Erdogan és Putyin a szíriai hadműveletről beszélt telefonon

Az északkelet-szíriai török hadműveletről beszélt szerdán telefonon Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Erdogan biztosította Putyint, hogy a katonai beavatkozás megnyitja az utat a szíriai polgárháború politikai rendezése előtt - közölte a török államfői hivatal röviddel a művelet megkezdése előtt.

Erdogan és Putyin a szíriai hadműveletről beszélt telefonon

Erdogan hangsúlyozta: terveik szerint az offenzíva hozzájárul ahhoz, hogy Szíriában béke és stabilitás köszöntsön be. Kiemelte egyúttal: Ankara számára alapvető a szíriai nép jogainak és érdekeinek védelme. A török államfő méltányolta Moszkva konstruktív hozzáállását is az ügyhöz.
   
Bár a szíriai polgárháborúban Törökország a mérsékelt ellenzéki milíciákat, Oroszország viszont a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerőket támogatja, a felek az asztanai (nur-szultani) béketárgyalások keretében 2017 januárja óta keresik a politikai megoldást a konfliktusra.
   
A török és az orosz elnök telefonbeszélgetését megelőzően Moszkva felszólította Ankarát: tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek akadályoznák a szíriai rendezést. Moszkva reményének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy Törökország tiszteletben tartja Szíria területi és politikai épségét.
   
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov hétfőn közölte: Putyin és Erdogan nem vitatta meg előzetesen a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd fegyveres ernyőszervezet elleni török offenzívát. Peszkov akkor úgy ítélte meg: korai még következtéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lesz a rendezési folyamatra az amerikai csapatok kivonása Északkelet-Szíriából.
   
Szerdán időközben a török elnöki szóvivő, Ibrahim Kalin is telefonon értekezett Robert O'Briennel, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával. A beszélgetés fő témája az a biztonsági övezet volt, amelyet a szándék szerint Törökország alakít ki az SDF-től megtisztított területen. Kalin rámutatott: a biztonsági övezet célja a török-szíriai határ megtisztítása a terroristáktól Szíria területi integritásának keretein belül, a szíriai menekültek hazatérésének szavatolása, valamint az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben zajló harc határozott folytatása.
   
Az SDF az Egyesült Államok legszorosabb helyi szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban, amelynek során modern harci eszközökkel és fegyverekkel látta el a kurd koalíciót.
   
Ankara az SDF gerincét alkotó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát nemzetbiztonsági fenyegetésnek és terrorszervezetnek tartja. Törökország szerint az YPG a szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a szíriai szövetségese, amely immár 35 éve folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban az ottani kurd kisebbség függetlenségéért. A PKK-t Ankara mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tekinti.
   
Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán visszautasította azokat a - nyugati országokból érkező - állításokat, amelyek szerint a török hadművelet át fogja rendezni a többnyire kurdok lakta Északkelet-Szíria demográfiai összetételét.
   
Az SDF mintegy 480 kilométer hosszan tartja fennhatósága alatt a határ szíriai oldalát az Eufrátesz folyó és Irak között.
   
Erdogan a közelmúltban többször jelezte: Ankara elégedetlen az SDF területein Washingtonnal közösen tervezett biztonsági övezet kialakításának előrehaladásával, ezért indít hadműveletet a térségben.
   
Az amerikai erők hétfőn megkezdték a kivonulást a térségből, ezzel megnyitották az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel "hátba szúrta" szövetségeseit.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Történelmi győzelem született Budapesten?

Történelmi győzelem született vasárnap Budapesten, ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad - mondta Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester az önkormányzati választás eredményét értékelve vasárnap este.
2019. 10. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Puzsér Róbert csalódott

Enyhe csalódásnak, de nem rossz eredménynek nevezte a budapesti főpolgármester-választáson szerzett négy és fél százalékát vasárnap este az MTI-nek nyilatkozva Puzsér Róbert.
2019. 10. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek.
2019. 10. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Klímavédelmi aktivistákat állítottak elő Brüsszelben

Az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet több mint 430 aktivistáját állították elő nem engedélyezett brüsszeli megmozdulásukon - közölte a helyi média vasárnap.
2019. 10. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre úgy fest, hogy Karácsony Gergely lesz a befutó - Nézzük a számokat!

Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 56,11 százalékos feldolgozottságnál a következő:
2019. 10. 13. 22:04
Megosztás:
Hozzászólások:

Skót miniszterelnök szerint az unióban tárt karokkal várnák a független Skóciát

A skót miniszterelnök szerint az Európai Unióban tárt karokkal várnák a független Skóciát.
2019. 10. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők a budapesti főpolgármester-jelöltek - egy ábrán mutatjuk!

A budapesti főpolgármester-jelöltek: Berki Krisztián, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert, Tarlós István; jelölő szervezet
2019. 10. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik posztjáról az amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter

Távozik posztjáról Kevin McAleenan amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter - közölte szombat hajnalban a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.
2019. 10. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezrek tüntettek az ország egysége mellett Barcelonában

Ezrek vonultak utcára a spanyol nemzeti ünnepen Barcelonában szombaton, hogy tüntessenek az ország egysége mellett.
2019. 10. 13. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas részvétel várható a lengyel parlamenti választáson

Az előző, 2015-ös parlamenti választásnál is magasabb lehet a részvételi arány a vasárnapi lengyel parlamenti választáson - mondta el egy szombati interjúban a lengyel országos választási iroda vezetője, Magdalena Pietrzak.
2019. 10. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János a német államfővel egyeztetett

A 14 uniós ország által megalakított Kohézió barátai csoport még a V4-es országoknál is erősebb érdekérvényesítésre nyújt lehetőséget, így jó esély van arra, hogy a kohéziós forrásokból való részesedésünk is megmaradjon és a klímavédelemhez szükséges forrásokból is megkapja Magyarország az őt illető részt - nyilatkozta Áder János köztársasági elnök a közmédiának, miután Athénben találkozott Frank-Walter Steinmeier német államfővel szombaton.
2019. 10. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban kimagaslóan teljesített a Duna House

Míg Magyarországon visszaesett a Duna House Holding Nyrt. forgalma a harmadik negyedévben, Lengyelországban kimagaslóan nőtt: a franchise ingatlanközvetítői hálózat jutalékvolumene 45,6 százalékkal, a saját irodáké pedig 31,5 százalékkal emelkedett a tavalyi harmadik negyedévéhez képest.
2019. 10. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország és Szerbia nyert a vajdasági gazdaságfejlesztési programmal

Új korszak kezdődött a vajdasági magyar közösség életében, amikor 2016-ban elindult a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja, amelyet a szerb kormány is elfogadott, és azóta kiderült, hogy a program nyertese a Vajdaság mellett, Szerbia és Magyarország is - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Zentán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja szerződésének aláírási ünnepségén szólalt fel.
2019. 10. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs kétoldalú egyezmény Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén

Semmilyen szintű kétoldalú egyezmény nem létezik Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén (Erdélyben, magyar állami támogatással) működtetett gazdaságfejlesztési programról, a román fél más módon sem fejezte ki beleegyezését - közölte a bukaresti külügyminisztérium pénteken a G4Media.ro hírportál megkeresésére válaszolva.
2019. 10. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Telekom kedvező csomagajánlatot tett több településen a GVH vizsgálatának hatására

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom kötelezettségvállalását a cégnél indított vizsgálat nyomán, hogy 2019. december 2-ától több mint 400 településen elérhetővé teszi kedvező feltételű új, televízió-, internet- és telefonszolgáltatást tartalmazó csomagját - közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.
2019. 10. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia hétmillió eurót költött a határon túli románokra

Románia hétmillió eurót költött az elmúlt három évben a határon túli románokra - derült ki a leköszönő tárcavezető beszámolójából.
2019. 10. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Intenzív tárgyalások kezdődnek

Intenzív tárgyalások kezdődnek a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - közölték brüsszeli diplomáciai források pénteken.
2019. 10. 11. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kürtőskalács Fesztivál a Városligetben

Harminc kürtőskalács-készítő standdal és piknikezős, családi hangulattal várja péntektől vasárnapig a látogatókat a 7. Kürtőskalács Fesztivál a Városligetben.
2019. 10. 11. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul lemondott az SAP vezetője

Váratlanul lemondott az SAP német szoftvercég vezérigazgatója, a társaság pénteki közleménye szerint Bill McDermott azonnali hatállyal befejezi vállalatvezetői tevékenységét.
2019. 10. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyezett tejet hívott vissza Németország legnagyobb tejfeldolgozója

Szennyezettség miatt visszahívta egyliteres kiszerelésű zsírszegény friss tej termékét pénteken a legnagyobb német tejfeldolgozó társaság, a DMK. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint Magyarországra nem érkezett ebből a termékből.
2019. 10. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: