Fogamzásgátlóval kapcsolatos Richter bejelentés

Tegnap jelentette be a Richter, hogy megállapodást kötött a Mithra-val az Estelle nevű, engedélyeztetésre váró ötödik generációs fogamzásgátló európai és oroszországi forgalmazására.

Fogamzásgátlóval kapcsolatos Richter bejelentés

A cég nemrég jelentette be az Európára és Oroszországra vonatkozó sikeres harmadik fázisú előzetes eredményeket, amelyek pozitívak lettek. Az USA-ban és Kanadában még folynak a harmadik fázisú klinikai vizsgálatok. A cég most 35 millió eurót, az engedélyezéskor pedig 20 millió eurót fizet. A bevezetést követően royalty-t fizet a cég az értékesítés és a minimum volumenek után. A gyógyszer különben várhatóan csak 2022-ben kerülhet piacra és 50-70 millió euróra rúghat a csúcsértékesítés, amelyet 3-4 év távlatában érhet el a cég.

A Richter részvények tőzsdei árfolyama az elmúlt évben



A royalty az ERSTE elemzőinek véleménye szerint 10 százalék körül lehet. Mindez azt mutatja, hogy első ránézésre pénzügyileg nem túl jelentős a tranzakció. A pozitívuma abban rejlik, hogy a Richter a fogamzásgátlás terén is megkezdi az átállást a legmodernebb, ötödik generációs gyógyszerekre.

 

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor

Hozzászólások

Tokió kivételével erősödéssel zártak a vezető ázsiai piacok

Tokió kivételével erősödéssel zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, a még nyitva tartó piacok pedig mind pluszban álltak a térségben.
2019. 01. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a hazai tőzsdét

Elemzők szerint a nap során nyilvánosságra kerülő nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a csütörtöki tőzsdei kereskedést, köztük a magyar piacot is.
2019. 01. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 százalékos béremelés várható a Penny Marketnél

A Penny Market Kft.-nél az előző évhez hasonlóan idén is 10 százalékos béremelést terveznek, a béren kívüli juttatások rendszerét is fejlesztik, 2019. január 1-től a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók havonta 14 000 forint értékű, SZÉP-kártyán elérhető juttatásban részesülnek - közölte az áruházlánc szerdán az MTI-vel.
2019. 01. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

AKKO Invest néven működik tovább a Plotinus

AKKO Invest Nyrt. néven, új igazgatótanács irányításával folytatja tevékenységét a Plotinus Nyrt. a társaság január 23-án megtartott rendkívüli közgyűlésének határozata szerint - közölte a Plotinus szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 01. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2019. 01. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete

Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi bértárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.
2019. 01. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2019. 01. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,02 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 40 818,69 ponton zárt szerdán.
2019. 01. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdtek az amerikai tőzsdeindexek

Erősödéssel nyitottak szerdán a főbb amerikai tőzsdeindexek az előző napi másfél-két százalékos veszteség után.
2019. 01. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedésre készül az Opel Magyarország

Az Opel szentgotthárdi motorgyárában új benzinmotor gyártása indul el az idén az év második felében, eközben a márka két új elektromos és több megújított modellel készül arra, hogy növelje értékesítését és piaci részesedését is Magyarországon.
2019. 01. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető igazgató az LG Electronics Magyar Kft. élén

Hyeong Tae Kim személyében új ügyvezető igazgató irányítja az LG Electronics magyarországi leányvállalatát, amely régiós központként további 10 délkelet-európai ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia és Szlovénia) kereskedelmi tevékenységét koordinálja. Elődje, Bumseop Lee az LG brit leányvállalatának elnökeként folytatja munkáját.
2019. 01. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vizsgálatot indított a Fed a Deutsche Bank ellen

A Fed elkezdte vizsgálni a Deutsche Bank szerepét a Danske Bank pénzmosási ügyletei kapcsán.
2019. 01. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Enyhe csökkenés várható

Enyhe csökkenéssel vagy stagnálással indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők szerint.
2019. 01. 23. 09:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
2019. 01. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Publikálta eredményeit a Johnson&Johnson

Kicsivel a várt feletti negyedik negyedéves eredményről számolt be a Johnson & Johnson, miután 20,4 milliárd dolláros árbevételen (várt: 20,2 milliárd), 1,97 dolláros tisztított EPS-t jelentett (várt: 1,95 dollár).
2019. 01. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már emelkedhetnek a részvénypiacok?

A CIB Alapkezelő szakértői szerint a tavalyi visszaesés után az idén már emelkedhetnek a részvénypiacok, főleg az Egyesült Államokban és a fejlődő térségben, miközben erős maradhat a kereslet a tőke- és árfolyamvédett befektetési konstrukciók iránt.
2019. 01. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nap nyertese a Mol, vesztese a Richter volt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 40 963,71 ponton zárt kedden.
2019. 01. 22. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elmúlt évben megduplázta magyarországi utasforgalmát a FlixBus

2018-ban megduplázta utasforgalmát Magyarországon a FlixBus, Győrben és Szegeden is többszörösére nőtt az utasok száma. A FlixBus a világ legnagyobb buszszolgáltatója lett a hálózat kiterjedése alapján.
2019. 01. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető a Trenkwalder élén

G.Nagy Balázs lett a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A több mint másfél évtizedes menedzsment és üzletfejlesztési tapasztalattal rendelkező új cégvezető 2017 júliusa óta a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöki tisztét is betölti. Új pozíciójában kiemelt feladatának a Trenkwalder komplex személyzeti szolgáltatói profiljának további erősítését, valamint a digitális HR megoldások széles körű alkalmazását tekinti.
2019. 01. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a forint árfolyama reggelre

Vegyesen alakult a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
2019. 01. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás