Együttműködési megállapodást írt alá az Interpol és az orosz Kaspersky Lab számítógépes cég

A kiberbűnözés elleni együttműködésről írt alá újabb megállapodást az Interpol és a Kaspersky Lab orosz számítógépes cég - közölte csütörtökön internetes oldalán a nemzetközi bűnüldöző szervezet sajtószolgálata.

Együttműködési megállapodást írt alá az Interpol és az orosz Kaspersky Lab számítógépes cég

Az amerikai kormány egy hónapja betiltotta az orosz informatikai cég termékeinek használatát a kormányhivatalokban.
    
Az Interpol tájékoztatása szerint az együttműködési megállapodás értelmében a szervezet és a Kaspersky Lab megosztja egymással a számítógépes bűnözéssel kapcsolatos legfrissebb adataikat. Az első, erre vonatkozó megállapodást 2014-ben írták alá, és azóta a Kaspersky Lab szakértői rendszeresen együttműködtek az Interpollal, hogy megosszák a szervezet tagországainak rendőrségével a feltárt kiberfenyegetésekkel kapcsolatos értesüléseiket.
    
Az idén a Kaspersky Lab részt vett az Interpol egyik számítógépes bűnözéssel kapcsolatos műveletében, aminek eredményeképpen kilencezer úgynevezett botnet parancsnoki és ellenőrző szervert azonosítottak, több száz rossz hírű internetes oldalt tártak fel Délkelet-Ázsiában.
    
A botnet olyan rendszerbe kapcsolt gépek hálózata, amelyek felett a kalózok a tulajdonosok tudta nélkül átveszik az ellenőrzést.

A Kaspersky Lab korábban bekapcsolódott az Interpol IGCI (Interpol Global Complex for Innovation) globális innovációs központja által irányított, az egész világra kiterjedő műveletébe, hogy szétzúzzák a Simda bűnügyi botnetet, amely több mint 77 ezer megfertőzött számítógépet fűzött hálózatba világszerte.
    
Az amerikai kormány szeptember közepén betiltotta a Kaspersky Lab használatát a kormányhivatalokban. Az intézkedést a belbiztonsági minisztérium jelentette be, közölte, hogy a kormányzat által felügyelt valamennyi ügynökségnél is tilos lesz a Kaspersky Lab termékeinek használata. Indoklásában a belbiztonsági tárca amiatti aggodalmát hangoztatta, hogy a számítógép-biztonsággal foglalkozó, moszkvai székhelyű Kasperskyre befolyást gyakorolhat a Kreml, s ezért a cég vírusirtó szoftvereinek telepítése amerikai kormányzati hivatalokban veszélyeztetheti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.
    
A Kaspersky Lab visszautasította a feltételezéseket, de az amerikai sajtó a minap közölte, hogy orosz hackerek a Kaspersky Lab vírusirtó programja révén jutottak hozzá az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik külső munkatársának személyes számítógépén tárolt titkos adatokhoz és dokumentumokhoz. A Jediót Ahronót című izraeli újság pedig azt írta szerdán, hogy izraeli hírszerzők buktatták le a Kaspersky Lab vírusirtó programjával titkos amerikai iratokat megszerző orosz kormányzati hackereket. Észrevették az amerikai kormányzati számítógépeket megcélzó orosz internetes behatolási kísérleteket, majd figyelmeztették erre az amerikaiakat, és a belbiztonsági minisztérium ezután tiltotta meg a Kaspersky-termékek használatát.


Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön abszurdnak nevezte az amerikai és izraeli sajtóban megjelent "vádakat". "Az (orosz) államnak nem volt, és nincs semmi köze (bármilyen) hasonló tevékenységhez. Az ehhez hasonló vádak mindegyike alaptalan." - hangsúlyozta az orosz elnök szóvivője.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Adatelemző céget vásárolt a PwC Magyarország

A PwC Magyarország többéves együttműködést követően felvásárolta a Data Solutions Kft.-t. A tíz éve működő magyar hátterű cég fő területe egyebek mellett az adatbányászat és az adatpiacok létrehozása és elemzése - közölte a PwC Magyarország az MTI-vel hétfőn.
2018. 09. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztató a magas üzleti potenciállal bíró hazai kkv-k digitalizáltsága

A vizsgált kkv-k jelentős része intenzív, többcsatornás online jelenléttel bír és nyitott az innovatív megoldásokra is – derül ki az UniCredit Bank és az Inspira Research közös, a hazai kis-és középvállalkozói szektort elemző reprezentatív Üzleti Potenciál kutatásából. A céges honlap alap, a webshop, a hírlevelek és a bankkártyás fizetési rendszer is egyre gyakoribb, de egyes jövőtechnológiákkal kapcsolatban még óvatosan nyilatkoznak. A legnagyobb fejlesztéseket a vállalatirányítási, számlázási, logisztikai és ügyfél-nyilvántartási rendszerek terén tervezik.
2018. 09. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyengélkedő félvezetőgyártók nem fenyegetik a technológiai szektort

Nyomás alá kerültek a félvezetőket gyártó cégek részvényei, miután a chip-gyártó szektor egyik nagy neve, a KLA-Tencor visszafogta a negyedik negyedévi kilátásait. A hír hatására 5-10%-kal csökkent a félvezetőket gyártók részvényeinek ára, és ez átterjedt az ázsiai piacokra is. A félvezető- és az autóipar különösen érzékeny a kereskedelmi háború fejleményeire, mivel ez a két iparág kiterjedt globális ellátási lánccal rendelkezik. A nagy kérdés most az, hogy a félvezetőgyártók gyengélkedése kihat-e a teljes technológiai szektorra, amely már jó ideje a legfőbb hajtóereje a globális részvénypiac eredményességének.
2018. 09. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A globális agráripari vállalat az ABB okosszenzoraival csökkenti a motorok állásidejét

Az Olam International, piacvezető agráripari cég az ABB AbilityTM Smart Sensor alkalmazásával digitalizálja tevékenységeit. A cég néhány gyárában kisméretű okosszenzorokat telepít, hogy távolról tudja felügyelni a kisfeszültségű motorok működését.
2018. 09. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan itthon is humanoid robotok teszik kényelmesebbé az ügyintézést

A Netlife Robotics ma bejelentette, hogy a Pepper nevű humanoid robot, és a hozzá kapcsolt saját, hazai fejlesztésű know-how segítségével szeretné megteremteni a jelenleginél sokkal kellemesebb ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is.
2018. 09. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BME és az ELTE kutatói koordinálják Magyarországon az EU AI platformjának létrehozását

Az Európai Unió mintegy 20 millió euró támogatási keretösszegű mesterséges intelligenciával (Artifical Intelligence, AI) összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU (www.ai4eu.org) konzorcium nyerte el. Meghatározó európai ipari vállalatok, kutatóközpontok, kis- és középvállalkozások és egyetemek mellett magyar oldalról a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói is részt vesznek az uniós megafelület fejlesztésében.
2018. 09. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódnak a laptop-eladások az iskolakezdési időszakban

Az iskolakezdési időszakban jellemzően megduplázódik a laptopok eladása, a Notebook.hu azzal számol, hogy az idén ebben az időszakban 20 százalékkal több laptopot adnak el.
2018. 09. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A cégek többsége foglalkozik a blockchain-technológiával

A PwC globális felmérésében a megkérdezett cégvezetők 84%-a számolt be folyamatban lévő blockchain-kezdeményezésről. A válaszadók ugyanakkor az aggodalmaiknak is hangot adtak: a vezetők szerint a szabályozási bizonytalanság és a bizalom hiánya a technológia üzleti elterjedésének legnagyobb akadálya.
2018. 09. 03. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliók hiányoznak az információbiztonsági szektorból

A kiberbűnözés terjedésével egyre növekszik az igény a jól képzett információbiztonsági szakemberekre. Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata. A hazai versenyszférában és a közigazgatásban is jelentkező kritikus szakemberhiányra válaszul, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) idén ősztől másoddiplomás Információbiztonsági menedzser képzést indít.
2018. 08. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kötet jelent meg az informatikai biztonságról

Az információs társadalom fejlődésével összhangban aktualizálta IT biztonság közérthetően című, az informatika biztonsági alapismereteit tartalmazó kötetét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2018. 08. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A PortfoLion és a Deutsche Telekom hubraum közös befektetése a CloudStorm szoftverrobotok terén

A PortfoLion és a hubraum 400 ezer eurós befektetéssel kívánja támogatni a robotizált folyamatautomatizálással foglalkozó startup cég termékfejlesztését és nemzetközi növekedését.A cégek által rendelkezésre bocsátott tőke kiegészíti az Európai Bizottság „Horizon 2020” keretprogramja keretében a szoftverrobotok új generációjának kifejlesztéséhez biztosított 1,6 millió eurós keretet. A tőkeinjekciónak köszönhetően a CloudStorm új piacok felé nyithat, és felkészítheti a vállalatot a globális növekedésre. A gépi tanulási funkciók kifejlesztésével a CloudStorm a versenytársaknál korábban teheti tömegesen elérhetővé a technológiát.
2018. 08. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Különböző félelmek, azonos problémák – elkészült a Kaspersky Lab legújabb ipari kiberbiztonsági tanulmánya

A Kaspersky Lab „Ipari Kiberbiztonság 2018” felméréséből kiderül, hogy a különböző területeken tevékenykedő ipari vállalatok, mint például a közlekedési- és a logisztikai cégek, vagy az energetikai szolgáltatók teljesen eltérő véleményt alkotnak a számítógépes támadások hálózataikra mért negatív hatásairól. Amikor azonban a hálózatok biztonságával kapcsolatos kérdésekről van szó, akkor ugyanazok a problémák merülnek fel minden szektornál: a megfelelő személyzet hiánya, a felsővezetés alulfizetettsége és az emberi tényező szerepe. Mivel a kritikus infrastruktúrák 40%-a átlagosan fél év alatt szembesül egy kibertámadással, ezért az esetleges kiberbiztonsági hiányosságok jelentősen növelhetik a kockázatokat és a károkat.
2018. 08. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális forradalom jöhet a fuvarozásban?

A logisztikai és szállítmányozó cégek számára manapság a munkaerő-hiányon túl talán a legnagyobb nehézséget a rendkívül sok papírmunka jelenti: fuvar- és szállítólevelek, számlák, a tachográf-kimutatások valamint ezek adminisztrációja időigényes, költséges és a térbeli különbségek miatt bonyolult feladat. Azonban ma már elérhetők olyan elektronikus aláírásra épülő rendszerek, melyekkel a fenti folyamatok jelentősen leegyszerűsíthetőek, gyorsíthatóak, a költségek csökkenthetőek, miközben a hatékonyság már rövidtávon is javul.
2018. 08. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés az okosotthon, de készülünk a nagy változásra

Már nálunk is egyre több lakásban jelennek meg olyan modern, távolról vezérelhető és programozható rendszerek, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik mindennapjainkat, ráadásul a legtöbb esetben energiatakarékosak is. A Fundamenta országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy az otthoni okosmegoldások még nem terjedtek el széles körben, de a többség készül a változásra, és szeretne lakásában ilyen berendezéseket. A szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy az új technológiák beszerelésének költséghatékony módja a lakástakarék, hiszen az állami támogatással kiegészített, megspórolt összeg a legtöbb okosmegoldás beépítésére felhasználható.
2018. 08. 14. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyel startup cég forgathatja fel a programmatic mobilhirdetési piacot Magyarországon

Magyarországon is megkezdte működését az egyedi targetálási lehetőségeket kínáló Selectivv Mobile, amely az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb és leginnovatívabb marketing és kutatási cége a lengyel mobilhirdetési és kutatási piacon. „A vállalat, amely ismeri a felhasználókat” – így szól a mottója az adatbányászatból értékes marketinginformációkat generáló Selectivvnek, amely 200 ezer okostelefonos, tabletes applikáció és mintegy 15 millió mobil weblap látogatói adatait dolgozza fel.
2018. 08. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a Snapchat felhasználóinak száma

Története során először esett vissza a Snapchat napi aktív felhasználóinak száma (-2% negyedév/negyedév), főként a sikertelen redesign miatt.
2018. 08. 09. 16:01
Megosztás:
Hozzászólások:

400 ipari szervezet ellen indítottak adathalász támadásokat

A Kaspersky Lab szakértői nemrég olyan pénzügyi adathalász e-mail rohamot azonosítottak, amelyek kifejezetten ipari szervezetek ellen irányultak. Mindeddig 400 érintett vállalatról tudunk, többségében Oroszországban. A támadás-sorozat tavaly ősszel indult és több száz olyan vállalati asztali számítógépet fertőzött meg, amelyek főként kohászat, energia-, építőipar, logisztika területén tevékenykednek.
2018. 08. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Apple lett az első részvény a holdon

Csillagászati határt ért el tegnap az Apple piaci kapitalizációja, miután első vállalatként elérte az 1.000 milliárd amerikai dollárt.
2018. 08. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a tech-szektorral a Facebook-fiaskó után?

Javában tart a Q2 jelentési szezon, az S&P 500-as cégek több mint fele már közreadta az eredményeit. Ahogy azt várni lehetett, jók a számok, az egy részvényre jutó nyereség 24%-kal, az árbevétel 10%-kal emelkedett év/év alapon. Ugyanakkor az elmúlt két hétben csak 0,6%-kal erősödtek az USA részvények árai – a jó eredmények már korábban be voltak árazva, így a figyelem inkább a társaságok kilátásaira, a gazdaság irányára összpontosul.
2018. 08. 03. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új arcfelismerő rendszer tesztelése zajlik Nagy-Britanniában

Jogvédők által erősen vitatott arcfelismerő rendszert tesztel Londonban és más brit városokban a rendőrség. A "kínai stílusúként" emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.
2018. 07. 27. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás