Erre panaszkodnak a magyar netezők

Négyéves a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szélessávú szolgáltatásokat összehasonlító portálja, a Szélessáv.net, amely az elmúlt egy évben 211 kihelyezett mérőeszközzel több mint 1,3 millió mérést végzett el. Ezzel kapcsolatban a hatóság egy reprezentatív felméréséből az is kiderült, hogy 2018-ban az internetezők – 58 százaléka – leginkább az otthoni internetes telefonálásra panaszkodott, amit a videotelefonálásra (56%) és az online filmnézésre (52%) vonatkozó elégedetlenség követett.

Erre panaszkodnak a magyar netezők

A szélessávú szolgáltatásokat valós időben és a szolgáltatóktól független mérésekkel összehasonlító Szélessáv.net oldalt 2015. augusztus 19-én indította el a hatóság, a beérkező adatok alapján pedig jól felrajzolható az ország szélessáv-ellátottsága.

Négy év alatt az ingyenesen igényelhető felhasználói mérőeszközön 9,2 millió mérést, a weboldalon keresztül a regisztrált vagy anonim fogyasztók 750 ezer szoftveres, míg az NMHH mérőautói körülbelül négymillió mérést végeztek.

Mindeközben a rendszer folyamatosan fejlődik: tavaly óta a szoftveres mérőrendszer a le- és feltöltési sebességen és késleltetésen túl a késleltetés ingadozását (jitter) és a csomagvesztést (packet loss) is méri, az idén bevezetett új otthoni mérődobozok pedig már a gigabites sebességmérő tartományban is ellenőrzik az értékeket. 

Tényleg azt adják a szolgáltatók, amit ígérnek?

Összevetve a szolgáltatók, a technológiák és a csomagok számát a mérőhelyek számával és eloszlásával a mérési eredmények ugyan nem tekinthetők reprezentatívnak, de óvatos általános megállapításokat le lehet vonni belőlük. Ez alapján minden letöltési sebességtartományban markáns javulás figyelhető meg 2017-hez és 2018-hoz képest. A 0–100 Mbit/s tartományokban a kínált letöltési sebesség 70 százalékát a mérési pontokon elvégzett mérések nagy részében el lehetett érni, de még 80 százaléknál is magas a megfelelési arány. 100 Mbit/s felett már kevésbé tudják valóban biztosítani a szolgáltatók a kínált letöltési sebességeket, viszont az ilyen hozzáférések száma és aránya mind a mintában, mind országosan jelentősen alacsonyabb, és ilyen magas érték vizsgálatakor a felhasználó számára sem feltétlenül érzékelhető, ha ennél alacsonyabb a sebesség. A 2018. május 1. és 2019. április 30. közötti időszakra vonatkozó részletes eredményeket a hatóság hálózatsemlegességi jelentése részletezi.

NMHH-kutatás: a vezetékes internetes telefonálás ad okot leginkább panaszra

Mindezzel összhangban van, hogy az NMHH több éve tartó kutatási sorozata a háztartásokban rendre magas elégedettségi szintet mér az otthoni vezetékes internet sebességével kapcsolatban – 80-85 százalékot –, a legfrissebb – 2018. őszi – elemzés pedig 85 százalékot mutatott ki. A netes problémát észlelők leginkább az otthoni vezetékes internetes telefonálásra (58%), a videotelefonálásra (56%) és az online filmnézésre panaszkodtak (52%). A zenehallgatás és klipnézés az otthoni vezetékes interneten kevesebb gondot okozott, de itt is viszonylag sokan számoltak be (38%) akadozó, torz, rossz minőségű hangról. Gyakori, visszatérő problémákról azonban csak a használók kevesebb mint 10 százaléka nyilatkozott. Az összes minőségi kifogást együttesen nézve az otthon vezetékes internetet használók fele tapasztalt ilyen jellegű kellemetlenséget a felmérést megelőző egy évben.


Az internetsebességgel kapcsolatos fogyasztói élményt vagy esetleges konkrétan jelzett elégedetlenséget leginkább az internetező életkora és minden ehhez kapcsolódó jellemző – például a gazdasági aktivitása – befolyásolja; a használt internetes technológia vagy a fogyasztók lakhelye erre egyáltalán nem volt hatással. A problémákat legnagyobb arányban, 67 százalékban a 30 éven aluliak jelezték. A legelégedetlenebbek közé tartoznak még a magas jövedelmű (63%) és vagyoni helyzetű fogyasztók (58%), a tanulók és az inaktív felnőttek (72%), a legfeljebb nyolc osztályt végzettek (57%), a profi (60%) vagy átlag feletti ügyességű internetezők (59%), valamint azok, akik négy vagy több eszközzel egyszerre wifiző háztartásokban élnek (60%), a telefonon (is) filmet néző internethasználók (83%), valamint a Digi ügyfelei (57%).

A wifi leterheltsége és a használt készülékek tudása is befolyásolja az érzékelt sebességet

Számos olyan tényező lehet, amelyek az internethálózat minőségétől és leterheltségétől függetlenül befolyásolhatják a minőséget. Ilyen például, ha a vezetékes internet kábelét nem közvetlenül abba a számítógépbe dugjuk, amelyen internetezünk, hanem wifit használunk, valamint ha eltávolodunk a jeltől vagy sok készülék kapcsolódik egyszerre ugyanarra a wifire. Márpedig ezek a használati szokások már nagyon elterjedtek. Az otthoni vezetékes internetet használók közül például csak minden nyolcadik ember mondta, hogy nem szokott wifizni, és ahol wifiznek, ott sok esetben (43%) három vagy több készülék is csatlakozik ugyanahhoz a jelhez.

Összességében az otthoni vezetékes internetet használók túlnyomó része, 71 százaléka már legalább olyan gyakran wifizik otthon, mint ahányszor a kábellel összedugott számítógépet használja, sőt 45 százalékuk már leginkább a wifit használja. Hasonlóan rontja a szolgáltatás minőségét, amikor a fogyasztó nem eléggé jó minőségű, nem elég nagy kapacitású készülékkel próbál nagyobb adatforgalmat generálni. Nemcsak a képernyőméret lehet az oka annak, ha valaki egy idősebb okostelefonon rosszabbnak látja egy online nézett film minőségét, mintha ugyanazzal az internetkapcsolattal egy modern okostévén látná. A vezetékes internetes előfizetésükön otthon filmet nézők közül már tízből hárman telefonon (is) néznek az interneten keresztül filmeket, nem csak számítógépen.

Miben különbözik a Szélessáv.net a többi internetsebesség-mérő oldaltól?

Szélessáv.net oldal más hasonló sebességmérő oldalakkal ellentétben a szolgáltatások főbb jellemzőit egy internetszolgáltatóktól független helyen lévő szerverrel méri. A rendszer komplex: abban is többet nyújt a fogyasztóknak, hogy a le- és feltöltési sebesség, valamint késleltetés mérésén túl lehetővé teszi a csomagvesztés ad hoc jellegű, böngészőből indított és rendszeres mérődobozos mérését, továbbá rendszeresen mér mobilinternet-sebességet is. Az NMHH szélessávmérő-rendszere így növeli az átláthatóságot és a piaci versenyt. Ezért is fontos, hogy országosan minél több internethasználónál legyen mérőeszköz, illetve hogy a portálon rendszeresen végezzenek egyéni méréseket a hatóság által felvett adatok mellett. A gyakran frissülő eredményekkel a fogyasztók egyre több információhoz jutnak az általuk igénybe vett és a versenytárs szolgáltatásainak minőségéről, és ezek ismeretében felkészültebben tudnak választani a szolgáltatók, illetve azok alternatív szolgáltatásai közül is.

A helyhez kötött szélessáv-mérőpontok területi eloszlása a mérések száma szerint 2018. május 1. és 2019. április 30. között (az NMHH-mérődobozok adatai alapján)

Hozzászólások

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árcsökkenés közeleg az albérletpiacon?

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítői elemzésekből.
2020. 07. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyártás a Covid-19 időszakában

Bizonytalan időkben az emberek különböző teóriákhoz fordulnak. Megnyugvást, inspirációt és a közösség érzését várjuk, valamint tudni szeretnénk, hogy nem vagyunk egyedül tapasztalásainkban és szeretnénk megérteni, hogy mások hogyan küzdenek ebben a helyzetben. Ezt szem előtt tartva indítottuk el blogbejegyzés-sorozatunkat, hogy megoszthassuk a világ minden tájáról származó gyártóvállalatok történeteit, arról, hogy ők hogyan kezelik a Covid-19 világjárványt az alkalmazottak biztonságának és a vállalkozás életképességének megőrzése érdekében. Reméljük, hogy továbbra is – biztonságos távolságból – folytathatjuk az együttműködést annak érdekében, hogy gondoskodhassunk és tanulhassunk egymástól.
2020. 07. 10. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most látszik csak igazán, mit művelt a járvány a hitelekkel

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint óriási volt a visszaesés az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán májusban. A személyi kölcsönöknél lassacskán, de újra éledezik a piac.
2020. 07. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapítványokat ellenőrzött az Állami Számvevőszék

A húsz ellenőrzött alapítvány és négy közalapítvány közül tizennégynél tapasztalt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogkövető magatartást a 2016-2018 közötti időszakra vonatkozó kockázatalapú ellenőrzésekor - közölte az ÁSZ csütörtökön a honlapján.
2020. 07. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer - mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
2020. 07. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 éves a Magyarok Kenyere program

Idén is gyűjtik a gazdáktól a búzaadományt az idén 10 éves Magyarok Kenyere program keretében. Ezúttal 89 ponton lehet leadni a felajánlásokat, amelyet 20 malomban őrölnek majd meg - tájékoztatták a program felelősei csütörtökön közleményben az MTI-t.
2020. 07. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben van az álláskeresők száma Magyarországon

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthárdon is telephellyel rendelkező Leadec Kft. ügyvezetőjének adott át munkahelyvédelmi támogatásról szóló okiratot.
2020. 07. 10. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárta a Goodman Csoport portfóliójának akvizícióját a GLP – A Gazeley is felveszi a GLP nevet

A Gazeley ma bejelentette, hogy a 2017-es akvizíciót követően felveszi a GLP nevet. Ezzel egyidőben a globális befektetéskezelő GLP közölte, hogy lezárta a Goodman Csoport közép- és kelet-európai logisztikai ingatlanjainak akvizícióját is.
2020. 07. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvette a 4iG NyRt. a TR Consult Kft. 100%-os üzletrészét

Újabb akvizícióról számolt be a 4iG Nyrt. tőzsdei társaság, mely a BÉT hivatalos oldalán került bejelentésre.
2020. 07. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő adat érkezett, örülhetnek a lakásvásárlók?

Az Eurostat tegnap megjelent legfrissebb, 2020 első negyedévéről tudósító lakásárindexe szerint hazánk – a 27 vizsgált ország közül – az utolsó helyen áll az ingatlanár változásban. Az előző év azonos időszakához képest ugyanis 5,4 százalékkal csökkent a reál (azaz inflációval korrigált) lakásár. Két negyedévvel ezelőtt még a dobogó élén álltunk a 10,5 százalékos drágulással – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
2020. 07. 09. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Ericsson megtette az utolsó lépést is a Standalone 5G bevezetése felé

Az Ericsson piacra dobta új szoftverét, mely a 4G hálózatoktól függetlenül képes az 5G NR (New Radio) berendezéseket üzemeltetni, azaz mostantól elindíthatók a közepes- és alacsony frekvenciasávokra csatlakozó ún. standalone 5G hálózatok is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ericsson által szerelt hálózatokon a távközlési szolgáltatók immár az 5G technológia minden képességét ki tudják használni.
2020. 07. 09. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,99 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 35 780,40 ponton zárt csütörtökön.
2020. 07. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német külkereskedelmi többlet májusban

A vártnál kevésbé nőtt a német export és import májusban az előző havihoz képest, a külkereskedelmi többlet azonban nagyobb lett a vártnál és az előző havinál is, de így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2020. 07. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Naptej, maszk, utasbiztosítás – Így nyaraljunk külföldön 2020-ban

Lassan ébred a turizmus határon innen és határon túl is: egyre több népszerű úticél várja az utazókat, és egyre több magyar veszi fontolóra, hogy nyári szabadságát külföldön töltse el. Bár a szabályok lazulnak, fontos tudatosítani, hogy a koronavírus – akárcsak hazánkban – sok országban még mindig jelen van, éppen ezért nem árt utazásainkat is nagyobb elővigyázatossággal tervezni. A szakértők szerint fokozottan igaz most, hogy utasbiztosítás nélkül nem érdemes elindulni.
2020. 07. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felépül a koronavírusból a belföldi turizmus és a vendéglátás

Egyre többet költünk utazásra és szórakozásra, az éttermekben, kávézókban és bárokban pedig júniusban már csaknem annyit fizettünk bankkártyával, mint a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt – derül ki az Erste Bank kártyaforgalmi adataiból. A belföldi idegenforgalom is magára talál, míg a határon túl a többség egyelőre inkább csak a szomszédos országokig merészkedik.
2020. 07. 09. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új korszak indul Budapesten - Hibrid lakásokat, kevesebb befektetőt és árcsökkenést hozhat az új szabályozás

Szigorúbb szabályok vonatkozhatnak a jövőben a lakáshotelekre, azaz a rövid távú lakáskiadásra, az eddig nyilvánosságra került, egyelőre nem hivatalos tervek szerint 120 napos időlimit léphet életbe. A rövid távú lakáskiadás a járvány miatt visszaszorult, ez pedig jelentős kínálatbővülést eredményezett Budapesten. Július elején 4799 magánszemélyek által hirdetett fővárosi lakás várt bérlőre, a közvetítők kínálatával együtt pedig több mint 10 ezres volt az állomány. Ez jelentős, 39 és 25 százalékos növekedést jelent a járvány előtti helyzethez képest. Bár a konkrét szabályozásra még várni kell, a korábban rövid távú kiadással foglalkozó tulajdonosoknak jó eséllyel át kell térniuk egy új üzleti modellre. Elképzelhető, hogy az új előírások miatt megjelennek a hibrid lakások, amelyekben 8-9 hónapig egy bérlő lakik, a nyári turisztikai főszezonban pedig turistáknak adhat helyet. Ez az albérletpiaci szezont is átírhatja.
2020. 07. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ki jár jól az új állami támogatással?

Papadimitropulosz Alex a Via Credit ügyvezetője szerint a július 4-én bejelentett programra előzetes számításaik szerint 500 potenciális jelentkező lehet, de ebből várhatóan 50-100 lesz azok száma, akik ténylegesen kérelmet nyújtanak be.
2020. 07. 09. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: