Elindult az OTT-ONE részvényeinek elemzése

Az OTT-ONE Nyrt. is csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde elemzés-árjegyzési programjához, miután megállapodást kötött az MKB Bank Nyrt.-vel a társaság elemzését illetően. A program keretében készülő elemzések célja a befektetői bizalom további erősítése és a kereskedési aktivitás növelése a kis-és közepes kapitalizációjú részvényekben. Az együttműködés értelmében az OTT-ONE Nyrt. negyedéves beszámolókat készít majd a tevékenységéről, a mostani féléves beszámolók mellett.

Elindult az OTT-ONE részvényeinek elemzése

Megállapodás született az OTT-ONE Nyrt. és az MKB Bank Nyrt. között az OTT-ONE részvényeinek elemzésére, ezzel a tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság hivatalosan is csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde immáron 15 kibocsátót magában foglaló elemzés-árjegyzési programjához. A megállapodás értelmében az MKB Bank Nyrt. lesz az OTT-ONE részvényelemzője, aki a társaság értékpapírjairól rendszeres elemzéseket publikál majd a program keretében. A program része továbbá a tőzsdei társaság által készített beszámolók gyakoriságának növelése: az eddigi féléves beszámolók mellett ezt követően negyedéves riportok közzétételére is sor kerül az OTT-ONE Nyrt.-nél.
 
A befektetési szolgáltató a mai napon publikálta az OTT-ONE Nyrt.-ről elkészített első jelentését, amely a jelenlegi árfolyamhoz képest magasabb, 296 forintos célárfolyamot határozott meg 75 százalékos felértékelődési potenciál mellett. Rácz Balázs, az MKB Bank elemzője a riportban kiemelte: a társaság tevékenysége, amely a magas hozzáadott értékeket biztosító, innovatív IT megoldásokra épül, megfelelő alapként szolgálhat a további dinamikus növekedés számára. Az elemző hozzátette, a hosszú távú együttműködési megállapodások eredményeként az OTT-ONE tovább növelheti az ismétlődő, rendszeres bevételi források arányát.
 
A Budapesti Értéktőzsde 2017-ben elindított programjának első évében összességében 19 százalékkal nőtt a résztvevő cégek papírjainak forgalma az azt megelőző év hasonló időszakához képest, szemben a teljes piac bővülésével, amely 2,4 százalékot tett ki ugyanezen időszak tekintetében. A BÉT tavaly újabb kibocsátók, köztük az OTT-ONE részvényeivel bővítette a programban elemezhető vállalatok listáját: a tőzsde az információellátottság növelését, valamint a részvényforgalom és a likviditás támogatását célzó programba bekerülő kibocsátókat azok mérete, közkézhányada és likviditása alapján választotta ki.
 
„Az OTT-ONE Nyrt. tőkepiaci jelenléte szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy bekerült a BÉT elemzés-árjegyzési programjában résztvevő kibocsátók közé, hiszen az elemzések révén tovább erősödhet a társaság tőkepiaci jelenléte, továbbá a befektetői bizalom is erősödhet. A programba való bekerülés szintén elősegíti, hogy az OTT-ONE Nyrt. az intézményi befektetők számára is még inkább láthatóbbá váljon” – nyilatkozta Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
 
Az OTT-ONE Nyrt.-ről szóló első jelentés, valamint a legfrissebb elemzések a Budapesti Értéktőzsde honlapján, valamint az OTT-ONE honlapjának befektetőknek szóló oldalán lesznek a jövőben elérhetőek.

Hozzászólások

Újraindítás helyett újragondolás: az okos vállalatoké a jövő a pandémia után

A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summitonline konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.
2020. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem egészséges az „egészséges szolárium”, visszatérítés jár a fogyasztóknak

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek mellett a fogyasztók kompenzációjára, valamint ismeretterjesztő kampányra kötelezte a franchise lánc üzemeltetőjét.
2020. 10. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Home office: így legyen hatékonyabb az otthoni munka a szakértő szerint

A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre több helyen váltanak otthoni munkavégzésre. Korábban már kiderült, hogy ez nem mindenkinek megy könnyen: sokan panaszkodnak arra, hogy nem hatékonyak a távmunkában. Kérdés, hogy miként alkalmazkodjunk megfelelően a home office-hoz, esetleg megtörhetjük-e az egyhangúságát például az egyre népszerűbb hotel office műfajával, ami a távmunkához hasonlóan szintén lehet biztonságos? A kérdések megválaszolásában a hévízi NaturMed Hotel Carbona orvosszakértője segít.
2020. 10. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb támogatás a magyar divat- és dizájnipari vállalkozásoknak

Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2020. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest megpályázza a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet

Megpályázza Budapest a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel kedden.
2020. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásokkal összhangban változatlan szinten hagyta a kamatokat.
2020. 10. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fogyasztók nagy része elutasítja kettős minőséget

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) legutóbbi felmérésének kedden közölt adataiból.
2020. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, a befektetőket aggasztja a koronavírus-járvány erősödése és a Brexit-tárgyalások körüli bizonytalanság, amit nem tudott ellensúlyozni több erős gyorsjelentés sem.
2020. 10. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2020. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,99 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 33 700,78 ponton zárt kedden.
2020. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdeindexek, a befektetők reménykednek

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei. A kockázatvállalási hangulatot azok a remények fűtik, hogy még több gazdaságösztönző intézkedésre lehet számítani, miután az amerikai szenátus szavazni készül a koronavírus-járvány által sújtott kisvállalkozások támogatását célzó csomagról.
2020. 10. 20. 17:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint a kamatdöntés után

Erősödött a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután, miután kihirdették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntését.
2020. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet vár el - derül ki az NRC Piackutató legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív kutatásából, amelyet a keddi online sajtótájékoztatón ismertettek.
2020. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire zöld a magyar?

Bár az elmúlt években Magyarországon nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, az adatok szerint még mindig van hova fejlődnünk. Zöld gondolkodásúnak tartjuk magunkat, saját bevallásunk szerint szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mégsem érjük el az uniós célszámokat. Mi húzódhat meg a háttérben, mit tehetünk ellene, egyáltalán meddig terjed a gyártói és meddig a fogyasztói felelősség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyarvíz Kft. friss kutatása.
2020. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes eredményeket publikált az IBM

Az előzetes eredményvárakozásainál enyhén jobb eredményt ért el az IBM a harmadik negyedévben.
2020. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A közellátás számára biztosítja influenzavakcináját a Sanofi

Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur. Ez az együttműködés támogatja a magyar kormány azon célját, hogy a különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok számára minél szélesebb körben biztosítsák az oltás nyújtotta védelmet az influenza ellen.
2020. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.
2020. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: