Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Digitális technológiával könnyebb

Az ügyfélélmény, a személyre szabottság megteremtése a digitalizációval van összefüggésben. Az IDC piackutató közel kétezer, közepes méretű (100-1000 főt foglalkoztató) céget vizsgált meg, és négy kategóriát határozott meg abból a szempontból, hogy milyen utat követnek a digitális vállalkozássá történő átalakulás során. A folyamatban élenjáró cégek a legjobban működő vállalkozások, őket követik a törekvők, majd a túlélők, míg a sor végén a leszakadók találhatók.
 
A tanulmány szerint azok a cégek, amelyek úgy alakítják át az üzleti folyamataikat, hogy közben kiemelt figyelmet fordítanak a vásárlási ciklus elemzésére és megteremtik a feltételeket a munkatársaik számára, hogy kimagasló ügyfélélményt nyújtsanak, hosszú távú előnyre tesznek szert a potenciális új vevők felismerésében és bevonzásában. A legjobban működtetett vállalkozások kiemelt figyelmet fordítanak az ügyfélélmény javítására, míg a leszakadóknál ez kevésbé jellemző. A két szemléletmód közötti különbséget az is jól mutatja, hogy míg az eredményes cégeknél kevésbé prioritás a profit növelése és a költségek csökkentése, addig a leszakadók több mint felénél elsődleges ez a tényező.
 
Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Az IDC által meghatározott négy cégtípus közül a legjobban működők nagyon elhúztak a többiektől az új technológiák alkalmazásában, illetve az innovációban is. Ezen cégek kétharmadánál használnak üzleti elemző és big data megoldásokat, hogy azonosítsák az ügyféligényeket és válaszokat kínáljanak azokra. Több mint 60 százalékuk pedig már feltérképezi a teljes vásárlói utat, hogy biztosak legyenek abban, hogy a megfelelő pillanatban a legjobb üzenet jut el a potenciális vevőkhöz. Az élenjáró cégek több mint felénél használnak chatbotokat és egyéb mesterséges intelligencia (MI) megoldásokat. Ezzel szemben a leszakadó társaságoknál mindössze 20 százalékos a big data alkalmazás aránya, és kevesebb mint ötödük vet be chatbotot vagy MI-t.
 
A legjobban teljesítő vállalkozások közel 30%-os fejlődést is értek el az ügyfélelégedettség növelés tekintetében, míg a törekvők 19, a túlélők 11, a leszakadók pedig mindössze 4 százalékosat. Ráadásul a kutatás eredményei alapján az üzleti eredményekben is érződik a fogyasztók jobb kiszolgálása. Az élenjáró cégeknél dolgozók 70 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt két évben nőtt az értékesítésük, 74 százalék pedig profit növekedést jelzett.


„A cégvezetők 80 százaléka úgy hiszi, hogy a lehető legjobb ügyfélélményt nyújtják, azonban ezzel a fogyasztók mindössze 8 százaléka ért egyet. Napjainkban a legjobb vállalatok az ügyfélélményre fókuszálnak. A történelemben első alkalommal az élmény vált a növekedés mozgatórugójává” - mutatott rá Ryan Smith, az SAP által felvásárolt Qualtrics vezetője.

Hozzászólások

Airbus: az első teljesen automatikus felszállás

Sikeres volt a világ első, képfelismerő technológiát alkalmazó, teljesen automatikus repülőgépfelszállása – jelentette be az Airbus. Tavaly december 18-án, 10 óra 15 perckor egy Airbus repülőgép emelkedett a magasba a Toulouse-Blagnac-i repülőtérről emberi beavatkozás nélkül, fedélzetén két pilótával és három tesztmérnökkel. A gép a kísérlet során négy és fél óra alatt összesen nyolc felszállást hajtott végre teljesen automatikusan.
2020. 01. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az unióban - egy ábrán

2018. december/2019. december- a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2020. 01. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

153,4 milliárd forinttal emelte a magyar GDP-t a McDonalds

A KPMG hatástanulmánya szerint a magyarországi McDonald's teljes GDP-hatása 2014 és 2018 között elérte a 153,4 milliárd forintot. Különböző adók és járulékok formájában 2009 és 2018 között a vállalat és franchise partnerei 82,6 milliárd forintot fizettek be a magyar államháztartásba, miközben több mint 27 milliárd forint értékben végeztek beruházásokat - közölte az étteremlánc az MTI-vel.
2020. 01. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a kormányhivatali dolgozók bére

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
2020. 01. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött a csabai szélmalom felújítása

Csaknem 30 millió forintból új tetőt és vitorlákat kapott a békéscsabai szélmalom, a felújítás a héten befejeződött, a jelenleg gabonamúzeumként üzemelő épület hivatalos átadása február elején várható.
2020. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alkalmi érmével készül a brit kormány a Brexitre

Fényjátékokkal, London belvárosának fellobogózásával és külön erre az alkalomra tervezett pénzérme kibocsátásával készül a brit kormány a Brexitre, vagyis az Egyesült Királyság EU-tagságának két hét múlva esedékes megszűnésére.
2020. 01. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lengyel felsőház elvetette a bíróságokról szóló törvénymódosításokat

Elvetette az ellenzéki többségű lengyel felsőház pénteken a bíróságokról szóló, az európai fórumokon az utóbbi napokban vitatott törvénymódosításokat, ezzel a tervezet újból az alsóház elé kerül, ahol a kormánypárt van többségben.
2020. 01. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zelenszkij ad még egy esélyt a miniszterelnöknek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, hogy ad még egy esélyt Olekszij Honcsaruk miniszterelnöknek és kormányának, azzal a feltétellel, ha teljesítenek bizonyos feladatokat - tette közzé péntek este az államfő sajtószolgálata.
2020. 01. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmennyiségű hamisított cigarettát foglaltak le Belgiumban

Mintegy 126 millió hamis márkajelzésű cigarettát foglalt le év eleje óta a belga vámhatóság Antwerpen tartományban - közölte a belga vámhatóság pénteken.
2020. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezajlott a BKV-bértárgyalás újabb fordulója

Lezajlott a bértárgyalás újabb fordulója pénteken a BKV Zrt.-nél; a felek olyan béremelési rendszert szeretnének kidolgozni, amely elismeri a cégnél töltött éveket - közölte a társaság az MTI-vel.
2020. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország növeli tőkerészesedését a Nemzetközi Beruházási Bankban

Tízmillió euróval 17,2 százalékra növelte tőkerészesedését Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bankban (NBB) január 15-én - közölte az NBB az MTI-vel pénteken.
2020. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly még több magyar utazott Horvátországba

Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma és a vendégéjszakák mennyisége is Horvátországban, ezzel folytatódott az évek óta tartó tendencia - tájékoztatta a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2020. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a holland mezőgazdasági export

A holland Központi Statisztikai Hivatal és a Wageningen Gazdaságkutató Központ adatai szerint a virág- és a sertéshús-értékesítés növekedésének köszönhetően tavaly új rekordot ért el Hollandia mezőgazdasági exportja, amely az előző évhez képest 4,6 százalékkal 94,5 milliárd euróra (mintegy 312 ezer milliárd forint) nőtt 2019-ben - közölte a helyi sajtó pénteken.
2020. 01. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a külföldi munkavállalók száma Csehországban

Egyre emelkedik a külföldi munkavállalók száma és aránya Csehországban. Míg 2010-ben a dolgozók hat százalékát tették ki a külföldiek, addig 2018 végén már 12,4 százalékát, 2019 júniusában pedig több mint 13 százalékát - közölte Jarmila Maresová, a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szakértője újságírókkal pénteken Prágában.
2020. 01. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter és a Mol ellensúlyozta az OTP gyengülését

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 44 422,81 ponton zárt pénteken.
2020. 01. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meg lehet szüntetni a CT- és MR-várólistákat, ennyibe kerülne

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében - mondta a főpolgármester pénteken Budapesten.
2020. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több autót értékesített a román Dacia

Az előző évinél 5,1 százalékkal több, összesen 736 570 gépkocsit értékesített 2019-ben a román Dacia, ez a Renault-csoporthoz tartozó márka eddigi legjobb teljesítményének számít.
2020. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is kapnak támogatást a fogászatok

Idén havi 250 ezer forinttal több, összesen 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászati alap- vagy szakellátást működtető szolgáltatók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
2020. 01. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszámú utast kezelt a prágai repülőtér

Rekordszámú 17,8 millió utast kezelt tavaly a prágai Václav Havel repülőtér. 2018-hoz viszonyítva majdnem egymillióval emelkedett az utasok száma - közölte pénteken a repülőteret üzemeltető Letiste Praha cég honlapján.
2020. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben novemberben havi és éves összevetésben.
2020. 01. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: