Enyhültek a világkereskedelmi ellentétek, ezt a tőzsdék is megérezték

Pozitív kezdés után erős zárással nyugtázták csütörtökön az európai tőzsdék a világkereskedelmi ellentétek enyhülésének jeleit.

Enyhültek a világkereskedelmi ellentétek, ezt a tőzsdék is megérezték

Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,22 és 0,36 százalék nyereséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,42 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
    

A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban az FTSE-100 index 0,01 százalék nyereséget ért el, a frankfurti DAX index 0,76 százalékkal erősödött, Párizsban a CAC-40 index 0,31 százalékkal végzett magasabban. Madridban 0,41 százalék, Milánóban 0,55 százalék indexemelkedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést a tőzsde.
    

Az értékpapírpiacokon világszerte nagy megkönnyebbülést okozott Kína jelzése arról, hogy elvi megállapodás született a megemelt importvámok kölcsönös és fokozatos leépítéséről az Egyesült Államokkal.
    

Az európai kereskedési idő végén az emelkedéssel kezdő amerikai indexek is 0,6-0,8 százalék nyereségben jártak, a DJIA index új rekordon.
   
Mindazonáltal fékezőleg hatott az európai tőzsdei árfolyamokra, hogy az Európai Bizottság csütörtökön publikált őszi gazdasági jelentésében mérsékelte 1,1 százalékra fogta vissza az euróövezet 19 tagállamának idei GDP-növekedésére tett előrejelzését a júliusban jelzett 1,2 százalékról.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
  
Nagyvállalati eredménybeszámolók is a befektetői figyelem középpontjába kerültek csütörtökön. A német Siemens bevételének a növekedését és az olasz UniCredit egymilliárdos nyereségét a részvények több mint öt százalékos felértékelésével nyugtázta a piac. A Lufthansa részvénye hét százalékkal, az Arcelormittal részvénye hat százalékkal erősödött.
   
Az olajár-emelkedés is lendületet nyert a világkereskedelmi ellentétek rendeződésének a kilátásától. A Brent nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 1,26 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 62,52 dolláron. A WTI ára 1,83 százalékkal 57,38 dollárra emelkedett.
   
A dollár erősödésnek indult az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok javulásának a hírére. Az eurót 0,19 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1044 dolláron az európai piacok zárásakor.
   
Az arany ára csökkent azzal párhuzamosan, ahogy a befektetői kockázatvállalási hajlam erősödésével megindult az értékőrző befektetési eszközökben elfektetett pénzek visszaáramlása a részvényekbe. Az arany spot ára az európai kereskedési idő végén 1,55 százalékkal állt alacsonyabban, unciánként 1467,32 dolláron.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: