Egyre igényesebbek a magyar vásárlók

A több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kihirdette az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” díjak győzteseit. Több kategóriában is vizsgálták a magyarországi cégek teljesítményét: a nagyvállalatok közül a Telenor Magyarország Zrt. és a dm Kft. végzett az első helyeken, a kis- és középvállalkozások között pedig a DHL és a KIA Motors Hungary Kft. bizonyult a legjobbnak. Az összetett díjak mellett kiosztották a legjobb élményt nyújtó szolgáltató, a legjobb családbarát kiszolgálás és a legjobb munkahelyi csapat címét is.

Egyre igényesebbek a magyar vásárlók

Új elsők a nagyvállalatoknál


A felmérés 2018-as eredményei alapján a személyes ügyfélkiszolgálás kategóriában a nagyvállalatok között a Telenor Magyarország Zrt. nyert, mellettük a Diego Kereskedelmi Kft. és a PatikaPlus Gyógyszertárak kerültek a dobogóra. A kis- és középvállalatok között a KIA Motors Hungary Kft érdemelte ki a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” címet, a második helyre a Borháló Borkereskedést üzemeltető Vinotrend Kft. ért oda, míg a harmadik helyen az AlphaZoo Kft. végzett.

A telefonos ügyfélkiszolgálás kategóriájában a dm Kft. futott be az élre, a második helyen a Cofidis Magyarországi Fióktelepe, a harmadikon a Telenor Magyarország Zrt. végzett. A kis- és középvállalkozásoknál ugyanebben a kategóriában DHL Express Magyarország Kft., KIA Motors Hungary Kft. és Profession.hu Kft. sorrend alakult ki. Az elektronikus ügyfélkiszolgálás kategóriában a nagyvállalatok között holtversenyben végzett az első helyen a Telenor Magyarország Zrt. és a dm Kft. A kis- és középvállalatok esetében a KIA Motors Hungary Kft. nyert, a Zalavíz Zrt. és a szamlazz.hu-t üzemeltető KBOSS.hu Kft. előtt.

Sokat számít a családbarát kiszolgálás és a csapatszellem is

A kategóriánkénti legjobbak mellett a különdíjasokat is értékelték. Ez az elismerés a vállalat saját ügyfeleinek véleményét tükrözi, a legmagasabb ügyfélélmény mutatóval rendelkező cég kaphatja meg. A „Legjobb Élmény Szolgáltató” díjat három csoportban ítélték oda: a személyes ügyfélkiszolgálásban a Diego Kereskedelmi Kft. győzött, a telefonosban a DHL Express Magyarország Zrt., az elektronikusban pedig a Telenor Magyarország Zrt. nyert. A tesztvásárlók összesített véleménye alapján idén a Legjobb családbarát kiszolgálást a Patikaplus Gyógyszertárak nyújtották, a Legjobb munkahelyi csapat címét pedig a Telenor Magyarország Zrt. érdemelte ki.

Jelentős többletet hoz az odafigyelés

„Az ügyfélkiszolgálás színvonalának növekedése néhány éven belül akár 20-30%-os átlagos árbevétel növekedést is hozhat. A hazai ügyfélkiszolgálási színvonal javítását küldetésünknek tekintjük, minden évben vannak új indulóink, ebből is látjuk, hogy az egyes iparági szereplők, területtől függetlenül kiemelten kezelik a terület fejlesztését és az itt kapott eredményeket be is tudják építeni üzleti stratégiájukba” - hangsúlyozta Mózes István, a szervező ClientFirst Consulting ügyvezető partnere. „A tapasztalatok alapján egy elégedett vásárló akár 2,5-szer annyit is költhet egy vállalatnál, mint egy elégedetlen” – mutatott rá Mózes István. „Létrehoztunk egy úgynevezett Kiválóság Indexet, ami azt figyeli, hogy a gazdasági teljesítményhez képest a Kiválóság Program résztvevői milyen teljesítményt nyújtanak évről évre. Látszik, hogy az olló egyre nyílik és a csaknem tíz év alatt – amióta vizsgáljuk ezt a mutatót is - a résztvevők teljesítménye két és félszer jobb, mint a gazdaság átlagos teljesítménye” – összegez az ügyvezető.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Megnövekedtek a fogyasztói elvárások – egyre igényesebbek a magyarok

Az elektronikus ügyintézésben 76 százalékos átlagot mértek tavaly, ez 1 százalékpontos csökkenés az előző évhez képest, az ügyfél-elégedettségi index 68%-os eredményt mutat, a próbavásárlások során 89%-os volt az elégedettség. A Net Promoter Score (NPS) mutató, amely azt méri, hogy ki milyen szívesen ajánlaná az adott céget ismerőseinek 61 volt. Telefonos ügyintézési kategóriában az összesített 85%-os eredmény, ez a mutató egy év alatt 6%-kal nőtt. A személyes ügyintézéssel a magyarok ugyanolyan elégedettek voltak, mint egy éve: a 89%-os mutató megegyezik a tavalyi mérés eredményével.

A próbavásárlások 93 és 94 százalékos eredményt hoztak az előző két kategóriában. Az NPS esetében viszont jelentősen eltért egymástól a két terület: amíg a telefonos ügyfélkiszolgálás ajánlási mutatója habár növekedett, így is csak 70 volt, a személyes ügyfélkiszolgálás még kicsit rontva is 82-es mutatót ért el, azaz jóval meghaladja a telefonos gyakorlatot. „Minden évben úgy tapasztaljuk, hogy az ügyfelek alacsonyabbra értékelik a vállalatok ügyfél-kiszolgálási tevékenységét, mint azt a próbavásárlók tapasztalták. Ennek többek között az lehet oka, hogy míg az ügyfélszolgálatokon, az üzletekben dolgozó, ügyfelekkel foglalkozó munkatársak jó szolgáltatást nyújtanak, addig a háttérfolyamatokon még sokat kell javítani.” – emelte ki Mózes István. Hozzátette: „A több mutatóban is jelentkező csökkenő tendencia elsősorban a növekvő ügyféligényeket tükrözi. A fogyasztók egyre érzékenyebbek, ami két dolgot jelent: egyrészt sokkal negatívabban értékelik a nem megfelelő bánásmódot, másrészt, ha valahol kiváló kiszolgálással találkoztak, hűségesebbek lesznek.”

Átfogó kutatás: többezer ügyfél véleménye alapján alakult ki a sorrend

Egy-egy vizsgálat során az adott cég több száz saját ügyfelének véleményét kérdezik meg az objektív kép kialakítása érdekében. A próbavásárlók több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot teszteltek az idei díj megítélése előtt, ezzel párhuzamosan a szervezők összegyűjtötték csaknem 6.500 ügyfél véleményét is az érintett cégek kiszolgálásról, akik több mint kétszázezer kérdésre adtak választ az értékelés során. Ezek elemzése után alakult ki a végső rangsor.

 

Hozzászólások

Ezért nem fordulat elő Pakson a csernobilihez hasonló baleset

Pakson nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset, mert a két blokktípus tervezése teljesen más - mondta Kovács Antal kommunikációs igazgató a paksi atomerőműben tartott sajtóbejáráson.
2019. 06. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap a vonatokat és a vasútállomásokat ellenőrzi a rendőrség

Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség a vonatokon és a vasútállomásokon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.
2019. 06. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabb inflációt vár, de egyelőre nem lép az MNB

Ezúttal sem változtak a monetáris kondíciók. A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatszinteket, az alapkamat 0,90, a jegybanki betéti ráta -0,05 százalékon maradt.
2019. 06. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nemzetközi hangulat befolyásolta a hazai kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 413,14 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 40 061,95 ponton zárt kedden.
2019. 06. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen áron lehet albérlethez jutni?

Tavaly októberben egy magánszemélytől bérelt lakás átlagosan havi 80 ezer forintba került, a budapesti bérleti díjak megközelítették az országos átlag másfélszeresét, a megyeszékhelyeken átlagosan 70 ezer forintos, a városokban 51 ezer, a községekben pedig 45 ezer forintos lakbérrel kellett havonta számolni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.
2019. 06. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így állnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások

Telefonon egyeztetett Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, valamint Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter hétfőn, néhány nappal az előtt, hogy a két ország elnöke találkozik Japánban a G20-as országcsoport csúcstalálkozójának alkalmából - adta hírül kedden a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
2019. 06. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

KKV: Folyamatosan napirenden a digitalizáció

A naprakész informatikai háttér olyan piaci környezetben teszi ütőképessebbé a kkv-kat, amelyben létfontosságú a gyors és eredményes reagálás az üzleti változásokra. Az ellenállóság mellett az ügyfelek elégedettségén is rengeteget javítanak az innovatív eszközök és megoldások – ezek a legfontosabb megállapításai a Hello Biznisz vidéki vállalkozóknak tartott meetupjainak.
2019. 06. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél több gyermek táborozhat az Erzsébet-táborokban

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti 2500 - összesen mintegy harmincezer - gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.
2019. 06. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram, amely a panelos épületek energiatakarékosságra törekvő felújítását - szigetelés, nyílászárók, homlokzatok - jelenti - közölte a főpolgármester kedden az MTI-vel.
2019. 06. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírják az EU és Vietnam közötti szabadkereskedelmi egyezményt

Vasárnap aláírják az Európai Unió és Vietnam közötti szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi egyezményt - jelentették be kedden Brüsszelben.
2019. 06. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 31-ig egyeztethetők az adatok a bankokkal

Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással.
2019. 06. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban

Mintegy 300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban - mondta Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) főtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek

Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2019. 06. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülő kínálat és új megoldás érkezett a falusi csok rajtjára

Több mint 15 ezer lakóingatlan vár gazdára a falusi csoknak megfelelő településeken, ez egy hónap alatt 2,5 százalékos kínálatbővülést jelent. A több mint 2 ezer településen elérhető falusi csokos ingatlanok árának középértéke 9 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 8 millió forinttal. A falusi csok átalakítja a piacot: a lakásvásárlók a nagyvárosoktól 40-50 kilométerrel távolabb is merészkedhetnek. A nagy érdeklődés miatt az ingatlan.com külön oldalt indított. A falusicsok.ingatlan.com oldalon a falusi csokban érintett települések kínálatában lehet keresni.
2019. 06. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriába kerültek az AutoWallis részvényei

Kevesebb mint öt hónappal új részvényeinek tőzsdei bevezetése után már a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában forognak az AutoWallis papírjai. A tőzsde autós vállalata tavasz óta szerepel a BUX és BUMIX indexekben, valamint az FTSE egyes indexeiben is. A kategóriaváltással tovább halad az AutoWallis májusban meghirdetett stratégiájának megvalósítása, melynek köszönhetően a vállalat organikus és akvizíciós úton robosztus növekedést érhet el a következő tíz évben azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen.
2019. 06. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több száz millió forintos kárt okoztak a hétvégi viharok

Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt - közölték a biztosítótársaságok az MTI-vel.
2019. 06. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakáshitelt vesznek fel a magyarok - ábrán mutatjuk

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2019. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 8 százalékkal nőtt az infokommunikációs ágazat árbevétele

Az információ, kommunikáció ágazat vállalkozásai 776 milliárd forint árbevételt értek el idén az első negyedévben, 7,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetesi adatok alapján.
2019. 06. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimizmus a magyar piacon, hatalmas különbségek Európában

Európai viszonylatban is kiemelkedő a magyar cégek optimizmusa, derült ki az Intrum 29 országra kiterjedő kutatásából. Az idei EPR (European Payment Report) felmérésből az is látszik, hogy az európai országokban óriási különbségek vannak a gazdaság megítélését illetően: van, ahol a vállalkozók 87 százaléka úgy érzi, már elindult a recesszió, míg máshol az emberek többsége elképzelhetetlennek tart egy újabb válságot.
2019. 06. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz

Újabb tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz (kepp), amelyben már kilenc vállalat vesz részt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
2019. 06. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: