Ezért érdemes beszállnia az Aegon Megatrend USD alapjába

Alig fél évvel a teltházas Megatrend rendezvény után ismét nagy dobásra szánta el magát az Aegon Alapkezelő befektetési csapata. Hazánk egyik legérdekesebb, a jövő technológiáiba fektető tematikus alapja ugyanis már dollárban is elérhető a magán- és intézményi befektetők számára.

Ezért érdemes beszállnia az Aegon Megatrend USD alapjába

Az Aegon Megatrend befektetési alap így már három devizanemben is az érdeklődők rendelkezésére áll: forintban, euróban és dollárban.

A döntés háttere

A portfóliómenedzser és az Alapkezelő munkatársai a döntéssel az elmúlt időszak globális gazdasági eseményeire kívánnak reagálni, amire a 2020 tavaszán kirobbant koronavírus-pandémia még inkább ráerősített. A világszerte érezhető hatalmi harcokra a világ legnagyobb országai között, az öreg kontinens kihívásaira, a Megatrend alap kitettségét érintő kockázatok jövőbeli minimalizálására, valamint az érezhető ügyféligényekre. E négy kihívás megoldása pedig a dolláralap irányába mutat.

5 érv a Megatrend USD alap mellett

Diverzifikációs lehetőség: Egy dolláralap rendkívül jó diverzifikációs lehetőséget biztosíthat a portfólió számára, legyen szó magán- vagy intézményi befektetőkről.

Devizakockázat csökkentése: A jövő technológiáira fókuszáló Aegon Megatrend alap kitettségének jelentős része dollár alapú, vagyis a vásárolt eszközök 70-75 százaléka dollárban kibocsátott. Ha a befektetők dollárban vásárolhatják meg az alapot, azzal jelentősen csökkenthető az alap devizakockázata.

Dollár, mint menekülődeviza: Az USA vezető hatalom, a dollár pedig még mindig klasszikus menekülődevizának számít – akkor is, ha egyre erősödik az USA-Kína tengelyen kibontakozó kereskedelmi háború.

Európai Uniós kihívások: Az EU jól láthatóan egy szisztematikus válság felé halad, ami az euróra és a forintra is negatívan hat, a dollárnak viszont ez előnyére válhat. Amíg az EU nem talál rá saját identitására, addig ez valószínűleg így is marad.

Átláthatóbb teljesítmény: A Megatrend Alap referenciaindexe (MSCI AC World Daily Total Return Net USD Index) is dollárban denominált, ezért az alap teljesítménye dollár alapon még a korábbinál is jobban összehasonlítható lesz a benchmarkkal.

Mibe fektet a Megatrend USD alap?

A Megatrend USD Alapok Alapjaként teszi lehetővé a befektetőknek, hogy részesüljenek a világ leginnovatívabb vállalatainak teljesítményéből. Többek között az alábbi szellemi műhelyek technológiai kutatásaiból.

CD Projekt: Varsói székhelyű, a gamer szegmensben érdekelt videójáték-gyártó cég, ami a világhírű „The Witcher” fantasy sorozat videójáték változatának fejlesztéséért felelős.

QIWI: Több mint 20 millió felhasználóval rendelkező orosz IT vállalat, ami online fizetési rendszerével egyre szélesebb elérést biztosít Oroszországban.

Zoom: Az online meetingekre, virtuális edukációkra és egyéb ötletes megoldásokra fókuszáló kaliforniai vállalatot senkinek sem kell bemutatni a koronavírus-pandémia óta, hiszen a válság egyik legnagyobb nyertese lett 2020 tavaszán és egy csapásra világhírre tett szert.

Momo: Kína vezető mobilapplikációs szórakoztató platformja, ami sokkal több egy közösségi hálónál. A chat- és közösségépítés funkciókon túl ugyanis olyan lehetőségeket nyújt a felhasználóknak, mint az online társasjátékok kipróbálása, társkeresés, virtuális vásárlás és fizetés, vagy akár csoportos karaoke indítása.

Vertex: A világ egyik leginnovatívabb biotechnológiai kutató vállalata, ami számos ígéretes gyógyszer tesztelését végzi napjainkban is.

A fenti példákon túl még rengeteg ígéretes szektor teljesítményéből részesülhet az Aegon Megatrend alapon keresztül, legyen szó okosautókról, kiberbiztonságról, vízgazdálkodásról, robotizációról vagy az ezüst- és millenniumi generáció számára kínált legújabb fejlesztésekről. Az Aegon Megatrend USD befektetési alapját akár adómentesen, kedvező díjszabással is megvásárolhatja.

Nyisson Online Értékpapír Számlát az Aegon Alapkezelőnél!

Hozzászólások

A Deutsche Bank megmentheti a Wirecard-ot

A Deutsche Bank érdeklődik a Wirecard legértékesebb üzletága, a Wirecard Bank, vagy legalábbis annak egyes részei iránt.
2020. 07. 03. 13:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig erősödhet az arany árfolyama - megmondja az UBS

Továbbra is az 1.790-1.800 dolláros ellenállás sávval küszködik az arany árfolyama, a nemesfém egyelőre nehezen viszi át ezeket a szinteket.
2020. 07. 03. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi ez nagy tőzsdei szárnyalás? Mi áll a háttérben?

Tegnapelőtt a Pfizertől érkező jó híreknek örülhettek a piacok, míg tegnap a munkaerőpiaci adatok okoztak komoly optimizmust.
2020. 07. 03. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerényen erősödött a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 07. 03. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Tovább erősödhetnek ma a vezető részvények

Az erőteljes csütörtöki emelkedés után is erősödhetnek még a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényei - írta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek pénteken.
2020. 07. 03. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

A forint erősödött a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
2020. 07. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép pluszban zárták a napot a tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 07. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a vezető részvények a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,04 pontos, 2,34 százalékos emelkedéssel, 36 222,58 ponton zárt csütörtökön.
2020. 07. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó pluszban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön arra a röviddel korábban elhangzott bejelentésre, hogy júniusban a vártnál jelentősebben, 4,8 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig 11,1 százalékra csökkent a májusi 13,3 százalékról.
2020. 07. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a tőzsdék Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 02. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Bizonytalan mozgás várható

Bizonytalan mozgásra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az elemző szerint.
2020. 07. 02. 09:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jászai Gellért növeli részesedését a 4iG-ben

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója tőzsdén kívüli ügyletekkel meghatározó, többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt.-ben - tette közzé a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kis mértékben csökkenő BUX, új részvény a BÉT Xtend kategóriában

A meglehetősen túlfűtött nemzetközi tőzsdéken a június eleji csúcsok után kisebb visszaesés indult, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent. Míg az OTP papírjának árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben csökkent. A hónap során aukció keretében sajátrészvényeket vásárolt a Magyar Telekom, a BÉT Xtend kategóriában pedig megindult a kereskedés a Gloster részvényeivel. Az azonnali részvénypiac 327,6 milliárd forintos forgalmat ért el, a napi átlagos forgalom 15,6 milliárd forint lett. A brókercégek között a Wood került az első helyre a teljes forgalom több mint negyedével, második az Erste lett, harmadik helyen a Concorde végzett.
2020. 07. 02. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Masterplast megvásárolta a Thermobeton gyártóját

A Masterplast Nyrt. 100 százalékos üzletrészt szerzett a Fidelis BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft.-ben, erről július 1-jén kötötte meg az üzletrész adásvételi szerződést - tette közzé a Masterplast szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 01. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

A forint erősödött a főbb devizákkal szemben szerda késő délután a reggeli jegyzésekhez viszonyítva a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 07. 01. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar piac is gyengén teljesített

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,34 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 35 394,54 ponton zárt szerdán.
2020. 07. 01. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén zárták a napot a főbb európai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 07. 01. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán.
2020. 07. 01. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindult a kereskedés a magyar részvénypiacon!

Elindult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán nem sokkal 13 óra előtt, miután délelőtt a kereskedési rendszer meghibásodása miatt szünetelt az adásvétel.
2020. 07. 01. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: