Advertisement

Emeli a horvát kormány az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét

Három ciklusban, hat százalékkal emeli a horvát kormány jövőre az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán a parlamentben.

Emeli a horvát kormány az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét

Emiatt elhalasztják az áfakulcs január elsejétől tervezett, 1 százalékpontos csökkentését, 25 százalékról 24 százalékra - tette hozzá.
   
Ez azonban nem vet véget a tanítók és a tanárok október 10-e óta tartó sztrájkjának.
   
A szakszervezetek mindenkinek egyenlő, 6 százalékos emelést kértek. A pedagógus-fizetések számítása az úgynevezett illetményszorzók segítségével történik, ezért erre nem megoldás az alapilletmények növekedése - mondták. Hozzátettették: az oktatási dolgozók fizetései így is elmaradnak a más közszférában dolgozókétól.
   
Branimir Mihalinec, a független szakszervezetek elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: először történt meg, hogy egy kormányfő a parlamentben béremelést javasolt, miközben figyelmen kívül hagyta, hogy jelenleg folynak a tárgyalások a szakmai szervezetekkel.
   
A múlt hónapban az egészségügyi dolgozók sztrájkja után a kormány belegyezett abba, hogy megemeli az egészségügyi dolgozók bérét 7 százalékkal.
   
Horvátország költségvetési többlettel zárta az elmúlt két évet, és szeretné megőrizni ezt a teljesítményt, hogy legkésőbb 2024-re bevezethesse az eurót. Zágráb július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II).
   
A pedagógusok béremelési követelésének elutasítása a kormányon belül is feszültséget okozott. A kisebbik koalíciós partner, a liberális Horvát Néppárt (HNS) vezetése úgy döntött, amennyiben nem teljesülnek a tanárok követelései, úgy nem szavazzák meg a jövő évi költségvetést, és kilépnek a kormányból.
   
Parlamenti választások 2020 végén lesznek Horvátországban, ugyanakkor a nagyobbik kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nem zárja ki annak lehetőség, hogy előrehozott választásokat tartsanak. "Nem fogadjuk el az ultimátumot, készen állunk akár az előrehozott választásokra is" - mondta korábban a miniszterelnök.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Erős kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 12. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Standard and Poor's negatívra rontotta Románia államadós-besorolásának kilátásait

A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő stabilról negatívra rontotta Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette BBB mínusz/A-3 szintű, befektetési ajánlású besorolását.
2019. 12. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína veszélyforrást jelent a NATO számára?

Kína veszélyforrás és inspiráló versenytárs is a NATO számára - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
2019. 12. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 ország lakosairól mondtak véleményt a cseh emberek

Leginkább a szlovákokat és az osztrákokat kedvelik a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a cseh lakosság viszonya más nemzetekhez, illetve más országok lakóihoz. A magyarok megítélése folyamatos javulásról tanuskodik.
2019. 12. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az orosz-magyar kereskedelmi forgalom

A magyar-orosz kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump szerint Boris Johnson győzelme előrevetíti a 2020-as amerikai választás eredményét is

Boris Johnson és a brit konzervatívok győzelme az Egyesült Királyságban előrevetíti a 2020-as amerikai választások eredményét is - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak pénteken a Fehér Házban, amikor fogadta Mario Abdo Benitez paraguayi elnököt.
2019. 12. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rövidülhet a kereskedési idő a londoni értéktőzsdén

A londoni értéktőzsde (LSE) felmérést végez a kereskedésben részt vevők körében arról, hogy támogatnák-e a mostanihoz képest rövidebb kereskedési időt.
2019. 12. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsonyig folytatódhat a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájk Franciaországban

A vasúti és a városi tömegközlekedést Franciaországban kilencedik napja lebénító sztrájk akár karácsonyig is folytatódhat a szakszervezetek pénteki tájékoztatása szerint, annak ellenére, hogy a kormány jövő hétre ismét párbeszédre hívta a nyugdíjreform ellen tiltakozó csoportokat.
2019. 12. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős szereplővé vált a magyar tulajdonú WING a lengyel ingatlanpiacon

A WING csoport lett a többségi tulajdonosa a lengyel Echo Investment ingatlanfejlesztő cégnek, ezzel jelentős szereplővé vált a lengyel ingatlanpiacon - közölte a WING Zrt. pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna tisztességes bánásmódot szeretne Washingtontól

Az ukrajnai vezetés tisztességes bánásmódot szeretne Washingtontól - írta a The New York Times című napilap pénteken az internetes oldalán a Washingtonban tartózkodó ukrán miniszterelnök-helyettest idézve.
2019. 12. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a britek kilépés iránti elkötelezettsége

A brit választási eredmény alapján megerősödött a britek unióból való kilépés iránti elkötelezettsége - mondta Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
2019. 12. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indulnak a magyar-orosz űrkutatási projektek

Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
2019. 12. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A német GDP-növekedés erősödésére számít a Bundesbank

Az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a német GDP-növekedési ütem erősödését várja az elkövetkező években a német szövetségi jegybank, a Bundesbank, megjegyezve, hogy a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedő energiaárak miatt az inflációs nyomás is erősödni fog.
2019. 12. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig hatalmas a különbség a leggazdagabb és a legszegényebb EU-tagország között

Némileg csökkent, de továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott, a tavalyi végleges adatokat tartalmazó jelentésből.
2019. 12. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Skócia nemet mondott a Brexitre

A brit parlamenti választáson a skótok elsöprő többsége kinyilvánította, hogy az Európai Unióban akar maradni - mondta péntek délután Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.
2019. 12. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikai harci helikoptereket vásárolt Csehország

Csehország 12 amerikai harci helikoptert vásárolt, a tranzakció ára 14,6 milliárd korona (182,5 milliárd forint) - jelentette Washingtonból a CTK hírügynökség pénteken.
2019. 12. 13. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban 2016 májusa óta legnagyobb mértékben csökkentek a nagykereskedelmi árak.
2019. 12. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire szegény a magyar az uniós átlaghoz képest?

Az uniós átlagnál kisebb a szegénység Magyarországon, de a visegrádi országok átlagánál nagyobb - mondta Regős Gábor, a Századvég Alapítvány vezető kutatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 12. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időjárási riasztás lépett életbe Rómában

Az oktatási intézményeket, parkokat, temetőket is zárva tartják Rómában pénteken, miután a rendkívüli erejű viharok miatt időjárási készültséget rendelt el a polgári védelem.
2019. 12. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvalósulhat a Brexit a brit választások nyomán

A brit választások, a Konzervatív Párt földcsuszamlás szerű győzelme nyomán az Egyesült Királyság nagy valószínűséggel elhagyja az Európai Uniót január 31-én - közölte az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2019. 12. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: