Fizetési nehézségeid vannak a cégednél? Akkor adunk pár jótanácsot

Gyakran előfordul, hogy nem úgy megy az üzlet, ahogy szeretnénk, ennek a súlyosabb formája, ha veszteséges a működés, esetleg már fizetési nehézség is felmerül a cégnél. Ilyenkor több út áll előttünk, lehet lyukakat tömködni és a túlélésre játszani, illetve szembenézni a problémával és megoldást keresni.

Fizetési nehézségeid vannak a cégednél? Akkor adunk pár jótanácsot

A cégvezetők és tulajdonosok többsége veszteség, illetve fizetési nehézség esetén bízik abban, hogy ez csak átmeneti állapot, hamarosan fellendülés következik be, az elképzelt, vagy addig jól működő üzleti stratégia meghozza az eredményt és helyreáll a gazdálkodás. Aki ezt az utat választja, általában a végsőkig kitart érdemi változtatás nélkül és ezzel gyakran menthetetlen helyzetbe sodorja vállalkozását. Különösen igaz ez a frissen indult vállalkozásokra, illetve azokra a cégekre, amelyek valamilyen nagy volumenű fejlesztést – általában hitelből, illetve pályázati pénzből – hajtottak végre. Pedig az idő nem a nehézségek ellen, hanem azok erősödéséért dolgozik.

A problémákkal általában az tud sikeresen megbírkózni, aki folyamatosan figyelemmel kíséri cége gazdasági mutatóit és a jogszabályi előírások mellett olyan belső szabályzatrendszert alkot, amelyek kifejezetten az adott cégre és működési környezetére van optimalizálva.

Szabályzat? Mire? Ahhoz kicsi az én cégem…

„Pedig minden cégnek kötelező szabályzatokat alkotnia, legalább a könyvvitelre vonatkozóan. Ezeket a könyvelő az általánosságban használt sablonjaiból beemeli és alkalmazza, az ügyvezetésnek nem is kell foglalkoznia vele, megvan és kész. Pedig ha fizetési nehézségek esetén annak a kérdése merül fel, hogy mikortól kell fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet (nem fizetésképtelenség, csak annak veszélye, azaz reálisan fennáll annak a lehetősége, hogy a társaság fizetési kötelezettségeinek nem tud majd határidőben eleget tenni) esetéről beszélni, akkor olyan soha nem hallott fogalmak kerülnek elő, mint a fizetőképességet meghatározó likviditási ráta, vagy likviditási gyorsráta (acid test).” – ismerteti dr. Pajor Dávid ügyvéd. „Máris lényeges lesz, hogy mekkora és milyen készletet tart a cég, a kintlévőségek (követelések) milyen módon kerülnek könyvelésre, ezeket pedig a könyvelő a cég szabályzataival összhangban könyveli.”

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Ügyvezető – könyvelő – jogász együttműködése

Ezek a körülmények pedig nem csak a könyvelés és a számok kozmetikázására vonatkoznak, hanem egy esetleges későbbi ügyvezetői felelősség megállapítása, vagy a tag (alapító) korlátlan felelősségének áttörése iránti eljárásban kerülnek vizsgálat alá. Ezen a ponton válik jelentőssé, hogy a társaság szakmai irányítását végző ügyvezetés és a könyvelő mellett a jogi kérdéseket van-e valaki, aki szem előtt tartja és a működés folyamatában vizsgálja, de legalábbis egy jogi szemléletű rendszer kialakításra került-e.

A fizetésképtelenség és az azzal fenyegető helyzet jogi illetve könyvviteli megítélése ugyanis nagyon nem esik egybe!

„A könyvvitel szempontjából mindaddig nem fenyeget fizetésképtelenség, ameddig a cégben a követelések, tárgyi eszközök, készletek, befektetett eszközök, azaz a könyv szerinti vagyon értéke meghaladja az esedékes kötelezettségek összegét. Ez a szemlélet azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy ezen vagyonból a társaság valóban ki tudja-e majd egyenlíteni a vele szembeni pénzköveteléseket.” – magyarázza dr. Pajor Dávid. „Erre a kérdésre a likviditás ad választ, amelynél előkerül annak a kérdése, hogy a készletek mekkora része gyorsan értékesíthető, vagy a kintlévőségek mekkora részéből várható a társasággal szembeni lejáró követelések kielégítését biztosító befolyó pénzeszköz.”

A gondos cégvezető ezekkel a körülményekkel mind tisztában kell, hogy legyen, hogy a cége gazdasági helyzetét folyamatosan értékelni tudja és annak megfelelő lépéseket tegye meg.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Ha valós a baj

Alkalmankénti fizetési nehézség sok körülmény miatt bekövetkezhet, ezeket értékelni kell, fel lehet rájuk készülni és ártalmatlanítani lehet őket. Akár munkaszervezéssel, akár a fizetések ütemezésével, vagy egyedi megállapodások időben való megkötésével. Azonban amikor mély, vagy hosszan fennálló fizetési nehézség merül fel, abban az esetben komolyabb lépésekre van szükség. Ezeknek a nagy részét akkor már jórészt késő megtenni, amikor valós és konkrét a probléma, de legalábbis sokkal drágább.

A fizetés átütemezése az esedékesség lejárata előtt sokkal egyszerűbb, mint egy fennálló késedelem során. Kevéssé ismert és gyakran félreértelmezett a csődeljárás intézménye, amely fizetési haladékot biztosít a kötelezettségekre arra az időre, amely alatt az adós gazdálkodásának rendszerszintű átalakítása lezajlik. Az ehhez szükséges reorganizációs terv elkészítésére azonban a törvényileg biztosított határidő nem elegendő ahhoz, hogy az valós megoldást eredményezzen. A csődvédelmet össze lehet hozni egy hét alatt, de az ezt követő 180 nap nem lesz elég a reorganizációs tervre és a hitelezők nagy részével való megegyezésre. Előre kell gondolkodni, ahhoz pedig az kell, hogy felismerjük a bajt és szembe merjünk nézni vele.

Kilátástalan a helyzet, itt a vég

Amikor már végképp összecsapnak a hullámok és a hitelezők sem adnak több haladékot, a legoptimistább ügyvezető és tulajdonos is belátja, hogy a felszámolás elkerülhetetlen, akkor követik el a legnagyobb hibákat. A legkisebb baj, ha a lyukak tömködésével próbálnak még levegőhöz jutni és oda fizetnek, aki a legjobban szorongat, mindemellett pedig próbálják a vagyont menteni. Ez az állapot akár hónapokig, évekig is fenntartható, egyre nagyobb rutinnal. Megmentőként bátorít az a körülmény, hogy a felszámolás elrendelése esetén az iratátadási kötelezettség határidőre nem teljesítése, vagy akár teljes elmaradása már nem büntetőjogi kategória a Btk. módosítása óta.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

„Csakhogy a korábban a bíróságok által is szent grálként védett korlátolt felelősség áttörését már rutin-szerűen végzik a bíróságok, az ügyvezetők felelősségének megállapítása mellett. A felszámoló pedig akár öt évre visszamenőlegesen is megtámadhat szerződéseket és hiába nem lesz iratanyag, mérlegek rendelkezésre fognak állni, mert a NAV nem vár éveket (legfeljebb hónapokat) a kényszertörlés megindításával, ha a mérleg közzététel elmarad. A mérlegekből pedig tetten érhető a vagyon csökkenés, amiért felelőssé tehetők a tagok és az ügyvezető.” – mondja az ügyvéd.

Ha már nem látszik a fény az alagút végén, akkor érdemes felkészülni a felszámolásra, ennek pedig nem a cég továbbértékesítése a módja, hanem hogy rendbe rakunk minden befolyásoló tényezőt, a könyveléstől kezdve a szerződéseken át a járulékfizetéséig. Amellett, hogy nyugodtan tudunk aludni, itt is érvényesül, hogy sokkal olcsóbb, akár kifizetődőbb is előre gondolkodni és megfelelő szakemberrel felkészülni egy felszámolásra.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: