Elkapkodták a BÁV teljes befektetési aranykészletét

A veszélyhelyzet kihirdetése óta jelentősen megugrott a kereslet a befektetési aranytömbök iránt, alig több mint egy hét alatt a BÁV teljes rendelkezésre álló készletét, azaz több mint 20 ezer gramm aranyat felvásárolták - közölte a BÁV az MTI-vel szerdán.

Elkapkodták a BÁV teljes befektetési aranykészletét

Közleményük szerint volt olyan ügyfél, aki a napokban 2 kilogramm arannyal távozott az egyik üzletből.
   
A világ más országai is kifogytak átmenetileg a befektetési célú aranyból. A koronavírussal kapcsolatos intézkedések hatására a világ részvénypiacairól megindult a tőkekivonás, sokan fordultak a hagyományosan menekülőeszköznek tartott arany felé. Volt olyan nap, amikor 5,6 százalékot drágult a nemesfém, amelyre legutóbb 2009-ben volt példa. Az áremelkedés azonban még nem ért véget, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hétfőn bejelentette, hogy korlátlan mennyiségben vásárol fel állampapírokat és jelzálogleveleket, hogy ezzel támogassák az amerikai gazdaságot. A hírre további emelkedéssel reagált az arany ára.
   
A magyarországi viszonyokra jellemző, hogy a BÁV-nál már 2019-ben 60 százalékkal nőtt a befektetési arany forgalma. Az év eleji amerikai-iráni konfliktus hatására januárban ismét megélénkült a vásárlási kedv, azonban a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetésével szó szerint megrohamozták az üzleteket.
   
Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A kialakult helyzetre való tekintettel a jelentős aranytartalékokkal rendelkező BÁV más gyártókkal is felvette a kapcsolatot a készlet pótlására, ezek beszerzése folyamatban van.
    

A BÁV minden egységében szigorú járványügyi rendelkezéseket vezetett be.
   
A szakértői előrejelzések alapján rövid távon unciánként 1600-1700 dolláros aranyárfolyam várható, de az év végére az arany akár a 2000 dolláros lélektani határt is átlépheti - állítja a BÁV.

Hozzászólások

Erősödött a forint az euróval szemben

A forint az euróhoz képest erősödött, a frankkal és a dollárral szemben viszont gyengült a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
2020. 04. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn a koronavírusos megbetegedések növekedésének a lassulásáról szóló adatokra.
2020. 04. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,83 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 32 858,75 ponton zárt hétfőn.
2020. 04. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esik az OTP a pozitív tőzsdei hangulat ellenére - az okok ismertek...

Az ok, ami sok befektetőt meglepett, hogy a kormány új szektor specifikus adókat vet ki. Ilyen a különféle szektorok hozzájárulása a járványvédelmi alaphoz.
2020. 04. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter összesen 11,7 milliárd forint osztalékot fizet

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága összesen 11,742 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2019. évi eredményéből, ez részvényenként 63 forintot jelent, szemben az előző évi 100 forinttal. Az osztalék kifizetése június 15-én kezdődik - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
2020. 04. 06. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 04. 06. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Reggelre egy százalékkal erősödött a forint

Egy százalékkal erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 04. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Pozitív kezdéssel nyugtázhatják hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok az új koronavírus-megbetegedések növekedésének lassuló ütemét.
2020. 04. 06. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előrehozza szállodai fejlesztéseit az Opus Global

Előrehozott szállodai fejlesztésekkel, a járvány miatt megváltozott piaci igényeket kielégítő termékek gyártásával, működésének optimalizálásával reagál a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetre az Opus Global Nyrt., erről a tőzsdei társaság vezérigazgatója, Gál Miklós beszélt a Trend FM-nek.
2020. 04. 04. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump ügyes tőzsdés - bemondta - szárnyal!

A WTI közeli határidőre 24,2 dollárig emelkedett, miután tegnap Trump elnök elhintette a piacon, hogy az olajtermelők több mint 10 millió hordóval csökkentik napi kitermelésüket.
2020. 04. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest.
2020. 04. 03. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csak az OTP tudott erősödni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,03 pontos, 1 százalékos csökkenéssel, 32 265,92 ponton zárt pénteken.
2020. 04. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nonemááá! - Állami kölcsönért folyamodott az Adidas

A Bloomberg értesülései szerint az Adidas 1-2 milliárd euró közötti összegű kedvezményes állami hitel igénybevételéről kezdett tárgyalásokat.
2020. 04. 03. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a befektetők hangulatát rontják a riasztó foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok.
2020. 04. 03. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Áresést hozott a március

A nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is változékony kereskedés mellett erőteljesen csökkentek a részvényárak, a fejlett piacok 15-25 százalékos márciusi visszaeséséhez hasonlóan a BUX is 40 230 pontról, 33 135 pontig csökkent - közölte a Budapesti Értéktőzsde pénteken az MTI-vel.
2020. 04. 03. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint árfolyama

A forint az euróval és a frankkal szemben erősödött, viszont a dollárhoz viszonyítva gyengült a bankközi piacon csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
2020. 04. 02. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zárták a mai kereskedést a tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 04. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,61 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 32 591,95 ponton zárt csütörtökön, ami a Mol közel 6 százalékos erősödésének köszönhető.
2020. 04. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenés az amerikai tőzsdéken

Enyhe csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, bár az olajárak meglódulása javította a kockázatvállalási hangulatot, a heti munkanélküliségi jelentésből kirajzolódó helyzetkép kissé megijesztette a befektetőket.
2020. 04. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötvényt bocsát ki az AutoWallis

Az AutoWallis Nyrt. kötvényt bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjának (nkp) keretében - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 04. 02. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: