Ez az orosz elnökválasztás legnagyobb tétje

Az orosz elnökválasztás legnagyobb tétje, hogy Vlagyimir Putyin a következő hatéves ciklusában ki tudja-e nevelni utódját - mondta Bernek Ágnes Oroszország szakértő.

Ez az orosz elnökválasztás legnagyobb tétje

A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában kifejtette, nem az a fő kérdés, hogy Vlagyimir Putyint megválasztják-e újra, hanem az, hogy képes lesz-e megvalósítani azokat a feladatokat, amelyeket a márciusi évértékelőjében mondott, ezek a feladatok a gazdaság fellendítéséről és a társadalom anyagi helyzetének javításáról szólnak.
  
 Bernek Ágnes kifejtette: nagymértékű gazdaságfejlesztésre lesz szüksége Oroszországnak, mert be akar kerülni a világ legnagyobb öt nemzetgazdaságába, ami nagyon nehéz feladat, mert most 16. az ország és a tíz legnagyobb közé sem került be soha. Meg kell nyernie a vállalkozókat ehhez, de nehezíti a helyzetet, hogy nagyarányú fegyverkezést is hirdetett az ország - mondta.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A másik fontos terület a szakértő szerint a társadalom helyzetének javítása: el kell érni, hogy a középosztály megerősödjön és csökkenjen a ma 20 milliósra becsült szegénységi küszöbön, vagy az alatt élők száma. Emellett Putyinnak meg kell oldania a demográfiai válságot is, amelyet az okoz, hogy a férfiak születéskor várható élettartama 65 év.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Többlettel zárt tavaly a horvát államháztartás

Horvátország 2,7 milliárd kuna (112 milliárd forint), azaz 0,8 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet. Csökkent az államadóság is a GDP 78 százalékára, 2012 óta a legalacsonyabb szintre - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken.
2018. 04. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyes árfolyammozgás alakult ki pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 04. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma alulteljesítő volt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,23 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 38 122,87 ponton zárt pénteken.
2018. 04. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten

Kerékpáros felvonulást rendeznek Budapesten vasárnap egyes fő közlekedési útvonalak, a többi között a Krisztina körút, a Lánchíd, az Erzsébet híd Pest felé vezető oldala, a budai alsó rakpart és az Andrássy út lezárásával. A Tabánból induló és a Városligetben véget érő rendezvény idején több tömegközlekedési járat útvonala változik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2018. 04. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU meghosszabbítottaaz acéláruk dömpingvámját

Az Európai Bizottság további öt évvel, változatlan százalékos értékkel meghosszabbította mások mellett a Kínából érkező acél drótkötelekre és kábelekre vonatkozó dömpingellenes vámszabályozást pénteken.
2018. 04. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem valószínű katonai szembenállás Oroszország és az Egyesült Államok között

Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
2018. 04. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy kihívás lesz a fintech forradalom

Óriási versenyt fog generálni a pénzügyi szektorban a fintech forradalom, aki lemarad a fejlesztésekkel, középtávon nem fog tudni helytállni, elveszítheti ügyfelei és piaca jó részét - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank Innováció és stabilitás: FinTech lehetőségek és kihívások című konferenciáján pénteken Budapesten.
2018. 04. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszámjegyű növekedést mutattak a keresetek februárban

Februárban a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 306 500 forint volt. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2018. 04. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Miniszterelnökség átalakítását tervezi Orbán Viktor

A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.
2018. 04. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4,3 milliárd forint idén lejáró egyenleg van még a SZÉP-kártyákon

Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.
2018. 04. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan hazamehet az első hazai tüdőátültetett gyerek

Napokon belül hazatérhez az a 13 éves lány, akin Magyarországon elsőként hajtottak végre tüdőátültetést - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
2018. 04. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Stagnálás várható

Iránykeresésre, stagnálásra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 04. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi védi az orosz gazdaságot?

Oroszország erőteljes köz- és külső finanszírozási helyzete védi az orosz gazdaságot a legutóbbi amerikai szankciók hatásaitól, így várhatóan az orosz szuverén adósprofil sem szenved komolyabb károkat - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.
2018. 04. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Határon túli sütőipari összefogás

Kiemelt vendégként vesz részt a Marosvásárhelyi kiállításon a Magyar Pékszövetség küldöttsége. A két ország szakmai együttműködése egyre szorosabbá válik.
2018. 04. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kulcsterületeken erősít új szakértővel az EY

Partnerként csatlakozott az EY üzleti tanácsadással foglalkozó csapatához Demeter Ákos, aki korábban jelentős tapasztalatot szerzett mind a bank- mind a tanácsadói szektorban. Ákos 2018 márciusától támogatja a szervezet ügyfeleit többek között vállalatuk teljesítményének és hatékonyságának növelésében, valamint a ma már nélkülözhetetlen digitális átállás folyamatában.
2018. 04. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szintre lép a V4-ek közötti ipari együttműködés

A globális versenyben Európának új iparpolitikára van szüksége, amely erősíti az innovációs kapacitásokat, előmozdítja az új technológiák gyorsabb bevezetését, és ösztönzi a vállalkozói szellemet, biztosítva ezzel azt, hogy a V4-régió továbbra is az Európai Unió (EU) növekedési motorja maradjon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a V4-országok együttműködési szándéknyilatkozatának aláírása alkalmából.
2018. 04. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengébb a beruházási aktivitás a brit gazdaságban

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt jóval gyengébb a beruházási aktivitás a brit gazdaságban, mint más fejlett ipari gazdaságokban. Mark Carney ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy előbb-utóbb folytatódik a pénzügypolitika tavaly novemberben kezdett szigorítása.
2018. 04. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Civil Díj 2018 - a MagNet Bank sajtóközleménye

Megható és humorral tűzdelt rendezvény keretében harmadjára adták át a civil szektor legrangosabb elismeréseit. A NIOK Alapítvány nevéhez fűződő Civil Díjat ebben az évben több mint 200 civilszervezeti képviselő, civil barát és vállalati partner jelenlétében osztották ki. A MagNet Bank által immár harmadik éve támogatott Civil Díj célja, hogy minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a társadalmi szervezetek nélkülözhetetlen munkájára és egy felemelő gálaesemény keretében visszacsatolást nyújtson elért sikereikre.
2018. 04. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien jelentkeznek a felsőoktatásba

felsőoktatás, a jelentkezők és felvettek száma, 2001-2018
2018. 04. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb észak-koreai személyek ellen rendelt el szankciókat az EU

Újabb észak-koreai személyek ellen rendelt el szankciókat csütörtökön az Európai Unió, amiért olyan "megtévesztő pénzügyi műveletek" kivitelezésében vettek részt, amelyek hozzájárulhattak a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programokhoz.
2018. 04. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás