Ez a káros anyag kerül a tejbe?

Kutatási program kezdődött a Debreceni Egyetemen a tejbe kerülő, közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin meghatározásáról és csökkentéséről - közölte az egyetem pályázati központja kedden az MTI-vel.

Ez a káros anyag kerül a tejbe?

Közleményük szerint a konzorciumvezető Debreceni Egyetem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal mintegy 300 millió forint támogatási összeget nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nemzeti kiválóság pályázatán.
    

Az aflatoxin az aspergillus penészgombák által termelt méreganyag, amely hosszú távon májkárosodást okoz. A méreg a takarmány útján kerül az állatok szervezetébe és így a tejbe.
   
A támogatott projekt feladata a magyar fogyasztók rövid és hosszú távú alfatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban, valamint a kockázatkezelő intézkedések megalapozása. Cél a fogyasztói kitettség feltárásán alapuló élelmiszerbiztonsági kockázatbecslés pontosítása, valamint a megelőzés. A kutatók szerint a méreg jelenléte a különféle kukorica hibridek és tárolástechnológiák megfelelő használatával csökkenthető.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A projekt során mikrobiológiai és analitikai eszközökkel feltárják azokat a technológiai folyamatokat, amelyeken keresztül a mikotoxinok bekerülhetnek az élelmiszerláncba. Kidolgozzák azt is, hogy különböző mikroorganizmusok segítségével hogyan gátolható a mikotoxinok kialakulása, illetve hogyan lehet hatástalanítani a takarmányba már bejutottakat - ismertették a közleményben.
   
A szeptember elején indult négyéves projekt eredménye ajánlás formájában jelenhet majd meg a tejtermékláncban szereplők számára. A megfelelő tárolási technológiák, valamint a fertőzés esetén szükséges intézkedésekről szóló ismeretek pedig a jövő szakembereinek képzésébe, az oktatásba is bekerülnek - közölte az egyetem.

Mennyi tejet fogyasztok? ITT megnézheted!

Hozzászólások

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja cukrászversenyt és fesztivált

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.
2019. 05. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc német sajtóértesülések szerint, részvényének árfolyama egy év alatt ötödére esett. A tulajdonosoknak a cég megmentése érdekében egy legalább 30 millió eurós feltőkésítéséről kell megállapodniuk a hitelező bankokkal.
2019. 05. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a tojás ára - egy ábrán

A tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára , forint/darab
2019. 05. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB átláthatóbbá tenné az árképzést az élelmiszer-ellátási láncban

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját - közölte az uniós bizottság szerdán.
2019. 05. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvényenként 1300 forintos osztalékot javasol a Zwack

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 645 millió 500 ezer forint, azaz részvényenként 1300 forint - a névértékre vetítve 130 százalék - osztalék kifizetését javasolja a 2018. április 1-jétől 2019. március 31-ig tartó üzleti évre a társaság június 26-ra összehívott évi rendes közgyűlésén - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett közgyűlési meghívóból.
2019. 05. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a COOP csoport árbevétele

Mintegy 4 százalékos növekedéssel 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP csoport 2018-ban, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny ellenére is őrzi piaci pozícióját - közölte a CO-OP Hungary Zrt. az MTI-vel szerdán, a budapesti közgyűlését követően.
2019. 05. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban - közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.
2019. 05. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 milliárd forintnyi beruházást tervez a Bonafarm

Csaknem 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. 10 éven belül - jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a Bonafarm 10 éves és a csoporthoz tartozó Pick 150 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.
2019. 05. 17. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Négyszeresére emelkedett a Dreher profitja

A Dreher Sörgyárak Zrt. nettó árbevétele tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, üzemi eredménye és profitja pedig a négyszeresére emelkedett - mondta Bai József, a Dreher Sörgyárak pénzügyi igazgatója az MTI kérdésére.
2019. 05. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A megengedettnél több színezéket találtak a gyerekeknek szánt cukorkában

A megengedettnél több kinolinsárga, és nem jelölt tartrazin színezékeket mutatott ki a szlovák hatóság gyerekeknek szánt, nyelvszínező cukorkában; a lengyel előállítású termékből Magyarországra is érkezett - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) internetes oldalán hétfőn.
2019. 05. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár húszmillió ember is el tudna látni a magyar élelmiszergazdaság

Jelenleg több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár húszmillió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 05. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legtöbben internetes értékeléseket olvasnak mielőtt beülnek valahova enni

A magyar internetezők kedvence a hazai ízvilág, de ettől még szívesen kísérleteznek más nemzetek főztjeivel. Egy új étel kipróbálására 2-5000 forintot szánnak és a legtöbben interneten olvasnak értékeléseket, mielőtt beülnek valahova – ez derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, étterembe járási szokásokról készített kutatásából.
2019. 05. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagy bőségben kevesebbet költ a világ élelmiszerre

Várhatóan csökkennek idén a globális élelmiszerimport-kiadások, de ettől a legszegényebb és leginkább rászoruló országok még nem lélegezhetnek föl.
2019. 05. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium sörökkel rajtolt el az idei sörszezon

A Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kraft Sör Egyesület közös csapolásával hivatalosan is elindult a 2019-es sörszerzon. A sörfogyasztás reneszánszát éli hazánkban, a tavalyi éves jelentés szerint 70 000 hektoliterrel több sör fogyott tavaly az azt megelőző évhez képest.
2019. 05. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Édesipari üzemet a Prevail Co. Kft.

Másfél milliárd forintból épít új, hatezer négyzetméteres édesipari üzemet a Prevail Co. Kft., az üzem alapkövét csütörtökön helyezték el Békésen.
2019. 05. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedést hozott az április a globális élelmiszerárakban

Nagyot drágult a globális élelmiszerkosár: a húsfélék és tejtermékek árnövekedése miatt az elmúlt közel egy év csúcsértékét mérték áprilisban.
2019. 05. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az antihús-forradalom felrobbantotta a tőzsdét

Már az 1999-es elborult részvénypiaci mánia időszakát idézte meg a múlt csütörtökön a húst helyettesítő alternatív termékeket kínáló Beyond Meat nevű cég elsődleges részvénypiaci kibocsátása. Az első kereskedési napon az árfolyam 163%-kal robbant fel. Az állati eredetű mezőgazdasági termékek helyettesítése növényi alapú alternatívákkal hatalmas növekedésű piac lesz az elkövetkező években három ok (környezetvédelem, könyörületesség és kövérség elkerülése) miatt is. A nagy tőkepiaci kérdés persze itt is az, hogy kínál-e ez a biznisz normális részvénypiaci befektetési lehetőséget, vagy sem.
2019. 05. 06. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Baranyai húsüzemet számolt fel a Nébih

Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét kivonta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2019. 05. 06. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő az okoskenyerek iránti kereslet

A Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója szerint egyre nő az okoskenyerek piaca Magyarországon, az ebből származó árbevétel a következő két évben elérheti a 2-5 milliárd forintot.
2019. 05. 06. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyerekeknek szánt müzlit és kekszet hívtak vissza

Vállalati önellenőrzés során idegen anyagot, almakocsányt találtak egy osztrák előállítású almaporban, amelyet csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt müzlik, kekszek készítéséhez használtak fel; az esetleg szennyezett termékekből a magyar Müller üzletekbe is érkezett, a cég visszahívta a problémás élelmiszereket - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) internetes oldalán pénteken.
2019. 05. 03. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások: