Ezek a pénzpiaci kockázati tényezők határozhatják meg az idei évet

Az elemzői konszenzus szerint idén a világgazdasági növekedés lassulni fog, azonban a mindennapokban ez még nem válik érezhetővé. Ugyanakkor több olyan kockázati tényező van, amelyek közül bármelyik okozhat a vártnál nagyobb mozgást a pénzpiacokon. Az alábbiakban ezekről olvashattok.

Ezek a pénzpiaci kockázati tényezők határozhatják meg az idei évet

A tavalyi évet a gazdasági fundamentumokat tekintve viszonylag nyugodt, kiegyensúlyozott időszaknak könyvelhetjük el Magyarországról nézve, annak ellenére, hogy 2018-ban számos, előre nem látott fordulatra került sor. Ugyanakkor több olyan régóta velünk lévő tényező is változóban van, aminek köszönhetően jól teljesített a világgazdaság az elmúlt években. Kezd meginogni az amerikai és az európai gazdaság várható teljesítményébe vetett bizalom, érezhetően magas szintre emelkedtek a dollárhozamok, miközben a jegybankok 2019-re várhatóan véget vetnek a globális likviditás egy évtizedes bővülésének. Emiatt a részvénypiacokon érezhető volt egyfajta elbizonytalanodás, és a több éve tartó tőzsdei emelkedés átváltott egy volatilis, de alapvetően oldalazó jellegű mozgásba, sőt, a nagyobb tőzsdeindexek érdemi veszteséggel zárták a 2018-as évet. Jelentősen lassult az eurózóna gazdasága, a GDP éves bővülése 2,5-2,7%-ról 1,5-2%-ra, ha pedig a negyedéves ütemek évesített bővülését nézzük, akkor 1% környékére esett.

Reális esély van rá, hogy idén a külső környezet romlása folytatódik majd. A fejlett országok növekedése várhatóan lassul, de jelentősek a negatív kockázatok, így nem lehet kizárni a lehetőségét egy nagyobb részvénypiaci korrekciónak sem a fejlett piacokon, sem a hazai parketten. Mindenesetre a növekvés megtorpanása olyan új tendencia, ami az idei évre is számos kérdőjelet vetít előre. Ráadásul több olyan jelentős világgazdasági kockázat is jelen van, melyek realizálódása teljesen felülírhatja a korábbi elképzeléseket.
Ezek a kockázatok befolyásolhatják elsősorban az idei év devizapiacát:

1.     Fékezőben az amerikai és az európai gazdasági növekedés
Az Egyesült Államok gazdasága közel tíz éve folyamatosan bővül, ez az ország gazdaságtörténetének eddigi leghosszabb növekedési szakasza, azonban az elemzők szerint a növekedési ciklus lassan a végéhez közeledik. Abban a kevéssé valószínű esetben, amennyiben az amerikai gazdaság már idén recesszióba süllyed, az Egyesült Államok különösen nehéz gazdasági helyzetben találná magát. Többek között amiatt a 2018-as adócsökkentés miatt, amely ugyan pillanatnyi lökést adott a gazdaságnak, de a költségvetési hiányt mostanra jócskán megnövelte. Az amerikai gazdaság esetleges recessziója mindenképpen az év fő kockázati tényezőjét jelenti – noha 2019 második felénél előbb nem várható a realizálódása, még valószínűbb, hogy csak 2020-ban következik be.

A kiváló 2017-es év után 2018-ban az első félévben kissé, a másodikban erősen befékezett az európai és a német növekedés, ami mögött több egyszeri tényező (új emissziós szabványok, autóipari hatása, francia sztrájkok) mellett meghúzódik egy váratlan és széles bázisú lassulás és elbizonytalanodás. Emiatt az eurózóna 2019. évi gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzések 2%-ról 1,5%-ra mérséklődtek, de az alig 1%-os növekedés sem zárható ki.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

2.     Olasz válság kilátásban
Egyszerre többféle kockázatot is magában hordoz az olasz gazdaság. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a GDP 132%-ára rúgó államadósság, a tetemes költségvetési hiány és mindemellett a meglehetősen euroszkeptikus új kormányzat együttes jelenléte miatt az elemzők többsége egyre inkább tart attól, hogy az olasz helyzetből egy új, a görögországinál is nagyobb válság alakulhat ki. Nagy kérdés, hogy a kötvényhozamok esetleges gyors emelkedése esetén az olasz államkincstár fizetőképes marad-e, s amennyiben nem, közbelép-e az Európai Központi Bank. A felek közötti viszony feszült, miután az olasz kormány költségvetési hiány megoldására tett javaslatát az Európai Bizottság túl kockázatosnak értékelte, és első ízben történt meg, hogy egy uniós tagállam költségvetését elutasította. Ugyan azóta megállapodás született, és így a problémát elnapolták, hosszú távon azonban komoly kockázatot jelent az olasz gazdaság fenntarthatatlan működése, a lassú növekedés és a meglehetősen törékeny bankrendszer.
 
3.     A török gazdaság recessziója
A 2018-as év recessziója és devizaválsága után egyfajta stabilizálódás látszik a török pénzpiacokon. A reálgazdaságban azonban csak most indul a recesszió, aminek az első jele a kiskereskedelmi forgalom (-7,5%), az építési engedélyek (-75%) és az autóeladások (-60/80%) gyors és jelentős zuhanása. Kérdés, hogy mekkora lesz a végén a recesszió és hogyan állja majd a sarat a török költségvetés és a bankrendszer. Az első sokk elültével lecsillapodtak a kedélyek, és gyengült a török folyamatok hatása a hazai pénzpiacra, de a líra esetleges újabb gyengülése eladási nyomást helyezhet a forintra is. Mivel Törökország geopolitikailag is jelentős szereplő, a török gazdaság sorsának alakulása több területen hatással lehet a kelet-európai régió országaiban, például az építőiparban vagy a kereskedelemben.
 
4.     Kínai hitelkockázat és a kereskedelmi háború
A kínai gazdasági modell fenntarthatósága az elemzők szerint régóta kérdéses. A bankrendszer és az árnyékbankok sokszor nehezen átlátható tevékenységének következtében az ország gazdaságát egyre nagyobb tartozások terhelik. Ezen belül különösen súlyos az eladósodottság az ingatlanszektorban és az önkormányzati cégek esetében. A pénzügyi összeomlás kockázata egyre nagyobb, ennek realizálódása és egy kínai gazdasági válság kitörése a nemzetközi kereskedelemre is súlyos hatást gyakorolna. Egy ilyen krízis kockázatát az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi vámháború érdemben növeli, mivel lassítja a kínai gazdaságot, így egyben komoly veszélyforrást is jelent a globális gazdasági folyamatokra is. A nemzetközi kereskedelem folytonos és gyors növekedésének megakasztása visszafoghatja a világgazdasági növekedést, növeli a nemzetközi konfliktusok kialakulásának veszélyét, illetve a kínai pénzügyi krízishelyzet kialakulásának esélyeit. Fontos figyelemmel kísérni, hogy a pillanatnyi fegyverszünet után mi következik.
 
5.     Brexit, vagy nem Brexit
Továbbra sem látható tisztán, hogy milyen formában fog végbemenni az Egyesült Királyság távozása az Európai Unióból. Mindenesetre az elemzők globális szinten nem tartják végzetesnek a piaci következményeket, tehát - legalábbis a világgazdaság egészét tekintve - 2019-ben a brit helyzet nem tartozik a legjelentősebb kockázatok körébe. Érdemes azonban nyitva tartani a szemünket, és figyelemmel kísérni az elkövetkező napok, hetek eseményeit.
 
6.     Európai Parlamenti választások
A májusban esedékes Európai Parlamenti választások tétje az európai politika jövőbeli irányainak kijelölése. A fő kérdés, hogy az integrációszkeptikus, unióellenes szárny erősödik-e meg, vagy pedig megmarad a mélyebb integráció híveinek ideológiai túlsúlya. A választások okozhatnak meglepetéseket, már csak azért is, mert gyakran a regnáló kormányzatokkal szembeni protestszavazatok határozzák meg az egyes tagállamok képviselői összetételét.
 
7.     Kiderülnek az új uniós költségvetési ciklus számai
Az európai döntéshozóknak idén kell meghozni a döntést a 2020-szal kezdődő újabb hétéves európai uniós költségvetésről, ami inkább hosszú távú kihatásai miatt lesz fontos. Az uniós források számos tagországban, köztük Magyarországon is fontos szerepet játszanak a gazdasági növekedés alakulásában. Éppen ezért az érintett tagországok számára kritikus kérdés lehet, hogy miként alakul majd a felhasználható pénzek nagysága. Magyarország két okból is az eddiginél kevesebb forrásra számíthat. Egyrészt a magyar GDP szintje közelít az európai átlaghoz, ami automatikusan a támogatások mértékének csökkenését vonja maga után. Másrészt, amennyiben a brit kilépés realizálódik, a teljes uniós költségvetés összege ennek megfelelően csökkenni fog. Végül a magyar kormány és az unió jelenlegi viszonya is a korábbinál rosszabb alkupozíciót feltételez.

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás:

Brent olaj vagy Crude olaj? Ezért szakad szét most látványosan a két olaj ára

A közel-keleti háborús feszültség idején sok befektető és hétköznapi olvasó ugyanabba a csapdába sétál bele: azt látja a hírekben, hogy a Brent drágul, a crude oil pedig szintén emelkedik, de jóval kisebb mértékben. Ilyenkor adódik a kérdés: ha mindkettő kőolaj, akkor miért nem ugyanúgy mozog az áruk?
2026. 03. 19. 11:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás: