Ez javíthatja az építőipar hatékonyságát

A BIM (Building Information Modeling) épületinformációs modellezés használata javítja az építőipar hatékonyságát, ezt ismerte fel a kormányzat is, amikor az idén elindított építésgazdasági stratégiában nagy hangsúlyt helyezett ennek a digitális megoldásnak a bemutatására, elterjesztésére - mondta az építész szoftvereket fejlesztő Graphisoft SE Magyarországért felelős igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Ez javíthatja az építőipar hatékonyságát

Reicher Péter szerint a nagy építőipari cégek számára elsősorban az 1 milliárd forintos beruházásoknál éri meg használni a BIM-et, segítségével számottevő összeget takaríthatnak meg a vállalkozások.    

Az épületinformációs modellezés rendszere nemzetközi szinten, főként Japánban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Szingapúrban, Hongkongban már elterjedt, ráadásul ezekben az országokban a BIM jogszabályi hátterét is kidolgozták már. Az Európai Unióban idén év végén várható a BIM használatának jogi szabályozása, ez biztosan hatással lesz Magyarországra is, ahol a BIM-szemlélet elterjedésének nem a cégek és nem a piac az akadálya, hanem az azt használni tudó mérnökök hiánya, ugyanis a ma az egyetemekről kikerülő, frissen végzett mérnökök nem tanulják meg a BIM használatát, és a használatához szükséges képességeket sem sajátítják el.    


Reicher Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy már elindultak pozitív folyamatok, példaként a Magyar Mérnöki Kamara ősszel induló BIM mesteriskoláját említette, valamint, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán 2020 februárjától jelennek majd meg az építőipar digitális újításainak megismeréséhez szükséges tantárgyak.    

A BIM egyetemi szintű képzésére elsősorban azért van szükség, mert ez a modell-rendszer egyszerre követeli meg a felhasználótól az építészmérnöki vagy az építőmérnöki tudást, az informatikai ismerteket és az angol szaknyelv ismeretét. Ez a tudás egymásra épül, hiszen ez az építőipari adatbázis a tervezés első lépésétől, a design kialakításán keresztül, a kivitelezésen át, az üzemeltetésig mindent lefed, és minden munkafolyamatnál pontosan megmutatja a költségeket is. Ebből következően a BIM használata a munkaerő optimális kihasználásában, a költségek minimalizálásában, az esetleges hibák gyors és hatékony kijavításában is segítséget nyújt.     

Reicher Péter kiemelte, a világon elsőként a Graphisoft fejlesztette ki a BIM technológiát lehetővé tévő építészeti tervezőszoftvert, az Archicadot. A vállalat évek azon dolgozik, hogy a világban elérhető tervező, design, kivitelezésnél, illetve az építkezés költségeinek meghatározásánál használható szoftvereket megvásárolja és beintegrálja az Archicad rendszerébe, így tegye elérhetővé ezeket a digitális megoldások a magyar építőipari cégek számára is.    

A társaság magyarországi vezetője a Graphisoftról elmondta, hogy a cég a világ három legnagyobb építész szoftvergyártója közé tartozik, több mint 10 országban van saját leányvállalata (többek között az Egyesült Államokban, Mexikóban, Németországban, Olaszországban, Kínában, Japánban), és több mint 100 országban értékesítési hálózattal van jelen. A Graphisoft a német Nemetschek csoport tagja, amely Európa legnagyobb építőipari szoftverfejlesztő és értékesítő vállalatcsoportja.    

A Graphisoft 2018-ban Magyarországon több mint 1 milliárd forintos forgalmat bonyolított, árbevétele a szoftverek értékesítéséből származott. A Nemetschek csoport árbevétele 2018-ban 461 millió euró volt, ami 17 százalékos növekedés a 2017-es eredményhez viszonyítva - ismertette Reicher Péter.

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.
2021. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Több mint egy százalékkal nőttek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán a keddi záróértékükhöz képest.
2021. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét adta át a Viastein Kft.

A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett a legmodernebb technológiával felszerelt betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő, vagyis sokkal hatékonyabbá válhat a kivitelezés. A most átadott gyár 20.000 négyzetméteres üzemcsarnokával hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
2021. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 07. 19. 07:30
Megosztás: