Erősödött a cseh állampolgárok bizalma a magyar miniszterelnök iránt

Erősödött a cseh állampolgárok bizalma Orbán Viktor magyar miniszterelnök iránt. Ez tűnt ki abból a csehországi közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy kéttucatnyi, az európai, illetve a nemzetközi politikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.

Erősödött a cseh állampolgárok bizalma a magyar miniszterelnök iránt

A CVVM akadémiai közvélemény-kutató intézet tavaly decemberi felmérése azt vizsgálta, hogy a nemzetközi életben aktív politikusok közül kiben bíznak meg leginkább a csehek. A közvélemény-kutatás adatait hétfőn hozta nyilvánosságra a CVVM.
   
A legnagyobb bizalommal a csehek saját államfőjük, Milos Zeman iránt vannak, míg a második helyet Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök foglalja el. A felmérés szerint Orbán Viktor a harmadik helyen van.
   
Zemanban a megkérdezettek 50 százaléka, Kiskában 44 százalék, míg Orbán Viktorban 34 százalék bízik meg.


Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!

   
A magyar kormányfő a legutóbbi, tavaly áprilisban készített hasonló felmérésben, Zeman, Kiska és Emmanuel Macron francia elnök után még a negyedik volt a listán.
   
Macron most csak az ötödik, míg a negyedik helyen Theresa May brit miniszterelnök végzett. May iránt a csehek 32 százaléka, Macron iránt pedig 31 százalék van bizalommal.  
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A hatodik helyre  Peter Pellegrini szlovák kormányfő került,   iránta a csehek 23 százaléka van bizalommal.  Pellegrinit tavaly áprilisban a megkérdezettek fele még nem ismerte.
   
A nemzetközi politikát erősen befolyásoló személyiségek közül Angela Merkel német kancellár a hetedik, Donald Trump amerikai elnök a kilencedik, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig a  tizenegyedik.
    
A 23 politikusból álló "bizalmi listát" Recep Tayyip Erdogan török államfő és Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője zárja.

Hozzászólások

Csökkent a költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság az EU-ban és az euróövezetben is

Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is tavaly az Európai Unióban és az euróövezetben.
2019. 04. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton lesz az országos rendőr-és tűzoltónap

Szombaton lesz az IX. országos rendőr- és tűzoltónap Budapesten, a Városligetben.
2019. 04. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen a könyvforgalom Magyarországon - egy ábrán

Könyvforgalom Magyarországon (1997-2017)
2019. 04. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vidéken könnyebb összespórolni egy lakást?

Ahhoz, hogy egy fiatal fizetéséből lakást vegyen, Budapesten több mint kétszer annyi ideig, 8,5 évig kell dolgoznia észak-magyarországi társához képest, aki már 3,6 évnyi regionális átlagjövedelemből meg tud venni egy 60 négyzetméteres ingatlant - derült ki a Takarék csoport legújabb kutatásából, amelyről közleményben tájékoztatták kedden az MTI-t.
2019. 04. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fehéroroszország leállította az üzemanyag-exportját

Az Oroszországból érkező nyersolaj rossz minősége miatt Fehéroroszország felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló benzin- és dízelolaj-kivitelét - közölte Szergej Grib, a Fehérorosz Olajvállalat (BNK) vezérigazgató-helyettese kedden Minszkben.
2019. 04. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a csonttörési kockázatfelmérő program

Április végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet - közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 04. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy elemzés szerint Románia népessége 2031-re 16,7 millióra csökkenhet

Románia népessége 2031-ig 16,7 millióra csökken, és a magyarság is fogy, de megőrzi a körülbelül 6,5 százalékos arányát - olvasható az erdelystat.ro statisztikai portálon kedden közzétett elemzésben.
2019. 04. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kormányablakot avattak Vácon

A közigazgatás korszerűsítése is része annak a törekvésnek, hogy Magyarország 2030-ra Európa leginkább élhető országai közé zárkózzon fel - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kedden Vácon, egy új kormányablak megnyitásakor.
2019. 04. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta lemondását Kárpátalja kormányzója

Benyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke - adták hírük kedden kárpátaljai hírportálok.
2019. 04. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

Szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni - jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2019. 04. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat

Huszonnyolc szálloda és tizenegy étterem kapott Magyar Turizmus Minőségi Díjat a 2018-as pályázaton, velük együtt már 104 szolgáltató, köztük 75 szálloda és 29 étterem jogosult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által alapított védjegy használatára.
2019. 04. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan találkozik Putyin és Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un húga és limuzinja már Vlagyivosztokban van, ahol az észak-koreai vezető hamarosan találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - értesült kedden az orosz sajtó.
2019. 04. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A katalán konfliktus okozta a legfeszültebb perceket a spanyol miniszterelnök-jelöltek televíziós vitáján

A katalán konfliktus okozta a legfeszültebb perceket a négy legnagyobb spanyol párt miniszterelnök-jelöltjeinek első, élő televíziós vitáján, amelyet a spanyol közszolgálati televízió (RTVE) rendezett hétfőn késő este a vasárnapi előrehozott választások előtt.
2019. 04. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is

Az ingatlanpiac a fénykorát éli, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.
2019. 04. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen vesznek fel nagyobb összegű személyi hitelt

A Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldalának adatai szerint jelentősen erősödött a lakosság hitelfelvételi kedve, az internetes cég az idei első negyedévben 26 százalékkal több személyihitel-igényt továbbított, ezek átlagos nagysága 1,48 millió forint volt, ami 16 százalékkal haladja meg az elmúlt év hasonló időszakában mért 1,28 millió forintos átlagot.
2019. 04. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedés várható a tőzsdéken

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a befektetők figyelmét a geopolitikai fejlemények mellett a vállalati gyorsjelentések kötik le.
2019. 04. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a tojás ára - egy ábrán

A tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára Magyarországon
2019. 04. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire szakadt szét az ország? - fizetések, lakásárak, különbségek

Bár a lakásárak és nettó fizetésekben jelentős különbségek vannak az országon belül, az elmúlt évek változásait részletesen megnézve még érdekesebb eltérések láthatók. A nettó átlagfizetések Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőttek legnagyobb mértékben, 49 százalékkal, ezzel szemben itt volt a legalacsonyabb lakásdrágulás 2014-hez képest. Budapesten pedig a lakásárak 123 százalékos emelkedését mindössze 37 százalékos fizetésemelkedés kísérte. A fizetések és lakásárak emelkedését nézve a legkiegyensúlyozottabb Zala, Borsod és Bács-Kiskun megye. Ha Budapesthez viszonyítjuk a többi országrészt, akkor a fizetések 56-82 százalékát adják a megyék, a fővárosi négyzetméteráraknak pedig 14-53 százalékát.
2019. 04. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

36 milliárd forintra emelték a magyar ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét

Az agrártárca egyik legutóbbi döntésével az ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét háromszorosára, 36 milliárd forintra emelték, egyúttal további lépéseket szorgalmaztak a bioágazat fejlesztése érdekében - mondta Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője a biogazdálkodásban érintett szervezetek közös sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
2019. 04. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország gyorssegélyt ajánl fel Srí Lankának

A magyar kormány 9 millió forint gyorssegélyt ajánl fel a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett merényletek súlyosan sérült túlélőinek és az árván maradt gyerekeknek - jelentette be a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 04. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: