Figyelem: Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását!

Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását Magyarország teljes területén annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal az érintkezés lehetősége, és ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szerdán.

Figyelem: Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását!

Az országos főállatorvos január 16-án megjelent határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.
   
A közlemény szerint továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, amely az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.
   
Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól - írták.

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!

   
A baromfik zárva tartását azt követően rendelte el az országos főállatorvos, hogy január közepén madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a Komárom-Esztergom megyei Ács település egy nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, majd a Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy szintén nagy létszámú állományú kacsatartó telepen.
   
A Nébih a honlapján azt is közölte, hogy az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE) tett bejelentést követően több ország - főként távol-keleti - jelezte, hogy ideiglenesen megtiltják Magyarországról élő baromfi és különböző baromfi termékek kiszállítását.
   
A belföldi és az Európai Unióba történő kiszállítások a korlátozás alá eső területeken kívül zavartalanul folyhatnak - tették hozzá.
   
A felsorolás szerint egész Magyarország területéről megtiltotta Kína a víziszárnyas- és baromfihús importját, Dél-Korea az élő baromfi, a baromfihús és étkezési tojás,  Tajvan a baromfi és baromfitermékek, az Egyesült Arab Emírségek az élő szárnyasok, Izrael a baromfi genetikai anyag, SPF tojás, étkezési tojás, baromfihús, toll és fogságban tartott madarak importját.
   
Japán, Hongkong és Szingapúr és az érintett két megyére - Komárom-Esztergom és Hajdú-Bihar - vonatkozóan vezetett be  import tilalmat baromfikra és különféle baromfitermékekre.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Megalakult a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozó fővárosi operatív törzs

Megalakult a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozó fővárosi operatív törzs - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.
2020. 02. 29. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is folytatódik a strandfejlesztési program

Folytatódik az idén a strandfejlesztési program, amelynek keretében közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással országszerte 86 strand újulhat meg - közölte Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Balatonfüreden, az Eszterházy strandon tartott sajtótájékoztatón.
2020. 02. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air megszünteti Debrecen-Milánó járatát

A Wizz Air megszünteti Debrecen-Milánó járatát 2020 március 16-ával - jelentette be pénteken a diszkont légitársaság.
2020. 02. 28. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma sem kímélte a koronavírus a magyar részvénypiacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2449,76 pontos, 5,74 százalékos csökkenéssel, 40 229,64 ponton zárt pénteken.
2020. 02. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Győr idei költségvetése

Elfogadta Győr idei költségvetését a város közgyűlése pénteken. A büdzsé 2,2 milliárd forinttal alacsonyabb, mint 2019-ben.
2020. 02. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek

Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek; a legnagyobbak kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek közösen - tájékoztatta a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás pénteken az MTI-t. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a munkabeszüntetést indokolatlannak nevezte.
2020. 02. 28. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is ellenőrzi a NAV a pest megyei építkezéseket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest megyei munkatársai idén is ellenőrzik a megyében zajló építkezéseket, amelyeken gyakran találnak feketén foglalkoztatott munkavállalókat - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
2020. 02. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz Hungária Zrt. közleménye utasbiztosításairól a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban

Az Allianz Hungária Zrt. utasbiztosításai kiterjednek a külföldön vírusos fertőzés kapcsán indokolttá vált sürgősségi ellátásra, ez alól pedig a koronavírus-járvány sem jelent kivételt.
2020. 02. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az iráni állampolgárok egészségügyi ellenőrzése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A Budapest Airport hatósági döntés alapján megkezdte a Magyarország schengeni határánál belépésre jelentkező iráni állampolgárok egészségügyi szűrését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új koronavírus kapcsán hozott hatósági intézkedések értelmében jelenleg a Kínából, Észak-Olaszországból és Dél-Koreából közvetlen járattal érkező, illetve a magyar schengeni határt átlépő iráni állampolgárok testhőmérséklet-mérését végzik a repülőtéren.
2020. 02. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor viszik el a zöldhulladékot Budapesten?

Hétfőn megkezdi Budapesten a kerti zöldhulladék elszállítását az FKF Nonprofit Zrt., a társaság csak a biológiailag lebomló, FKF-logós zsákokat szállítja el.
2020. 02. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 dolog amit át kell gondolnod, mielőtt felmondanál hogy vállalkozásba kezdj

Te is régóta kacsintgatsz a vállalkozói életforma felé? Tudjuk, nem könnyű hátrahagyni az alkalmazotti létet, és belevetni magunkat egy kockázatokkal teli kihívásba. Kétségtelen, hogy egy ilyen döntést alaposan meg kell fontolni! Ebben most az Üzlet és Utazás rendezvény előadói lesznek segítségedre, akik sikerrel vették ezt az akadályt.
2020. 02. 28. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén a kereskedelemnek mehet a legjobban

Jó pénzügyi év elé néznek a kkv-k, átlagosan 8,3 százalékos árbevétel és 5,2 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi kutatásából. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve egyértelműen a középvállalkozások a legoptimistábbak, a szektorok közül pedig a kereskedelmi cégek számítanak igen erős évre.
2020. 02. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökszentmiklóstól a világpiacra - Rangos elismeréssel díjazták a CLAAS Hungária hevederes vágóasztalát

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztése nyerte el a megtisztelő „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat. Az elismerésre nem lehet pályázni, a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya által kijelölt szakmai zsűri döntése, hogy melyik hazai fejlesztésű és egyben gyártású terméknek ítéli oda a kitüntetést.
2020. 02. 28. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program

Jó ütemben halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program végrehajtása - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Kecskeméten, ahol kihelyezett ülést tartott az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága.
2020. 02. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 5 millió eurós adózott nyereséget ért el a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) 4,94 millió euró adózott nyereséget ért el tavaly a pro forma (korábbi gyakorlattal készült) adatok szerint, ez 491 ezer euróval magasabb 2018-hoz képest - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentésében.
2020. 02. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új, multinacionális vállalat választotta Magyarországot

A Gi Grouphoz tartozó, toborzással, kiválasztással, valamint tanácsadással foglalkozó Wyser belépett a magyarországi piacra. A nemzetközi cég kifejezetten a hazai közép- és felsővezetőkre fókuszál. A cégcsoport tavaly előtt a Grafton Recruitment felvásárlásával tett komoly lépést a magyar terjeszkedés felé.
2020. 02. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2 millió eurós befektetésből lép nemzetközi piacra a különleges magyar éttermi brand

A Makery a világ első DIY (Do it Yourself, vagyis csináld magad!) étterme, ahol a vendégek maguknak főznek! Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures, valamint a Solus Capital befektetéséből a Makery most franchise hálózatként hódítja meg a világot!
2020. 02. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tatabányán épített raktárbázist és irodaházat épített a Rotavill

A villamossági anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Rotavill Kft. Tatabányán átadta közel hétezer négyzetméteres raktárbázisát és irodaházát, melyet a korábbi vágóhíd leromlott épületeinek felújításával alakítottak ki - mondta el csütörtökön az MTI-nek a társaság egyik ügyvezetője.
2020. 02. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyilvánosságra hozták az ötös lottó főnyeremény összegét - Segítünk a számok kiválasztásában!

Minden eddigi rekordot megdöntött, 5,252 milliárd forint az ötös lottó várható főnyereménye, amely szinte a teljes felnőtt lakosság kedvét meghozta a lottózáshoz - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2020. 02. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta új fogamzásgátló készítményének törzskönyvezési kérelmét a Richter

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter által benyújtott estetrolt (E4) és drospirenone-t tartalmazó kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmét - jelentette be a Richter csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 02. 28. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: