Egyre olcsóbbak a nagyvárosi garzonok

A garzonlakásokért Budapesten átlagosan jelenleg 27 millió forintot kell adni, 1 millióval kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. Ha a 317 ezer forintos fővárosi átlagfizetés 35 százalékát fordítja valaki hiteltörlesztésre, akkor a legkedvezőbb, legbiztonságosabb lakáskölcsönök segítségével 17 millió forintot kaphat. Az egyetemvárosok közül Miskolcon 10 millióba kerülnek a garzonok, Győrben 19,9 millió forintba. Ezeknél a megyei átlagbér egy 10-14 milliós lakáshitelre is elég lehet, de más feltételeket is teljesíteni kell. Az egyetemvárosokban és Budapesten a hitelből vásárlóknak legalább 3-5,4 millió forintos önrészre van szükségük egy garzonlakás megvételéhez.

Egyre olcsóbbak a nagyvárosi garzonok

A felvételi ponthatárok kihirdetése után több mint 68 ezer diák kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait. Az egyetemisták, főiskolások és fiatal munkavállalók számára az első, kisebb alapterületű garzonlakás megvásárlása is a bérlés alternatívája lehet, mivel a lakásárak emelkedése számos városban megállt vagy lelassult. - áll az ingatlan.com és a banki ajánlatokat naprakészen bemutató money.hu legfrissebb elemzésében.

Több mint 28 ezer hirdetés adatai alapján kiderül, hogy mennyibe kerültek július végén az egyszobás lakások Budapesten és a többi egyetemvárosban, valamint az, hogy a megyeszékhelyeken az adott megyére vonatkozó, hivatalos KSH-adatok szerinti átlagfizetéshez képest mekkora lakáshitelt tudnak felvenni az érintettek.

27 millió a vízválasztó

A legfrissebb adatok szerint Budapesten az egyszobás lakások árának középértéke 27 millió forintot tett ki. Vagyis a kínálatban szereplő eladó lakások fele ennél olcsóbb, a másik fele pedig drágább.

“Ez több mint 1 millió forintos csökkenést jelent éves összevetésben, a járvány előtti, februári árakhoz képest pedig félmillió forinttal alacsonyabb szintet jelent. Az árcsökkenésnek több oka van. A befektetési célú vásárlók egy része már a múlt év közepén eltűnt a piacról, amit felerősíthet a rövid távú lakáskiadás küszöbön álló szabályozás is. A 2014 végén indult fővárosi lakásdrágulási ciklus végéhez ért, emellett a koronavírus-válság okozta bizonytalanság következtében is sokkal óvatosabbá váltak a vásárlók. Az alacsonyabb árak miatt például a szülői támogatással vagy megtakarítással rendelkező fiatalok nagyobb részben jelenhetnek meg a garzonlakások vásárlóiként” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor? ITT kiszámolhatod!

Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője hozzátette: “Ezt a folyamatot a lakáshitel-kamatok alakulása is segíti. Budapesten az idei első negyedévben 317 ezer forint volt a nettó átlagfizetés. Ha ennek a fizetésnek az egyharmada törlesztésre megy, akkor a legkedvezőbb, végig fix kamatozású 20 éves lakáshiteleket alapul véve 17 millió forintot vehetnek fel az érintettek. Bár a vonatkozó szabályok szerint ekkora jövedelem mellett akár a nettó átlagfizetésük 50 százalékáig is eladósodhatnak a hitelfelvevők, ám nem érdemes a maximumig elmenni, mert akkor nagyon feszített lehet a családi költségvetés.”

Élen az V. kerület

Az ingatlan.com adatai szerint a legdrágább városrész Budapesten belül az V. kerület, ahol több mint 44 millió forint a garzonok középértéke a kínálati piacon. A legolcsóbb pedig a XX. és XXIII. kerület, azaz Pesterzsébet és Soroksár, itt 20,8 millió, illetve 20,3 millió forintba kerülnek az egyszobás lakások. A lakáspiaci kereslet szempontjából a legnépszerűbb városrészek közé tartozó XIII. kerületben levő garzonoknál 27,4 millió, Újbudán - azaz a XI. kerületben - 31,4 millió forintnál volt július végén a garzonlakások középértéke.

Garzonpiac a többi egyetemvárosban

A megyeszékhelyeken, köztük a legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, az egyszobás lakások középértéke 19,3 millió forint volt a kínálati piacon. Szegeden 17,9 milliót, Miskolcon viszont 10 millió forintot kértek érte a tulajdonosok.  Ezzel szemben Győrben a 19,9 millió, Pécsen pedig 14,9 millió forintos árszinttel találkozhatnak a lakásvásárlást tervezők.

A hivatalos - idei első negyedéves - megyei átlagfizetések alapján Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében 197-270 ezer forint volt az átlagfizetés. Amennyiben ennek az összegnek maximum 35 százalékát költik az érintettek törlesztésre, akkor 10-14 millió forint körüli lakáshitelt is kaphatnak. Bár elképzelhető, hogy a nettó bérek alapján Miskolcon például a teljes hitelösszegből kijöhet egy garzonlakás, ám a bankok a lakás teljes árára nem adnak hitelt.

Milliókra lehet szükség a hitelfelvételhez is

A jogszabályok szerint ugyanis lakáshitel felvétele esetén az ingatlan értékének minimum 20 százalékát a vevőknek kell biztosítania önrész formájában. A bankok viszont ennél nagyobb összeget is elvárhatnak. Az ingatlan.com adatai alapján ezért július végén Budapesten legalább 5,4 millió, Debrecenben 3,9 millió, Győrben pedig 4 millió forintos önrészre van szüksége egy átlagos garzonlakás vevőjének. Szegeden és Pécsett pedig minimum 3,6 milliós, illetve 3 milliós saját erővel kell rendelkezniük a vásárlóknak. Az önrész bizonyos esetekben kiváltható azzal, hogy a kiszemelt lakás mellett egy másik ingatlant, mondjuk a szülőkét bevonják pótfedezetnek. A lakáshitelek feltételei azonban akár hétről hétre változhatnak, ezért fontos - akár szakértők segítségével - alaposan körülnézni a piacon. A money.hu lakáshitel-kalkulátorával például össze lehet hasonlítani a különböző pénzintézetek ajánlatait és hitelfeltételeit, így a vevők kiválaszthatják azokat a lakáshiteleket, amiknek a feltételeit teljesíteni tudják.

Hozzászólások

Egyre több magyar vált falusi életre

A koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a falusi CSOK. A támogatás mellett sokakat az is motivál, hogy mivel sok helyen nem kell bejárni dolgozni, bekerült a hétköznapokba a home office, szeretnének élhetőbb környezetbe költözni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a falusi CSOK-ra van igény és láthatóan egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.
2020. 09. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljes kiőrlésű kenyereket ellenőrzött a Nébih

Tizenhat teljes kiőrlésű búzaliszt és két Graham-liszt (nagyobb szemcseméretű teljes kiőrlésű liszt) felhasználásával készült kenyeret ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
2020. 09. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A második hullám lehet az igazi erőpróba a munkaerőpiacon

Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések elképesztő gazdasági károkat okoztak. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.
2020. 09. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a Népi Építészeti Program pályázatára benyújtott kérelmek száma

Kétszer annyi kérelem érkezett a magyarországi népi épített örökség megóvását célzó Népi Építészeti Program legutóbbi pályázatára, mint az előző kiírásra: ezúttal 403-an nyújtottak be kérelmet népi ingatlanjuk teljes körű vagy részleges felújítására.
2020. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen közlekedési eszközöket használunk munkába járáshoz? Ábrán mutatjuk!

KSH lakossági munkaerő-felmérés, 2017 A kérdésre összesen 3 805 328 személy válaszolt, volt, aki több eszközt (max. 3) is megjelölt. Az ingázó vagy munkába közlekedő foglalkoztatottak aszerint, hogy milyen közlekedési eszközzel jutnak el a munkahelyükre (fő)
2020. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az MNB legfrissebb gazdasági előrejelzése: markáns visszaesés

Megérkeztek a jegybank prognózisai. A várakozásoknak megfelelően nem módosultak a kamatszintek, a megjelent közlemény több fontos üzenetet is tartalmazott. Elsőként a közlemény elejére került, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ez egyfajta üzenetként tekinthető arra vonatkozóan, hogy nem tévesztik szem elől az inflációs célokat, ugyanakkor továbbra is dezinflációs hatásokat várnak az idei év utolsó negyedévében.
2020. 09. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd forint támogatást nyerhettel a hungarikum-pályázatokon résztvevők

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított - mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben.
2020. 09. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyitva tartja a szigorítás kapuját az MNB

Továbbra is az inflációra koncentrál a jegybank, amely most a piaci előrejelzésekkel megegyező visszaesésre és inflációra számít. Az egyhetes kamatszinttel pedig menedzselheti a kamatkörnyezetet.
2020. 09. 22. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A maszkok miatt késnek a vonatok?!

A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten tíz esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott - közölte a MÁV-Start Zrt. kedden a www.mavcsoport.hu oldalon.
2020. 09. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a BKIK javaslatcsomagja Budapest Főváros Önkormányzata számára - vendéglátás, turizmus

Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, melyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. A fővárosi vállalkozásokat tömörítő kamara vezetője egyúttal egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljutatott a fővárosnak.
2020. 09. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol jó teljesítménye húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,54 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 296,74 ponton zárt kedden.
2020. 09. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz Covid-kórház a Szent János Kórházból

Az álhírekkel szemben nem alakul Covid-kórházzá a Szent János Kórház - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
2020. 09. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Versenyhivatal a fogyasztóknak kedvező vállalásokra kötelezte a Szallas.hu-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek találta a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra. A versenyhatóság összetett intézkedéscsomagra kötelezte a szolgáltatást működtető vállalkozást.
2020. 09. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 09. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíznapos karantén vár a külföldről érkezőkre

A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese kedden online sajtótájékoztatón.
2020. 09. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 tonna húskészítményt vontak ki a forgalomból Csongrád megyében

Több mint 10 tonna, részben lejárt fogyaszthatósági idejű húskészítményt semmisíttetett meg, illetve vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.
2020. 09. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Versenyhivatal megszüntette az RTL és a Central Digitális Média összefonódásának vizsgálatát

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a Magyar RTL Televízió Zrt. és a Central Digitális Média Kft. összefonódásának vizsgálatát. Az eljárás során ugyanis kiderült: időközben a felek fúzióval kapcsolatos akarategyezsége megszűnt, így az eljárás okafogyottá vált.
2020. 09. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta a GVH a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait - közölte Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 09. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Diákoknak készült egy ingyenes mobilalkalmazás, a Digitális Diákszéf

Letölthető a Digitális Diákszéf ingyenes mobilalkalmazás, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen az általános iskolás korosztály számára hozott létre; az alkalmazásban a diákok játékos formában pénzügyi, digitalizációs és fenntarthatósági témájú kvízkérdésekre válaszolva digitális érmeket gyűjthetnek, cserélhetnek és válthatnak ajándékokra.
2020. 09. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élénk akvizíciós tevékenység mellett, növekvő EBITDA-val zárta az első félévet az Appeninn Nyrt.

A koronavírus-járvány okán globálisan megmutatkozó gazdasági lassulás ellenére is élénk akvizíciós tevékenység és stabil pénzügyi eredmények mellett zárta az első félévet az Appeninn Nyrt. – áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsde honlapján ma közzétett féléves üzleti jelentésben. Az Appeninn Nyrt. ingatlan bérbeadáshoz kapcsolódóárbevétele 2020 első félévében 4,2 millió euró (közel 1,5 milliárd forint) értéken zárt, EBITDA értéke 11,4 millió euró (több mint 4 milliárd forint) volt. A Csoport teljes ingatlan vagyonának becsült értéke pedig 161,9 millió euróra (közel 58 milliárd forint) emelkedett, ami 2019 azonos időszakához képest több mint 13 millió eurós (több mint 4,5 milliárd forint) növekedést jelent. A tőzsdei társaság a növekedési stratégiájával összhangban aktív akvizíciós tevékenységet folytatott az első félévben is, amelynek eredményeként két felső kategóriás irodaház megvásárlásával közel 7 ezer négyzetméter kiadható területtel bővült a társaság ingatlanportfóliója, valamint öt nagyszabású turisztikai ingatlanfejlesztési projekt került a társaság többségi tulajdonába.
2020. 09. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: