Emelkedett Donald Trump támogatottsága

Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 51 százalékosra emelkedett a Zogby közvélemény-kutató szerint, amelynek felméréséből kedden hozott nyilvánosságra néhány tényt a The Washington Examiner című amerikai lap.

Emelkedett Donald Trump támogatottsága

A javulással az elnök elérte, sőt, meghaladta azt a kritikusnak mondott 50 százalékos támogatottságot, amely szükséges az újraválasztásához.
   
A népszerűség ilyen arányú növekedését Donald Trump annak köszönheti, hogy - a felmérés tanúsága szerint - a függetlenek és az ezredfordulón született fiatalok közül egyre többen tartják a politikáját rokonszenvesnek, és mind többen szavaznának rá.
    

A lap idézte Jonathan Zogbyt, a Zogby Analytics kutatóját, aki hangsúlyozta: amennyiben a gazdaság továbbra is ilyen erős és virágzó marad, Donald Trumpot nehéz lesz legyőzni a következő elnökválasztáson.
    

A felmérés szerint a társadalom azon csoportjai közül is, amelyek korábban kifejezetten Trump-ellenesek voltak, egyre többen kedvelik őt, jórészt éppen azért, mert bíznak a gazdaság eredményeiben és abban, ahogyan Trump a gazdasági kérdéseket kezeli.
    

"A szilárd gazdaság, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok várhatóan elhúzódó, hosszú előválasztási folyamata, az ezredfordulón született fiatalok nemzedékének, a városi szavazóknak és a kisebbségeknek az erősödő támogatása révén Trumpot nagyon nehezen lehet majd legyőzni 2020-ban" - fogalmazott Jonathan Zogby.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Javult Donald Trump megítélése az egyes kisebbségi csoportok körében: az afroamerikaiak 27 százaléka, a spanyol ajkú amerikaiaknak pedig a 45 százaléka támogatja őt. A városokban élők is kezdenek Trump felé húzni, mivel a munkalehetőségek elsősorban a nagy és közepes nagyságú városokban bővültek.
    

A megkérdezettek 30 százaléka erőteljesen, 21 százaléka "valamilyen mértékben" támogatja, 37 százalékuk erőteljesen, 11 százalékuk pedig "valamilyen mértékben" elutasítja általában véve Trump politikáját. A demokrata párti szavazók táborában az elnök népszerűsége csak 22 százalékos, és az időskorú választók 59 százaléka elutasítja őt.
   
Jonathan Zogby a The Washington Examinernek elmondta: az előző államfő, Barack Obama elnöksége hasonló időszakában - tehát első elnöki ciklusa harmadik évében - 48 százalékos támogatottságot mondhatott a magáénak, a megkérdezett amerikaiak 52 százaléka elutasította őt.
   
Néhány napja a Gallup közvélemény-kutató hozta nyilvánosságra felmérését. Abban Donald Trump 46 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak, de a Gallup leszögezte: az elnök népszerűségének erősödése folyamatos.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Szárnyal a tőzsde - jó hírek jöttek az USA munkaerőpiacáról

Az ADP foglalkoztatottság a várt 9 millió helyett „csak” 2,76 millió fővel csökkent májusban.
2020. 06. 03. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán.
2020. 06. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előválasztást tartottak több amerikai tagállamban

Előválasztást tartottak kedden több amerikai tagállamban és a szövetségi fővárosban, Washingtonban a demokraták és a republikánusok egyaránt.
2020. 06. 03. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A zavargások ellenére pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden, mivel a gazdaság újranyitását övező derűlátás erősebbnek bizonyult azoknál a félelmeknél, hogy további zavargásokká fajuló tiltakozások lesznek az Egyesült Államokban a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen, miután a napokban életét vesztette egy afroamerikai férfi egy durva rendőri intézkedés során.
2020. 06. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lassult az árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban áprilisban 0,9 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme a márciusi 1,7 százalékról a februári 2,3 százalékról.
2020. 06. 02. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A G7-csúcsról egyeztetett Trump és Putyin

Donald Trump amerikai elnök tájékoztatta orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyin elnököt arról az elképzeléséről, hogy Oroszország, Ausztrália, India és Dél-Korea vezetőit is meghívhatja a G7-csoport csúcstalálkozójára - közölte hétfőn a Kreml sajtóosztálya.
2020. 06. 02. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországnak nincs köze az amerikai zavargásokhoz - De hogy is jön ez ide?

Az Egyesült Államokban zajló zavargások ügye amerikai belügy, amelybe Oroszország semmilyen módon nem szándékozik beavatkozni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
2020. 06. 01. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója

Felbocsátása után 19 órával sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója.
2020. 05. 31. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat

Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat csütörtökön. Az amerikai igazságügyi minisztérium az amerikai szankciós törvények kijátszásával, pénzmosással és banki csalásokkal vádolta meg
2020. 05. 31. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az előző havi nyolc éves mélyponthoz képest javult kissé a fogyasztói hangulat májusban az Egyesült Államokban, azonban továbbra is mély fogyasztói aggodalomról árulkodik a Michingan Egyetem felmérése.
2020. 05. 31. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington megszünteti kapcsolatait a WHO-val

Washington megszünteti minden kapcsolatát az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint a kínai jogsértés miatt visszavonja Hongkong különleges kereskedelmi státusát - jelentette be az amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken.
2020. 05. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteségek után.
2020. 05. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 százalékkal csökkent az amerikai GDP

Az előzetes becslésnél nagyobb mértékben, éves szinten 5 százalékkal csökkent az első negyedévben a bruttó hazai termék az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtökön publikált második becslése alapján.
2020. 05. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Három egymást követő nyereséges nap után vegyesen nyitottak csütörtökön az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 05. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hongkong elvesztette függetlenségét

Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo bejelentette, hogy megítélésük szerint Hongkong elvesztette függetlenségét.
2020. 05. 28. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök New York kormányzójával egyeztetett a gazdaság újraindításáról

Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban fogadta New York kormányzóját, Andrew Cuomót, akivel a gazdaság újraindításáról egyeztetett.
2020. 05. 27. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Twitter pontatlannak minősítette Donald Trump egyik bejegyzését

Először fordult elő, hogy a Twitter azt jelezte: Donald Trump amerikai elnök bejegyzése pontatlan. Trump erre azzal vádolta meg az internetes közösségi felület üzemeltetőjét, hogy beavatkozik az idei elnökválasztásba.
2020. 05. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét

Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét - figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.
2020. 05. 27. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megnyitották a tőzsdeparkettet New Yorkban

New Yorkban kedden újra megnyitották a tőzsdeparkettet, amelyet a koronavírus-járvány miatt március 23-án zártak le.
2020. 05. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több amerikai tagállamban emelkedett a fertőzöttek száma

Az Egyesült Államok 17 tagállamából - köztük Kaliforniából és Alabamából - az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának emelkedését jelezték kedden.
2020. 05. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások: