Egyre jobban terjed az influenza Magyarországon

Egyre több az influenzaszerű megbetegedés az országban, a figyelőszolgálat jelentése alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12 370, az előző hetinél 29,9 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai jelentéséből.

Egyre jobban terjed az influenza Magyarországon

Mint írták, a betegek 38,8 százaléka a 15-34 éves korosztályból, 27,4 százaléka a 35-59 évesek közül került ki. Az érintettek 23,9 százaléka gyerek, míg a betegek 9,9 százaléka  60 éven felüli. A laboratóriumi vizsgálatok az esetek döntő többségében az influenza A vírusát mutatták ki.
   
A tájékoztatás szerint péntektől teljes körű látogatási tilalom lép életbe a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház valamennyi telephelyén, ezen kívül a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben, a kincsesbányai Platán Ápolási Intézetben, az alcsútdobozi Hársfalevél Ápolási Intézetben, és a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonában.
   
Részleges látogatási tilalom van a Heves megyei Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet intenzív osztályán, a csecsemő-gyermekgyógyászati, az újszülött-, valamint krónikus belgyógyászati és az ápolási osztályán.

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó? ITT megnézheted!

Hozzászólások

Koronavírus: egyre biztatóbbak az új adatok

Több kínai tartomány csökkentette az új típusú koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatát hétfőtől, miután az elmúlt napok adatai szerint az ország nagy részén sikerült megfékezni a vírus terjedését.
2020. 02. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínai elnök szerint csak rövid távú hatása lesz a járványnak

Bár az új típusú koronavírus-járvány elkerülhetetlenül erős hatást gyakorol a kínai gazdaságra és társadalomra, az rövid távú és kezelhető - fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a CCTV kínai hírcsatorna tudósítása szerint.
2020. 02. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Budapest Airport felkészült az olasz járatok szűrésére

A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is - közölte a Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója vasárnap az MTI-vel.
2020. 02. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kell egészségesen böjtölni!

Az egészséges böjtölés fontosságára hívta fel a figyelmet Koszta Ágnes dietetikus az M1 aktuális csatornán vasárnap, a jövő szerdán kezdődő, a húsvétot megelőző negyvennapos böjtre utalva.
2020. 02. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyorsételek károsíthatják az agyunkat?

Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.
2020. 02. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyerekkori elhízásról is szó lesz a márciusi Semmelweis Egészségnapon

A gyerekkori elhízásról is szó lesz a márciusi Semmelweis Egészségnapon - közölte a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását

Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását; elsősorban a turizmus csökkent, de a termelés is visszaesett - mondta Salát Gergely Kína-kutató szombat este az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a napi új fertőzöttek száma Kínában

Ismét csökkent a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában egy nappal a pénteken jelentett emelkedés után.
2020. 02. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Ezért aggódik a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kicsi az ilyen esetek száma - írta szombaton a szervezet főigazgatója a Twitteren.
2020. 02. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kalóriaégetés pofonegyszerű módszerrel, kétszer sebesebben!

Kétszer annyi kalóriát égethet el, ezzel megelőzheti az elhízást és a magas vércukorszintet az, aki nagy vacsora helyett reggelire eszik többet - derítették ki német kutatók a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban közzétett tanulmányukban.
2020. 02. 22. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Automatikus arcfelismerő rendszerrel ellenőriznek Moszkvában

Automatikus arcfelismerő rendszerrel ellenőrzik Moszkvában a koronavírus miatt elrendelt elkülönítés betartását - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere pénteken a honlapján.
2020. 02. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújították a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház koraszülött osztályát

Átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felújított koraszülött osztályát. A családbarát szülészetek kialakítására kiírt pályázaton 366,4 millió forintot nyert el az intézmény erre a célra.
2020. 02. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világszinten teljes gőzzel halad az egészségügy digitális átalakulása

Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható. Legalábbis ez derül ki a Roland Berger „Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál” (Future of Health: An industry goes digital – faster than expected) című tanulmányából. A Roland Berger szerint a 2025-ig tartó időszakban gyökeres változások lesznek az egészségügyi piacon.
2020. 02. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Emelkedett a napi új fertőzöttek száma Kínában

Ismét emelkedett a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában, de az egy napon belül jelentett gyógyultak száma továbbra is meghaladja az új betegekét.
2020. 02. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szó szerint új utat nyithat a gyógyszerfejlesztésben a szegedi egyetem kutatóinak legújabb eredménye

Bizonyos daganatos és autoimmun betegségekben már eddig is megoldást nyújtottak a modern biológiai terápiás kezelések, azonban ezek a hatóanyagok csak a sejteken kívüli célpontokat tudják támadni. Új irányt jelenthet a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak friss eredménye. Egy olyan speciális hordozó molekulát fejlesztettek, ami képes a sejtbe juttatni a biológiai terápiás hatóanyagokat, például a kóros folyamatok megállítására képes antitesteket. A kutatást címlapján közli az egyik vezető tudományos folyóirat, az Advanced Science.
2020. 02. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét vény nélkül kapható az Algopyrin

Ismét vény nélkül kapható az Algopyrin fájdalom- és lázcsillapító tabletta és más, metamizol tartalmú gyógyszerek - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet csütörtökön a honlapján.
2020. 02. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma

Mérsékelten nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten az országban. Február 10. és 16. között 37 200 ember, az előző hetinél 6,7 százalékkal több fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte csütörtökön közzétett jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
2020. 02. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Itthon a legkisebb gyanú is elég a kórházi karantén elrendeléséhez

Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént - emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatornán szerdán.
2020. 02. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új orvosi ügyeleti központ és rendelő épül Szekszárdon

Orvosi ügyeleti központ és háziorvosi rendelő építése kezdődik el Szekszárdon, a több mint 300 millió forintos beruházás munkaterületét szerdán adták át a kivitelezőknek - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
2020. 02. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

249 elektromos autót kapnak a kórházak

A magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is - közölte a központ főigazgatója a nyíregyházi kórháznak vásárolt kilenc jármű szerdai átadásán.
2020. 02. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: