Emelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken, a kockázatos eszközökbe vetett bizalom erősödött, jóllehet a befektetők előbb szkeptikusan fogadták az amerikai monetáris politika előző nap meghirdetett új stratégiáját.

Emelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdéken
A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,41 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,30 százalékos pluszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,15 százalékos emelkedéssel indította a napot.
    Monetáris politikájának két évig tartó felülvizsgálata eredményeként az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) vezetői úgy döntöttek, rugalmasabban viszonyulnak az inflációhoz annak érdekében, hogy a foglalkoztatottságra tudjanak koncentrálni.
    Jerome Powell Fed-elnök csütörtökön tartott beszédében elmondta, hogy az új inflációs cél 2 százalék marad, de hosszú távú átlagban, azaz szükség esetén eltűrik a magasabb inflációt egy időre, hogy ezzel kompenzálják az alacsonyabb inflációs időszakokat.
    A változtatás azt az üzenetet hordozza magában, hogy a kamatok valószínűleg jó időre alacsonyak maradnak, ami kedvez a kockázatos eszközöknek, így a részvényeknek, ám a befektetők előbb mégsem fogadták kitörő örömmel.
    Elemzők szerint ez azzal magyarázható, hogy semmilyen új specifikus eszközről nem esett szó, ami nyitva hagyja a vitát a monetáris politika korlátairól, miközben már a nullához közeledik a kamatszint. A Fed továbbra is megpróbálhatja minden eszközét bevetni, de át kell adnia a stafétabotot a fiskális politikának a gazdasági növekedés ösztönzésében - vélte Jack Janasiewicz, a Natixis Investment Managers vezető elemzője.
    Az eurót 1,1867 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,39 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a csütörtöki záráshoz képest.
    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken.
    A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,04 százalékos mínuszban, 45,58 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,21 százalékos eséssel, 42,95 dolláron forgott kilenc órakor.
    Az arany ára emelkedik. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,90 százalékkal, 1946,34 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 1,11 százalékkal, 1954,10 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
    Csütörtökön csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. Londonban 0,75 százalékkal, Frankfurtban 0,71 százalékkal, Párizsban 0,64 százalékkal, Milánóban 1,44 százalékkal, Madridban pedig 0,45 százalékkal esett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,64 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,65 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,77 százalékkal csökkent.
    New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,57 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,17 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,34 százalékos mínuszban zárt csütörtökön.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,41 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,30 százalékos pluszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,15 százalékos emelkedéssel indította a napot.   
Monetáris politikájának két évig tartó felülvizsgálata eredményeként az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) vezetői úgy döntöttek, rugalmasabban viszonyulnak az inflációhoz annak érdekében, hogy a foglalkoztatottságra tudjanak koncentrálni.    Jerome Powell Fed-elnök csütörtökön tartott beszédében elmondta, hogy az új inflációs cél 2 százalék marad, de hosszú távú átlagban, azaz szükség esetén eltűrik a magasabb inflációt egy időre, hogy ezzel kompenzálják az alacsonyabb inflációs időszakokat.   

A változtatás azt az üzenetet hordozza magában, hogy a kamatok valószínűleg jó időre alacsonyak maradnak, ami kedvez a kockázatos eszközöknek, így a részvényeknek, ám a befektetők előbb mégsem fogadták kitörő örömmel.   

Elemzők szerint ez azzal magyarázható, hogy semmilyen új specifikus eszközről nem esett szó, ami nyitva hagyja a vitát a monetáris politika korlátairól, miközben már a nullához közeledik a kamatszint. A Fed továbbra is megpróbálhatja minden eszközét bevetni, de át kell adnia a stafétabotot a fiskális politikának a gazdasági növekedés ösztönzésében - vélte Jack Janasiewicz, a Natixis Investment Managers vezető elemzője.   

Az eurót 1,1867 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,39 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a csütörtöki záráshoz képest.   

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken.   

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,04 százalékos mínuszban, 45,58 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,21 százalékos eséssel, 42,95 dolláron forgott kilenc órakor.    Az arany ára emelkedik. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,90 százalékkal, 1946,34 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 1,11 százalékkal, 1954,10 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.    Csütörtökön csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. Londonban 0,75 százalékkal, Frankfurtban 0,71 százalékkal, Párizsban 0,64 százalékkal, Milánóban 1,44 százalékkal, Madridban pedig 0,45 százalékkal esett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,64 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,65 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,77 százalékkal csökkent.   

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,57 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,17 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,34 százalékos mínuszban zárt csütörtökön.

Hozzászólások

Tiéd lehet 10 millió forint, ha fiatal és házas vagy

Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. BABAVÁRÓ HITEL, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkünkben nagyon lényegretörően mutatjuk be a Babaváró Hitelt, így minden részletre nem térünk ki most. Ha valami nem világos, ne izgulj: a cikk végén van egy zöld gomb, ha azt megnyomod, mindent elmagyarázunk még érthetőbben. :)
2020. 09. 26. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában 120 ezer felett jár a fertőzöttek száma

Romániában az utóbbi 24 órában 1552-vel emelkedett és ezzel meghaladta a 120 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
2020. 09. 26. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen szorulnak kórházi kezelésre Csehországban

Gyorsan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelést igénylő súlyos esetek száma Csehországban.
2020. 09. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban

Tovább erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban, és az új fertőzések száma bő öt hónapja a legmagasabbra emelkedett a szombaton megjelent hivatalos adatok szerint.
2020. 09. 26. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb korlátozásokat vezet be Montenegró

Újra korlátozásokat vezet be Montenegró a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hétfőtől, mert a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben jelentősen megugrott.
2020. 09. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Madrid tovább növeli a korlátozott zónák számát

Tovább növeli azon területek számát a madridi tartomány vezetése, ahol korlátozzák a lakosok szabad mozgását a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében - jelentette be a helyi autonóm kormány egészségügyi tárcavezetőjének helyettese pénteken.
2020. 09. 26. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban a fertőzöttek száma átlépte a félmilliót

Franciaországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma pénteken átlépte a félmilliót, miután az elmúlt 24 órában ismét csaknem 16 ezer új esetet tártak fel az egészségügyi hatóságok.
2020. 09. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország bezárná az összes kőszénbányáját

Lengyelország 2049 végéig bezárná az összes kőszénbányáját, a bányákban dolgozó vájároknak nyugdíjukig biztosítják jelenlegi foglalkozásuk folytatását - erről állapodtak meg a bányászszakszervezetek és a lengyel kormány képviselői pénteken.
2020. 09. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában jön az ingázók helyzetét könnyítő törvény

Klaus Iohannis román elnök pénteken kihirdette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a határátlépést a koronavírus-járvány idején az ingázóknak, akik különleges bánásmódban részesülnek.
2020. 09. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit királyi ház pénzét sem kíméli a járvány

A brit királyi család pénzügyeit sem kíméli a koronavírus-járvány.
2020. 09. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült péntekre a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2020. 09. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével mínuszban zártak a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok vegyes kezdés után.
2020. 09. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 25. 18:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB fellebbezést nyújt be az Apple-bírság ügyében

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújtott be pénteken az Európai Bíróság azon ítélete ellen, amelynek értelmében az Apple számítástechnikai óriáscégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt korábban kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
2020. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2020. 09. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a munkanélküliség Ukrajnában

Ukrajnában jelentősen nőtt a munkanélküliség a második negyedévben a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések hatására.
2020. 09. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A WHO szerin nincs szükség korlátozásokra Szerbiában

Nincs szükség további korlátozó intézkedések vagy szükségállapot bevezetésére Szerbiában - nyilatkozta Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője a helyi közszolgálati televíziónak.
2020. 09. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromezerrel nőtt a fertőzöttek száma Csehországban

Mintegy háromezerrel nőtt csütörtökön az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban, a járvány kezdete óta ez a második legmagasabb napi növekedés. Folyamatosan emelkedik a kórházban kezelt betegek és a halálos áldozatok száma is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb kimutatásból.
2020. 09. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Válaszút előtt a jegybank

Válaszút előtt áll a jegybank, ám egyelőre nem lép egyik irányba sem. Egy szigorítás visszafogná a gazdaságot, a lazítás magasba lökné az inflációt és gyengítené a forintot. A nem lépés is lépés, de kérdés, meddig tart még ki a piac türelme – értékeli az MNB keddi döntését a Sberbank Magyarország Zrt. Treasury vezetője.
2020. 09. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Döntött a cseh kormány a bérekről!

A cseh állam válsághelyzetekben vállalná az alkalmazotti bérek 70 százalékának a kifizetését. Az úgynevezett kurzarbeit javaslatát pénteken rendkívüli ülésen fogadta el a cseh kormány.
2020. 09. 25. 10:20
Megosztás:
Hozzászólások: