Elindult a szavazás Spanyolországban

Megnyíltak a szavazóhelyiségek reggel kilenc órakor és megkezdődött a voksolás a parlamenti választáson vasárnap Spanyolországban.

Elindult a szavazás Spanyolországban

A választók 22 800 helyszínen adhatják le szavazatukat az ország 8131 településén este nyolc óráig.
   
Az előzetes eredmények ismertetését este fél tizenegy utánra jelezte a választás lebonyolításáért felelős belügyminisztérium, amely a nap folyamán kétszer tesz közzé részvételi adatokat.
   
A spanyol demokrácia 42 éves történetében 15. alkalommal rendeznek parlamenti választást, amelyen a több mint 37 millió választásra jogosult spanyol állampolgár 350 alsóházi (kongresszus) és 208 felsőházi (szenátus) képviselői hely sorsáról dönt.
   
A szavazás zavartalanságáért országosan több mint 92 ezer rendfenntartó felel ezen a napon.
   
Katalóniában fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el. A hatóságok tartanak az esetleges rendbontásoktól, mert az autonóm közösségben folyamatosak a tüntetések azóta, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság október 14-én kilenc katalán függetlenségi politikust ítélt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre zendülés miatt.
   
A közvélemény-kutatások szerint arra lehet számítani, hogy a szavazás után nem lesz könnyű a kormányalakítás, mert várhatóan egy párt sem szerzi meg az önálló kormányzáshoz szükséges abszolút többséget a parlamentben, és erre nem számíthatnak sem a csak baloldali, sem a csak jobboldali pártok alkotta politikai oldalak sem.
   
A felmérések többsége azt mutatta, hogy miként a legutóbbi, áprilisi választáson, most is a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerhet, de tavasszal szerzett 123 mandátumához képest gyengébb vagy legfeljebb azonos eredménnyel.
   
Második helyen végezhet a konzervatív Néppárt (PP), amely harmincnál is több képviselővel növelheti frakcióját az eddigi 67-hez képest.
   
Akár meg is duplázhatja mandátumainak számát a VOX radikális jobboldali párt, amely tavasszal jutott be először a parlamentbe, akkor 24 képviselővel.
   
A nagy vesztes az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középutas párt lehet, eddigi 57 mandátuma húsz alá csökkenhet.
   
Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés parlamenti képviselete öt-tíz képviselőivel lehet kevesebb az eddigi 42 mandátumához képest.
   
A Podemos egyik volt politikusának, Ínigo Errejónnak az új pártja, a Más País (Több ország) több mandátumot is szerezhet a törvényhozásban.
   
A bizonytalan szavazók arányát 30-35 százalék között mérték, az ő döntésük nagyban befolyásolhatja a végeredményt az előrejelzésekhez képest.
   
Spanyol politikai elemzők szerint ha a választás a felméréseknek megfelelően alakul, akkor a pártoknak meg kell barátkozniuk egy esetleges nagykoalíció gondolatával, amit eddig elutasítottak.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

2050-re Európa klímasemlegessé válhat

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.
2019. 12. 06. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 7 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Az idei első tíz hónapban 7,1 százalékkal nőtt Romániában a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
2019. 12. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél millióan tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban

Megállt az élet csütörtökön Franciaországban, ahol mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Párizsban incidensek is kísérték a felvonulást.
2019. 12. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új médiaszabályozási rendszert vezetnek be Németországban

Új médiaszabályozási rendszert vezetnek be Németországban, a csaknem 30 éve megalkotott szabályok helyére lépő új előírásokról csütörtökön állapodtak meg Berlinben a tartományi miniszterelnökök konferenciáján.
2019. 12. 05. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Válságban lehet az EU?

Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.
2019. 12. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenegy jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban

Tizenegy jelölt indul Horvátországban az államfői tisztségért a december 22-i választáson, köztük a jelenlegi elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic - jelentette be az országos választási bizottság (DIP) csütörtökön.
2019. 12. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Adóvitába került a Fiat az olasz adóhatósággal

Az olasz adóhatósággal került vitába a Fiat Chrysler csoport, ugyanis a hatóság gyanúja szerint a Chrysler megvásárlását követően annak értékét 5,6 milliárd dollárral alábecsülték és ezzel mintegy 1,5 milliárd dollárnyi adót spóroltak meg.
2019. 12. 05. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjreform elleni sztrájk kezdődött Franciaországban

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött csütörtökön Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, országszerte csaknem 250 helyen lesznek tiltakozó felvonulások.
2019. 12. 05. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indították a napot a részvénypiacok

Indexemelkedéssel indult a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacok többségénél csütörtökön.
2019. 12. 05. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Eltörölték az üzemanyag többletadóját és a részmunkaidős dolgozók többlet tb-járulékát Romániában

A román parlament szerdán módosította az adótörvénykönyvet és eltörölte január 1-jei hatállyal az üzemanyagra kivetett többletadót, valamint a részmunkaidős dolgozókra kivetett többlet társadalombiztosítási járulékot.
2019. 12. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatók kifejlesztették a mesterséges idegsejteket - ez lehet az Alzheimer-kór kulcsa?

Mesterséges idegsejteket fejlesztettek ki brit kutatók, az apró agyi chipek olyan betegségek gyógyításához jelenthetnek új utakat, mint az Alzheimer-kór - írta a BBC hírportálja.
2019. 12. 05. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése némileg lassult októberhez képest, amikor 12 havi csúcson állt.
2019. 12. 05. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Betiltják a szilveszteri petárdázást Münchenben

Megtiltják a szilveszteri petárdázást München belvárosában - jelentették szerdán német hírportálok.
2019. 12. 04. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több száz milliárd dollárral emelkedik a NATO-tagországok védelmi kiadása

Több száz milliárd dollárral emelkedik a következő években a NATO-tagországok összesített védelmi költségvetése - jelentette be a szövetség Londonban tartott vezetői találkozójának végén a NATO főtitkára.
2019. 12. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2019. 12. 04. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai Uniós áfareform – változnak a vevői készlet egyszerűsítés szabályai

Fontos és jelentős változások jönnek európai uniós szinten a vevői készletekkel kapcsolatban. Több egyszerűsítés is lesz, ezeknek azonban szigorúbb adminisztráció a velejárója.
2019. 12. 04. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elmúlt tíz év lehet a Föld eddigi legmelegebb évtizede

Az elmúlt tíz év lehet a Föld eddigi legmelegebb évtizede: a kutatók már most szinte biztosak abban, hogy a 2010-2019 közötti átlaghőmérséklet a legmelegebbé tette az idén befejeződő évtizedet a rendszeres mérések kezdete óta.
2019. 12. 04. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új múzeumot kezdtek építeni Berlinben

Új múzeumot kezdtek építeni kedden Berlinben, az óriásberuházástól azt remélik, hogy a német főváros a modern képzőművészet területén is felzárkózik a világvárosok élvonalába.
2019. 12. 04. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington 100 százalékos vámot akar kivetni különböző francia termékre

Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája.
2019. 12. 04. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: