Erős október a lakáspiacon! Új jelzáloghitel előrejelzés a Duna House-tól

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2019 októberében, országosan 13 182 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 79 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

Erős október a lakáspiacon! Új jelzáloghitel előrejelzés a Duna House-tól

A gyenge nyár után továbbra is erős az őszi ingatlanpiac, a szeptemberi hónap után októberben is 13 ezer feletti tranzakció történt idehaza, ez a tavalyinál közel 4 százalékkal erősebb hónapot jelent. Éves összehasonlításban közel azonos adásvétel bonyolódott az első 10 hónapban, mindössze 1,8 százalékos az idei lassulás, így amennyiben marad az aktív év végi trend, várhatóan közel azonos darabszámú ingatlanpiaci tranzakcióval zár majd a piac.
 
A Duna House elemzése szerint a fővárosban sem olyan mértékű a visszaesés, mint azt az elmúlt héten egyes hírekben olvasható volt. A Duna House tranzakciós adatai alapján a fővárosi ingatlanforgalom csak 13 százalékkal csökkent az idei év eddigi időszakában, ami jóval kisebb mértékű lassulás, mint a hírekben megjelent 46 %. A KSH év közbeni, nem végleges adatai jelentősen eltérhetnek a tényadattól, így a visszaesés mértékét ez alapján megállapítani nem lehet.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!
 
Az ingatlanpiaci tranzakciók előzetes becslése mellett, mostantól a kihelyezett lakáscélú jelzáloghitelek tekintetében is ad előrejelzést a Duna House. Októberben az emelkedő ingatlanpiaci mutató mellett a lakossági hitelezés is hasonló képet mutat, hiszen az előrejelzés alapján 79 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódhatott Magyarországon. A háztartásoknak nyújtott forint lakáscélú hitelek összege 2019 augusztusában 68,97 milliárd forint, szeptemberében pedig 76,29 milliárd forint volt az MNB adatai alapján.

Hozzászólások

Drasztikusan visszaesett az új szociális szövetkezetek száma

Drasztikusan visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a megszűnések száma pedig majdnem megduplázódott az elmúlt két évben; 2019 végén 2682 szociális szövetkezet működött, míg 2017-ben még 3183 - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
2020. 07. 06. 23:20
Megosztás:
Hozzászólások:

2 milliárd forintból újulnak meg bölcsődék az országban

Húsz új bölcsőde jön létre 350 új férőhellyel a kormány 2 milliárd forintos támogatásával - közölte Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban a Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint.
2020. 07. 06. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leállás várható a MinDig TV és a MinDig TV Extra szolgáltatásaiban

Technológiaváltás miatt teljes vagy részleges leállás várható szerdán a MinDig TV és a MinDig TV Extra szolgáltatásaiban az ország bizonyos részein - közölte az Antenna Hungária Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lényeges változás az építési jog és a szerzői jog világában

A július 4-én hatályba lépett rendelet a 2020. január 1. óta fennálló (és elektronikusan 2021. január 1-jétől használható) Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartás működését szabályozza. A rendelet részleteiről és azok jelentőségéről dr. Fenyőház András, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda Construction csoportját vezető partner ad tájékoztatást.
2020. 07. 06. 21:20
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Erősödött a részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,90 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 36 489,42 ponton zárt hétfőn.
2020. 07. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős visszaesés a budapesti új építésű lakáspiacon

Közel 40 százalékkal kevesebb új lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amely a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi annak ellenére is, hogy az adatok még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában - közölte az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százezer hektáron irtják a héten a szúnyogokat

Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon népszerű lett a falusi csok

Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel - értékelte a program első évét hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2020. 07. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadával esett az autóértékesítés Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában négy hónapja legkisebb ütemben, de így is közel harmadával csökkent a személyautó-értékesítés júniusban éves összevetésben.
2020. 07. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd kilábalni a mélypontból a kiskereskedelmi forgalom

Kezd kilábalni a koronavírus-járvány okozta áprilisi mélypontból a kiskereskedelmi forgalom - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusi kiskereskedelmi adataira reagálva az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc országból 110 startupötlet érkezett a magyar innovátorokat segítő programra

Munkaerő-közvetítéssel, a kórházi adminisztráció csökkentésével vagy épp vendéglátó-ipari megoldásokkal keresnek választ a pandémia adta új problémákra is a Reload Hungary inkubációra jelentkező startupok. Az online megvalósuló programra nyolc országból pályáztak magyar innovátorok 17-től 70 éves korig.
2020. 07. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb választási nagygyűlésre készül

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban - jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.
2020. 07. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.
2020. 07. 06. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz 2020-as Globális Biztosítási Jelentése: Európa még jobban lemarad, Magyarország egyelőre ellenállónak bizonyult

Az Allianz július 1-én tette közzé Globális Biztosítási Jelentését, amelyben az elmúlt év teljesítményét számba véve és a jövőbeli fejlődést felmérve ad képet a világ biztosítási piacainak helyzetéről.[1]
2020. 07. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Prologis Park Budapest-Harbor legújabb spekulatív fejlesztése, a 11. épület teljesen megtelt

Tevékenységeinkkel ügyfeleink elégedettségét kívánjuk szolgálni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy tartós és bizalmon alapuló kapcsolatokat alakítsunk ki velük, rugalmas megoldásokat kínálva fájó pontjaikra. Kiváló példa erre hosszú távú ügyfelünkkel, a FIEGE logisztikai vállalattal való partneri kapcsolatunk Magyarországon.
2020. 07. 06. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi a munkanélküli Magyarországon? Ábrán mutatjuk!

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
2020. 07. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit a hadtörténeti múzeum

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit kedden a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Emellett a Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár új adatbázisok kutathatóságát kínálja - közölte az intézmény az MTI-vel.
2020. 07. 06. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 07. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Július közepéig várja a kerékpárosbarát pályázatokat az ITM

Július 15-én délig elektronikus úton lehet jelentkezni a kerékpáros település és a kerékpárosbarát Magyarország idei pályázati kiírásaira - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 05. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy kis felfrissülés után ismét melegszik az idő a jövő héten

A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 07. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: