Elfogadták a margitszigeti zajrendeletet

A margitszigeti szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is korlátozó zajrendelet megalkotásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A testület 25 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett fogadta el a Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes által jegyezett előterjesztést.
   
Az előírások kiterjednek a zavaró zajhatások időbeni korlátozására közterületi, valamint nem közterületi zajhatással járó eseményekre egyaránt.
  
A döntés értelmében jövő márciustól például kulturális célú létesítmény naponta 10 és 24 óra között, sport vagy más létesítmény 10 és 22 óra között használhatna csak hangosítóberendezést. Sportlétesítmény szabadtéri területén a sporttevékenység megvalósításához 10 és 23 óra között, alkalmi rendezvény esetében 9 és 20 óra között lehetne hangosító eszközt használni. A Margitsziget területén hangosító eszköz használata nélküli, de zajhatással járó tevékenység szabadtéren legfeljebb naponta 10 és 22 óra között lenne végezhető.
   
A korlátozások megsértése esetén a főjegyző jogosult eljárást indítani, bírságot kiszabni.
   
Az elfogadott javaslatban azt írták, hogy a Margitsziget Budapest egyik legkedveltebb közparkja, amely évszázadokon át megőrizte természeti adottságait, történelmi, kulturális örökségét, miközben a közösségi használati szempontok közül kiemelkedett, majd hagyományt is teremtve megerősödött, illetve alapvetővé vált a pihenőparki jellege.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 442,51 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel, 38 018,26 ponton zárt kedden.
2017. 12. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek

Az idei téli szünetben is igényelhetik a rászoruló tanulók szülei az ingyenes étkeztetést a gyermekeik számára - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkársága kedden az MTI-t.
2017. 12. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor gratulált az új lengyel miniszterelnöknek

Magyarország és Lengyelország évezredes, közös felelősséget visel Európa békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőhöz címzett gratuláló levelében, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére.
2017. 12. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véradást szervez ünnepek előtt a Magyar Vöröskereszt

A karácsonyi ünnepek előtt véradásra hív a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat, országszerte közel négyszáz helyszínen lehet vért adni.
2017. 12. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

6 milliárd forintból fejlesztik a menzákat

Több mint háromszáz pályázó összesen hatmilliárd forint támogatást nyert el menzafejlesztésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2017. 12. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatjuk az Év sportolója 2017 női jelöltjeit

Az idén 60. alkalommal szavaznak az év legjobb sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) tagjai.
2017. 12. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eltérő várakozások a tőzsdén

Eltérően látják a szakértők a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
2017. 12. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ópusztaszeren tartják a Magyarok Karácsonyát

A világ magyarságának közös, jelképes karácsonyi ünnepségére várják a vendégeket pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
2017. 12. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma ül össze utoljára az Országgyűlés

Az Országgyűlés várhatóan ma ül össze utoljára ebben az évben. A képviselők kivételes eljárásban előbb megtárgyalják, majd el is fogadhatják a kormánypártoknak a "Soros-terv" végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozatát.
2017. 12. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a háromszáz férőhelyes váci mélygarázst

Átadták a csaknem háromszáz férőhelyes mélygarázst hétfőn Vác belvárosában. A kétmilliárd forint állami támogatásból megvásárolt és felújított létesítmény megnyitásával egy több mint tíz éve húzódó ügy zárult le a Pest megyei városban.
2017. 12. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi üvegházhatású gázt bocsájt ki Magyarország

teljes kibocsátás (ezer tonna CO2-ekvivalens); nemzetgazdasági ágak összesen (ezer tonna CO2-ekvivalens); háztartások összesen (ezer tonna CO2-ekvivalens)
2017. 12. 12. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország elkötelezett Ukrajna nyugati beilleszkedése mellett

Magyarország elkötelezett Ukrajna területi integritása, függetlensége mellett és a mellett, hogy beilleszkedjen a nyugati integrációs szervezetekbe, így az Európai Unióba - hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának négy tagja litván parlamenti képviselőknek írott válaszlevelében.
2017. 12. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fákat csavart ki a szél Győr-Moson-Sopron megyében

Fákat csavart ki a viharos erejű szél Győr-Moson-Sopron megyében, a tűzoltókat hétfő estig csaknem 30 helyszínre riasztották - tájékoztatta a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
2017. 12. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi halat eszik a magyar?

Egy főre jutó évi halfogyasztás (1970-2015)
2017. 12. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Napló TOP 100 díjat Debrecenben

Az üzleti életben elért sikereik és társadalmi szerepvállalásuk elismeréseként a 2016-os üzleti év Napló TOP 100 Gazdasági díját Szabó Miklósnak, a debreceni Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatójának, és Szabó Ákosnak, a Tranzit-csoport vezérigazgatójának adományozták az idén; a díjat a Hajdú-bihari Napló, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajdú-bihari igazgatósága és a térségi iparkamara TOP 100 kiadványának bemutatóján adták át hétfőn, a kereskedelmi és iparkamara székházában.
2017. 12. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendben zajlik a postai csomagok kézbesítése

Rendben zajlik a csomagok kézbesítése a Magyar Postánál a karácsony előtti csúcsidőszakban, átlagosan 30 százalékkal több csomagot kezeltek november közepétől, mint egy évvel korábban - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2017. 12. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

15 év után újra kortárs aukció a BÁV-nál

December 19-én újra kortárs aukciót rendez a BÁV. Bár a hagyományos művészeti aukciókon eddig is szerepeltek kortárs festmények, de tematikus árverést 15 év után most tart először az Aukciósház, amelynek célja, hogy mind szélesebb gyűjtői és befektetői igényeket tudjon kiszolgálni.
2017. 12. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Másodfokú riasztások a viharos szél miatt

Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a viharos szél veszélye miatt hétfő délután. Az érintett területeken a következő órákban akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek.
2017. 12. 11. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres a magyar felsőoktatás

A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk, amely iránt erős a közbizalom - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor hétfőn Budapesten.
2017. 12. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagos évet zárt a mezőgazdaság

A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi termékek termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal értékelése szerint ezzel átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben.
2017. 12. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás