Fejleszt a NAV - a minősített adózók telefonon is érdeklődhetnek

Új lehetőséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszere, a minősített adózók már telefonon is kérhetnek információt, illetve tehetnek észrevételt besorolásukkal kapcsolatban - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Fejleszt a NAV - a minősített adózók telefonon is érdeklődhetnek

A NAV az első adózói minősítés eredményéről mintegy 560 ezer cégbejegyzésre kötelezett, illetve áfa-regisztrált adóalanynak küldött értesítést május elején. A telefonos rendszer használatához csak egyedi ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) szükséges, amelyet papíralapú nyomtatványon vagy elektronikusan, ügyfélkapun keresztül is lehet kérni.

 

A minősítéssel kapcsolatban érdeklődni a 06-40/20-21-22-es telefonszámon lehet, a PIN kód megadása után. A NAV tájékoztatása szerint május eleje óta csaknem kétezer adózói hívás érkezett, többségében a megbízható adózói minősítés feltételeiről, illetve korábbi végrehatási eljárásokról kértek információkat az adózók.

 

Az ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszer lehetővé teszi, hogy az adózók egyedi azonosítás mellett intézhessék konkrét adóügyeiket. Jelenleg 17 ügycsoportban biztosított az ügyintézés, mód van például a bevallások telefonos javítására, a folyószámla adatok lekérdezésére, egyeztetésére, az adóhatóságnál nyilvántartott adatok változásának bejelentésére - tájékoztatott a NAV.

A jövő évi költségvetés az adócsökkentésé lesz

A jövő évi büdzsé az adócsökkentés költségvetése lesz, 2020-ra 500 milliárd forint adóteher-csökkentést tervez a tárca a gazdaságvédelmi akcióterv alapján - hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
2019. 06. 07. 15:00
Megosztás:

Készen állnak az adóbevallási tervezetek

Mintegy 3,8 millió embernek készíti el adóbevallása tervezetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta a NAV adóügyi főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2017. 03. 05. 13:00
Megosztás:

Állami támogatás is jár az újabb pénztárgép-kötelezettséghez

Kasszánként 50 ezer forint állami támogatást kaphatnak 2017. január 1-jétől az online pénztárgépek alkalmazására újonnan kötelezett vállalakozások a gazdasági tárca rendelete szerint, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
2016. 11. 16. 18:30
Megosztás:

Egyszerűbben kérhetünk családi csődvédelmet

Egyszerűbbé válhat a családi csődvédelem ügyintézése, a tervek szerint a kitöltendő űrlapot is egyszerűsítik - mondta a KDNP frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2016. 10. 13. 13:00
Megosztás:

440 ezer magánszemély bevallását készítette el az adóhatóság

Idén csaknem 440 ezer magánszemély bevallását készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), jövőre a rendelkezésére álló adatok alapján külön kérés nélkül, automatikusan tölti majd ki a személyi jövedelemadó bevallást a hivatal - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
2016. 09. 18. 12:30
Megosztás:

Aki tartozik a NAV-nak, az most erre figyeljen nagyon

Az adóval tartozóknak érdemes mihamarabb rendezni adósságukat, hogy ne kelljen késedelmi pótlékot fizetniük vagy felszámolástól tartaniuk - mondta Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2016. 07. 25. 09:40
Megosztás:

A kormány az adóterhek csökkentésével küzd az offshore cégek ellen

Az adóterhek csökkentésével küzd a kormány az offshore cégek, illetve az adóelkerülés ellen - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2016. 05. 30. 10:00
Megosztás:

A civil szervezeteknek május végéig kell nyilatkozniuk a tavalyi szja 1 százalékok felhasználásáról

Azoknak a civil szervezeteknek, amelyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2014-ben kiutalta a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékos felajánlásait, május végégig kell nyilatkozniuk az átutalt összegek tavalyi felhasználásáról - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
2016. 05. 26. 12:00
Megosztás:

2,1 millió szja-bevallás érkezett a hatósághoz májusig

Mindössze 2,1 millió szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz május elsejéig, még 2,5 millió bevallásra számítanak a következő napokban - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2016. 05. 19. 10:00
Megosztás:

A nulla forint adót fizetők egyszázalékos felajánlása is fontos az egyházaknak

A nulla forint adót fizetők egyszázalékos felajánlása is fontos segítség az egyházaknak - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
2016. 05. 12. 10:20
Megosztás:

A tavalyinál több szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz május elejéig

Több mint 2,1 millió személyijövedelemadó-bevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerébe május 1-jéig, félmillióval több, mint tavaly ilyenkor - tájékoztatott az adóhatóság szerdán.
2016. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Az szja-bevallási határidő utolsó napján tovább lesz nyitva néhány posta

A személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, pénteken több posta tovább tart nyitva - közölte Magyar Posta Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2016. 05. 09. 11:20
Megosztás:

Gyökeresen átalakul az adózó és az adóhatóság kapcsolata

Gyökeresen átalakul az adózó és az adóhatóság kapcsolata, az erről szóló jogszabály az ősszel kerül az Országgyűlés elé - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.
2016. 05. 06. 04:16
Megosztás:

Több mint 300 ezren kérték a NAV közreműködését az adóbevallásukhoz

Idén több mint 300 ezer adózó kérte a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) közreműködését a bevallása elkészítésében, az érvényesen nyilatkozók hétfőig kapják meg az adóhatóságtól az egyszerűsített bevallásukat postán vagy elektronikusan - közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön.
2016. 04. 28. 12:20
Megosztás:

NAV-nyomozók szállták meg a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrát

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói szállták meg kedd reggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét - értesült a Bama.hu. A pécsi önkormányzat az MTI-vel azt közölte: "volt alapja a Zsolnay-gyár megvédésének", talán ez a történés is mutatja és érthetővé teszi, miért volt szükség korábban a cég stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítésére.
2016. 04. 27. 00:03
Megosztás:

Már 1,8 millió szja-bevallás érkezett a hatósághoz

Az előző évhez képest a szja-bevallási hajlandóság jól áll, az idén eddig 1,8 millió bevallás beérkezett az adóhatósághoz - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
2016. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Ezen az áron számolható el az üzemanyag májusban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.
2016. 04. 25. 19:20
Megosztás:

Az életpályamodellel emelkedik a NAV dolgozóinak jövedelme

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2016. 04. 18. 15:00
Megosztás:

Már érkeznek az szja bevallások az adóhatósághoz

Március végéig mintegy 890 ezer adózó nyújtotta be maga a személyijövedelemadó-bevallását, több mint 300 ezren kérték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését, és mintegy 220 ezren töltötték ki a bevallási nyilatkozatot, ami az idei év újdonságaként adóhatósági adómegállapítást jelent - közölte az adóhatóság.
2016. 04. 15. 10:00
Megosztás:

Áprilisban megkezdi az adóhatóság az adózók minősítését

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket.
2016. 04. 03. 19:01
Megosztás: