Együttműködhetnek-e a versenytársak veszélyhelyzetben?

A rendkívüli helyzetre való tekintettel indokolt lehet a versenytársak együttműködése a szűkösen rendelkezésre álló termékek és a tisztességes forgalmazás biztosítása érdekében - áll az Európai Versenyhatóságok Hálózata (European Competition Network, ECN) által március 25-én kiadott közös nyilatkozatban. Ebben azonban azt is rögzítik, hogy a versenyjogi szabályok alkalmazására a koronavírus miatti válság idején is kiemelt figyelmet kell fordítani.

Együttműködhetnek-e a versenytársak veszélyhelyzetben?

A versenytársakkal való együttműködésnek, az információk megosztásának számos korlátja van versenyjogi szempontból. A koronavírus miatt kialakult helyzet azonban sok esetben a versenytársak fokozott együttműködését teszi szükségessé. Felvetődik hát a kérdés: az érintettek meddig mehetnek el az együttműködésben, milyen kooperáció nem ütközik a versenyszabályokba?
 
Emiatt rendkívül fontos az Európai Versenyhatóságok Hálózatának március 25-én közzétett közös nyilatkozata, amely azzal foglalkozik, hogy a jelenlegi válsághelyzetben a versenyhatóságok hogyan kívánják érvényesíteni a versenyszabályokat. Az ECN nyilatkozata nem előzmények nélküli: a válsághelyzetben egyre több tagállam ismerte fel, hogy bizonyos ágazatokban félre kell tenni a versenyszabályok egy részét, hogy a versenytársak a folyamatos működést fenn tudják tartani és a fogyasztók ellátását biztosítani tudják.
 
Az Egyesült Királyságban például március 19-én hirdették ki, hogy a versenyhivatal egy ideig nem érvényesít minden versenyjogi tilalmat a kiskereskedelmi láncokkal szemben.

Például megengedik azt, hogy a kereskedők információt cseréljenek egymással a készleteikről, együttműködjenek annak érdekében, hogy a boltok nyitvatartását biztosítani tudják, megosszák egymással raktáraikat, szállító járműveiket vagy személyzetüket. A norvég versenyhivatal három hónapig részlegesen felfüggeszti egyes versenyjogi szabályok alkalmazását a szállítási szektorban, hogy a személyek és áruk szállítása biztosított legyen a járvány idején is. Az Európai Bizottság pedig múlt héten enyhítette az állami támogatási szabályokat, hogy a tagállamok kormányai kivételes támogatást nyújthassanak a vírus által érintett ágazatok és vállalkozások számára.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
 
Az ECN tegnap elfogadott közös nyilatkozata kiemeli, hogy az európai versenyhivatalok tisztában vannak azzal, hogy a rendkívüli helyzet szükségessé teheti a vállalkozások együttműködését, hogy a szűkösen rendelkezésre álló termékek biztosítása és forgalmazása minden fogyasztó számára biztosított legyen. Éppen ezért a hatóságok nem fognak aktívan fellépni az olyan szükséges és átmeneti intézkedésekkel szemben, amelyeket vállalkozások az ellátási hiány elkerülése érdekében tesznek.
 
A nyilatkozat nem nevesíti, hogy konkrétan milyen szektorokban és milyen együttműködési keretek lesznek elfogadhatók a járványhelyzetben. Ha a vállalkozásoknak kétségeik merülnének fel, hogy a járvány miatti együttműködésük megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, akkor informális iránymutatásért fordulhatnak az Európai Bizottsághoz, az EFTA Felügyeleti Hatósághoz vagy a nemzeti versenyhatósághoz is.
 
„Nagyon fontos, hogy a versenyhatóságok nyilatkozata nem a versenyszabályok teljes felfüggesztéséről beszél. Továbbra is tilos kartellezni vagy más, nyilvánvalóan jogsértő magatartást elkövetni. A versenyhivatalok továbbra is szigorúan fellépnek azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek kartellezés vagy erőfölénnyel való visszaélés révén előnyt akarnak szerezni a jelenlegi helyzetből” – mondta el dr. Miks Anna, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportvezetője.
 
A lengyel versenyhatóság például március elején indított vizsgálatot két, egészségügyi védőfelszereléseket árusító nagykereskedő ellen, mert megszüntették a kórházakkal korábban kötött szerződéseiket, hogy a védőfelszereléseket a szabadpiacon jóval magasabb áron árusítsák. A lengyel versenyhivatal vezetője ezt szégyenletes magatartásnak nevezte és felhívta a figyelmet, hogy ez a magatartás erőfölénnyel való visszaélésnek, vagy árrögzítésnek is minősülhet. Az olasz versenyhivatal ugyanakkor azt vizsgálja, hogy az egyik legnagyobb online platform jogszerűen reklámozta és emelte-e meg az általa forgalmazott kézfertőtlenítők és szájmaszkok árát.
 
„A vállalkozásoknak és érdekképviseleti szerveiknek tehát fokozottan oda kell figyelniük arra, hogy a mostani kiélezett helyzetben hogyan kooperálnak egymással.  Fontos, hogy a tervezett együttműködés körét illetően minden esetben érdemes versenyjogi szakember tanácsát kikérni és szükség esetén versenyhatósági egyeztetést kezdeményezni” – hívta fel a figyelmet dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda partnere.

Hozzászólások

Online bemutatósorozatra készül a Madách Színház

Bemutatósorozatra készül a Madách Színház az interneten; a premiereket élőben, a színészek lakásáról közvetítik. Június 4-én Carol Rocamora Örökké fogd a kezem című műve, június 11-én Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című komédiája látható.
2020. 05. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 05. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járványhelyzet után vásárolna nyaralót? Ezekre érdemes figyelni a vásárlásnál!

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások idején sokak fejében megfordulhatott az a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne átvészelni a kényszerű bezártságot egy vidéki kertes házban vagy nyaralóban, mint a négy fal között. Az ingatlanpiacon az utóbbi időszakban a vevőknek a kedvező alkuk lehetősége is megnőtt, az ár azonban nem minden. Az OTP Bank ingatlanhitelezési szakértői ezúttal a nyaralóvásárlásról gyűjtötték össze a legfontosabb tudnivalókat.
2020. 05. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a bírósági eljárás Benjámin Netanjahu ellen

Megkezdődött a bírósági eljárás Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen korrupció, csalás és hivatali visszaélés vádjával vasárnap Jeruzsálemben.
2020. 05. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékos lesz május utolsó pár napja

Május utolsó hetében csapadékosabb lesz az időjárás. A napsütés mellett többször is várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 05. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar tőzsde

Erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 050,92 ponton zárt pénteken, 1004,79 ponttal, 2,95 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2020. 05. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre, óvodákra

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre és az óvodákra az elmúlt napokban, a bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

105 új GPS-t kapott az OMSZ

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 105 új GPS-t - útvonaltervezőt - kapott egy felajánlásnak köszönhetően a koronavírus-járvány idején. A készülékeket a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) döntése alapján a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatták célba.
2020. 05. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ér a Maradj Otthon! fesztivál

Több mint két hónappal az indulása után véget ér a Maradj Otthon! Fesztivál. A nonprofit kezdeményezés keretében több száz interneten keresztül nézhető eseményt, köztük koncerteket, online partykat, gyerekprogramokat kínáltak a szervezők a járvány miatt otthon maradóknak, programjaikkal több mint 2 millió embert értek el.
2020. 05. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil lábakon áll a magyar bankrendszer

A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter videoüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség pénteki tisztújító ülését köszöntötte.
2020. 05. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben, június 2. és június 15. között továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint folyik az oktatás.
2020. 05. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Honvédség is részt vesz a munkahelyteremtésben

A Magyar Honvédség mint az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével vesz részt a kormány gazdaságvédelmi programjában, a munkahelyteremtésben - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
2020. 05. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a BKK ügyfélszolgálatai

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2020. 05. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig több mint 110 ezer ember bértámogatására érkezett igény

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon.
2020. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban

Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár szerdán bejelentette, hogy június közepétől lehet ottalvós táborokat tartani - mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vámos Levente került az Allianz Hungária Zrt. menedzsmentjébe

2020 májusától a vállalat értékesítési és hálózatirányítás divíziójának élére Vámos Levente került, aki a Magyar Nemzeti Bank hatósági engedélyét követően, az Allianz Hungária Zrt. igazgatóságának a tagjává is válik.
2020. 05. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fizetésképtelenség a veszélyhelyzet idején – érdemes inkább a csődeljárást választani

A járványhelyzet miatt sok vállalat nem képes fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az üzleti partnereknek érdemes törekedni arra, hogy ne az egyébként megszokott felszámolással, hanem csődeljárás keretében jussanak egyezségre az adósságok rendezéséről – hívják fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői, dr. Vass Réka és dr. Karacs Daniella.
2020. 05. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak az Ausztria felőli belépés szabályai

Péntektől változtak az Ausztria felőli belépés szabályai, nem kerül hatósági házi karanténba az a magyar vagy osztrák állampolgár, akinek 4 napnál nem régebbi negatív koronavírustesztje van - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.
2020. 05. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire elég 20 millió forint a jelenlegi lakáspiacon?

Elég-e ingatlanvásárláshoz 20 millió forint jelenleg? A Duna House a 2020-as eddigi tranzakciós adatok alapján vizsgálta meg a kérdést. Míg a főváros belső kerületeiben már csak minigarzon vásárolható ekkora összegből, addig egyes vidéki nagyvárosokban tisztes méretű lakás vagy ház is elérhető ennyiért. 19 négyzetméteres belvárosi lakástól a 164 négyzetméteres szolnoki házig, itt a Duna House 20 milliós körképe:
2020. 05. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus leküzdése országhatárok nélkül

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Zrt., a hazai Enterprise Europe Network (EEN) konzorciumvezetője az elsők között csatlakozott a „Care & Industry together against CORONA” elnevezésű platformhoz. Az oldal az egészségügy nemzetközi megsegítésére jött létre, célja, hogy országhatárok nélkül összehozza a koronavírus elleni küzdelmet támogató szolgáltatásokat és termékeket kínáló cégeket valamint az innovatív megoldásokat kereső egészségügyi intézményeket. A koronavírus-válság globális kezelésében magyar innovációk is szerepet vállalhatnak.
2020. 05. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: