GDP és ipari adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő héten az idei első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulása és az ipari termelési adat állhat a piaci figyelem középpontjában.

GDP és ipari adatokra számíthatunk a jövő héten

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelés márciusi adatának második becslését. A május 8-án kiadott első becslés szerint márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor azóta is példátlan mértékben 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,9 százalékkal nőtt, mivel idén márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017-ben. Az előző havitól 0,7 százalékkal elmaradt az ipar szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított teljesítménye márciusban. A termelés az év első három hónapjában 2,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
   
Kedden az idei első negyedévi előzetes GDP-adatot közli a KSH. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2017-ben 4,0 százalékkal nőtt az előző évi 2,2 százalék után. A naptárhatással szűrt adat 4,2 százalékos növekedést mutatott. A tavalyi negyedik negyedévben 4,4 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedévi 3,9 százalékot követően, a naptárhatástól megtisztított adat 4,1 százalékról 4,8 százalékra javult, az egyéb rendkívüli tényezőktől megtisztított úgynevezett szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott növekedés 4,9 százalékos volt. Az elemzők a tavaly év végi folyamatok folytatódását várják, továbbra is a fogyasztás és a beruházások növekedése lesz a legfontosabb húzóerő.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Heti makronaptár - Mire számíthatunk a jövő héten?

A jövő hét legfontosabb eseménye a jegybank májusi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
2018. 05. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező piaci dinamika a hazai vállalatértékesítési és felvásárlási piacon

Ugyan az elmúlt évben a közép-kelet-európai régióban és Magyarországon is bizonyos mértékben csökkent a tranzakciós aktivitás az M&A piacon, azonban a gazdasági növekedés és alacsony forrásköltségek továbbra is kedvező környezetet biztosítanak a tranzakciók megvalósulásához– derül ki a Deloitte új tanulmányából. A 2017-es évben 376 tranzakciót bonyolítottak a régióban, amely 7 százalékos csökkenést mutat a tavalyi évhez képest. A nyilvános adatok alapján a legnagyobb összegű felvásárlások a távközlési és a pénzügyi szektorban valósultak meg. Az ingatlanpiac sikeres évet zárt, több új befektető is megjelent Magyarországon.
2018. 05. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező piaci dinamika a hazai vállalatértékesítési és felvásárlási piacon

Ugyan az elmúlt évben a közép-kelet-európai régióban és Magyarországon is bizonyos mértékben csökkent a tranzakciós aktivitás az M&A piacon, azonban a gazdasági növekedés és alacsony forrásköltségek továbbra is kedvező környezetet biztosítanak a tranzakciók megvalósulásához– derül ki a Deloitte új tanulmányából. A 2017-es évben 376 tranzakciót bonyolítottak a régióban, amely 7 százalékos csökkenést mutat a tavalyi évhez képest. A nyilvános adatok alapján a legnagyobb összegű felvásárlások a távközlési és a pénzügyi szektorban valósultak meg. Az ingatlanpiac sikeres évet zárt, több új befektető is megjelent Magyarországon.
2018. 05. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire jó a tőzsde kkv-piaca?

Egyre többet lehet arról hallani, hogy deklarált gazdaságpolitikai cél a kis- és középvállalkozások szabályozott piacra lépésének könnyítése. E cél érdekében egyrészt a Budapesti Értéktőzsde létrehozta a BÉT Xtend platformot, másrészt a vállalkozások a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. új tőkealapja, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap forrásait is igénybe tudják venni a bevezetés megkönnyítése érdekében. Az Xtend Magyarországon eddig nem látott módon egyszerűsíti a forrásbevonást, amihez azonban számos nemzetközi példa szolgál alapul. Az ilyen kkv-piacokat a „hagyományos” tőzsdei piacokkal ellentétben multilaterális kereskedési platformoknak (MTF) hívjuk. Az alábbi cikkben a Dr. Pintér Attila Ügyvédi Iroda az MTF legfontosabb jellemzőit gyűjtötte össze.
2018. 05. 09. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább javult a vállalkozások üzleti várakozása

Tovább javult a vállalkozások üzleti várakozása az első fél évben - ismertette Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúra-vizsgálat eredményét ismertető sajtótájékoztatón.
2018. 05. 09. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos a menedzsmentkultúra erősítése a kkv-knál

Tőkehiány, generációváltás, versenyképesség, hatékonyság – a hazai középvállalkozások napi szinten szembesülnek az ehhez kapcsolódó kihívásokkal. Bár számos ígéretes vállalat működik Magyarországon, a szintlépés gyakran azért nem sikerül, mert az erőforrások a napi operatív működésre összpontosulnak. A Budapest Bank kkv-knak szóló üzleti rendezvényén külső szakértők mutatták be a részt vevő cégvezetőknek, hogyan tudják értékesebbé tenni vállalkozásukat, valamint megismerkedhettek a Budapesti Értéktőzsde speciális, cégeknek szóló képzésével is.
2018. 05. 08. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari, inflációs, külkereskedelmi adatokra számíthatunk a jövő héten

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, így az ipari termelés márciusi adata, az áprilisi infláció, továbbá a külkereskedelmi forgalom, az idegenforgalom vagy az építőipar márciusi teljesítményének adatai.
2018. 05. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a fogyasztói bizalom, nőtt a szolgáltatások iránti panaszok száma az első negyedévben

2018 első negyedévében általánosságban nőtt a szolgáltatásokkal szemben megfogalmazott kifogások száma, miközben gyengült a kereskedők iránti bizalom a korábbi negyedévekhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai azt mutatják, hogy a fogyasztói tájékozottság szintje továbbra is igen alacsony szinten áll, ennek jelentős és tartós növekedésére további erőforrások bevonása, hatékony átfogó fogyasztóvédelmi kampányok nélkül nem számíthatunk.
2018. 04. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiskereskedelmi, lakásépítési és külkereskedelmi adatokra számíthatunk a jövő héten

Kiskereskedelmi, lakásépítési és külkereskedelmi statisztikák jelennek meg a rövidített munkahéten május első hetében, és az ipari termelői árakról is megjelennek adatok.
2018. 04. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Töretlen a hazai vállalkozások optimizmusa

Bizakodva néznek a jövőbe a hazai cégek. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így 10 ponton áll, ami az index történetében a második legjobb eredmény. Eközben a középvállalkozások bizalma az egekbe szökött, jelenleg 31 ponton áll.
2018. 04. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ember és a szakmai minőség felértékelődése a digitalizáció korában

Az üzleti vezetőket évek óta foglalkoztatja a technológia térnyerése és a digitalizáció a munkaerőpiacon, amely várhatóan elsőként fogja kiszorítani a HR-eseket és a toborzókat. A Budapesten megrendezett “Future of Coaching in Organisations” konferencián azonban kiderült, hogy a coachoknak nem kell aggódniuk, hiszen a jövő a szakma felértékelődését, az emberi tényező és a minőségi szakmai coaching kulcsszerephez jutását eredményezi majd.
2018. 04. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő héten kamatdöntésre, államháztartási, kiskereskedelmi, munkaerőpiaci adatokra számíthatunk

A jövő hét legfontosabb eseménye a jegybank áprilisi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, munkaerőpiaci statisztika, és az államháztartás március végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
2018. 04. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy kihívás lesz a fintech forradalom

Óriási versenyt fog generálni a pénzügyi szektorban a fintech forradalom, aki lemarad a fejlesztésekkel, középtávon nem fog tudni helytállni, elveszítheti ügyfelei és piaca jó részét - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank Innováció és stabilitás: FinTech lehetőségek és kihívások című konferenciáján pénteken Budapesten.
2018. 04. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vállalatok kétharmadának nincs digitális stratégiája

Az ázsiai és csendes-óceáni vállalatok élen járnak tevékenységük digitalizálásában és teljes körű integrálásában, melynek eredményeként az amerikai és az EMEA (európai, közel-keleti és afrikai régió) országokhoz képest sokkal gyorsabb ütemben vezetnek be digitális termékeket és szolgáltatásokat, illetve kapcsolják össze az új technológiákat a vállalatokon belül. Az amerikai és EMEA országok lemaradása tovább fog növekedni, mivel a PwC Strategy& felmérése szerint az ázsiai vállalatok harmada (32%) tervezi, hogy a következő öt évben érett digitális ökoszisztémát alakít ki, szemben az amerikai vállalatok negyedével (24%) és az EMEA országok 15 százalékával.
2018. 04. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Halványabb az optimizmus a nagyvállalatok körében

Enyhén mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek éves várakozását jelző mutató 1 ponttal csökkent, így jelenleg 11 ponton áll.
2018. 04. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BÉT támogatja a kkv-k tőzsdei felkészülését

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) kötött támogatási szerződés keretében vissza nem térítendő támogatást nyújt a gyors növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások tőzsdei felkészülésének szakmai támogatására - közölte a BÉT az MTI-vel, csütörtökön.
2018. 04. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az út nehézségeiről vallott a sikeres fiatal magyar startupper

Csillik Timur, a Rendi.hu takarító startup alapítója, ügyvezetője, tulajdonosa. 26 éves fiatal, aki már túl van két kockázati tőke bevonási körön, összesen 300 millió forint értékben. A Rendi.hu már havonta 1400 magyar háztartást segít rendben tartani Budapesten és több nagy vidéki városban. Az utóbbi időben pedig már a külpiacok felé is kacsintgatnak, az első cél Lengyelország, ahol már tettek egy próbát. Az út azonban nem volt zökkkenőmentes, a startuppperek élete időnként nehezebb, mint hinnénk. Timur egy nemrég készült beszélgetésen felfedte a titkokat.
2018. 04. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a vállalatok idén a legvonzóbb munkáltatók

Ötödik alkalommal díjazta Magyarország legvonzóbb munkáltatóit a Randstad Hungary: a lista élén a Mercedes-Benz végzett, míg az Audi Hungaria sorozatos győzelmeinek köszönhetően belépett a nívódíjasok közé. A két autógyár töretlen menetelése ellenére telekommunikációs területen dolgoznának legszívesebben a magyarok, míg a legnagyobbat a pénzügyi szektor fejlődött. A Randstad Employer Brand Research 2017 eredményeihez képest a kellemes légkör és a rugalmas lehetőségek értékelődtek fel leginkább a munkavállalók szemében.
2018. 04. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az út nehézségeiről vallott a sikeres fiatal magyar startupper

Csillik Timur, a Rendi.hu takarító startup alapítója, ügyvezetője, tulajdonosa. 26 éves fiatal, aki már túl van két kockázati tőke bevonási körön, összesen 300 millió forint értékben. A Rendi.hu már havonta 1400 magyar háztartást segít rendben tartani Budapesten és több nagy vidéki városban. Az utóbbi időben pedig már a külpiacok felé is kacsintgatnak, az első cél Lengyelország, ahol már tettek egy próbát. Az út azonban nem volt zökkkenőmentes, a startuppperek élete időnként nehezebb, mint hinnénk. Timur egy nemrég készült beszélgetésen felfedte a titkokat.
2018. 04. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tanultak elődeik hibáiból az új generáció vezetői?

Az üzleti világ észbe sem kapott, és a fiatalok, akiket néhány éve még feltörekvő tehetségként emlegettek, ma vezetői székekben ülnek milliárdos vállalati büdzséket vagy úttörő saját vállalkozásukat menedzselve. Az újgenerációs vezetők meglehetősen hasonló családi háttérrel, magánéleti és karrierválságokkal rendelkeznek, legtöbbjük pedig egy Balaton-felvidéki villában képzeli el a “nyugdíjazás” utáni mindennapokat.
2018. 04. 10. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás