Ezekre a makroadatokra számíthatunk a napokban

A keresetek első héthavi alakulásáról, a kormányzati szektor második negyedévi egyenlegéről és az augusztusi kiskereskedelmi forgalomról is közöl adatokat a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) a jövő héten.

Ezekre a makroadatokra számíthatunk a napokban

Hétfőn közli a keresetek júliusi, illetve első héthavi adatait a KSH. Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 364 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 375 100 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 100 forintot ért el. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
   
Január-júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 359 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 369 900 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 400 forintot tett ki. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 10,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset pedig 10,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
   
Ugyancsak hétfőn teszi közzé a statisztikai hivatal az ipari termelői árak augusztusi alakulását. Júliusban az ipari termelői árak összességében 0,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A belföldi értékesítési árak átlagosan 2,8 százalékkal nőttek, az exportértékesítés árai 0,9 százalékkal csökkentek az előző év júliusához képest. Az év első hét hónapjában a belföldi értékesítés árai 4,9, az exportértékesítéséi 1,2 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 2,3 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly január-júliusban.
   
Kedden hozza nyilvánosságra a KSH a kormányzati szektor második negyedévi egyenlegét. Az idei első negyedévet a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékának megfelelő, 10,2 milliárd forint többlettel zárta az előzetes adatok szerint a kormányzati szektor. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 90 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,9 százalékponttal lett kedvezőbb. A kormányzati szektor bevétele 4554 milliárd forint, kiadása 4543 milliárd forint volt az első negyedévben. A bevételek az első negyedévben 313 milliárd forinttal, 7,4 százalékkal nőttek, a kiadások pedig 223 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
   
Szintén kedden teszi közzé a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság a beszerzésimenedzser-index (MBI) szeptemberi értékét. A BMI szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 52,6 pont volt, emelkedett a júliusi 51,2 ponthoz képest. A mutató emelkedése azt jelzi, hogy válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. Ugyanakkor a korábbi augusztusokkal összevetve az idei érték elmaradt az 52,8 pontos hosszú távú augusztusi átlagtól, és nem érte el az elmúlt három év 55,1 pontos átlagát.
   
Szerdán jelenik meg a második becslés a júliusi külkereskedelmi termékforgalomról. A KSH szeptember 6-án közölte az első becslést, amely szerint júliusban az export és az import euróban számított értéke egyaránt 7,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 276 millió euró (91 milliárd forint) volt, 19 millió euróval több az egy évvel korábbinál. A kivitel értéke 9,0 milliárd eurót (2926 milliárd forintot), a behozatalé 8,7 milliárd eurót (2835 milliárd forintot) tett ki. Az év első hét hónapjában 3,8 százalékkal nőtt az export és 5,8 százalékkal az import, az exporttöbblet 3,361 milliárd eurót tett ki, 1,003 milliárddal maradt el egy évvel korábbitól.
   
Csütörtökön teszi közzé a statisztikai hivatal a kiskereskedelmi forgalom augusztusi, illetve első nyolchavi adatait. Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,9, naptárhatástól megtisztítva 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,0, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Január-júliusban a forgalom a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 5,8 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,1, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 7,5 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: