GDPR: Egyre több a bírság

Már több mint 140 millió forint GDPR-bírságot szabtak ki a Magyarországon működő cégekre, a legtöbb szervezet késik a GDPR megfeleléshez szükséges IT-fejlesztések befejezésével, amivel további bírságokat kockáztatnak - hívja fel a figyelmet az EY.

GDPR: Egyre több a bírság

A közlemény szerint esetenként átlagosan 2,5 millió forint értékben, eddig összesen 58 alkalommal szabott ki bírságot hazai cégekre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2018 májusa óta az általános adatvédelmi rendelet megsértéséért. Magyarország ezzel az egyik leggyakrabban fellépő ország Európa szerte Spanyolország, Románia, Németország és Bulgária mellett.
   
Európában az eddigi legnagyobb, több mint 66 milliárd forintos bírságot a British Airways könyvelhette el, de szintén több tízmilliárdot kellett fizetnie a GDPR megsértése miatt a nemzetközi szállodaláncnak, a Marriott International-nek.
   
Zala Mihály, az EY információbiztonsággal foglalkozó vezetője szerint a számokból egyértelműen látszik, hogy véget ért a türelmi időszak. Míg 2018-ban mindössze 151 millió forint bírságot szabtak ki az európai adatvédelmi hatóságok, tavaly már a 130 milliárd forintot is meghaladta ez az összeg - mutatott rá a közleményben.
   
Leggyakrabban a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvet sértik meg a vállalatok, amiért az elmúlt mintegy másfél évben már 58 alkalommal büntetett a NAIH. Európában ezért 79 esetben szabtak ki büntetést a felettes szervek. Szintén gyakran vétenek a cégek az adatkezelés jogszerűsége (68 eset) és az adatkezelés biztonsága ellen (48 eset).
    

A rendelet bevezetésekor a legtöbb cég megtette az alapvető intézkedéseket a megfelelés érdekében. Adatkezelési nyilvántartást vezetett be, elvégezte a szükséges hatásvizsgálatokat vagy oktatta például a dolgozóit. Ezt követően azonban sokan fellélegeztek, és továbbra is késnek a szükséges IT-fejlesztésekkel - emelte ki Zala Mihály.
   
A szakember szerint ez azért okoz jelentős kockázatot, mert a kiberbűnözők folyamatosan keresik azokat az elavult szoftvereket, amin keresztül könnyen és gyorsan lophatnak tömegesen személyes adatot. Egy sikeres támadás pedig, mint ahogy arra már hazai példát is lehetett látni, nagyon gyorsan vezethet több tíz, vagy akár százmillió forintos bírsághoz is.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Elkezdi a ferihegyi repülőtér 2-es futópályájának felújítását a Budapest Airport

Hétfőn elkezdődik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es futópályájának felújítása, amelyet az eddigiektől eltérően egyetlen ütemben végeztet el a Budapest Airport.
2020. 09. 27. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Már több mint 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást, amelyhez hasonló applikációk Európa több országában bizonyították, hogy rendkívül hasznosak a kontaktok beazonosításában, és életeket menthetnek a koronavírus-járvány második szakaszában - idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében a digitalizációért felelős helyettes államtitkárt.
2020. 09. 27. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 27. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Esős idővel indulhat a jövő hét

Felhős, többfelé esős idővel indul a jövő hét. A hétvégén kissé melegszik a levegő, néhol akár 27-28 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 09. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX növekvő forgalom mellett 31 933,26 ponton zárta a hetet, 1658,25 ponttal, azaz 4,94 százalékkal alacsonyabban a múlt pénteki zártóértékénél.
2020. 09. 27. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makroadat is érkezik a jövőhéten

A jövő héten érkeznek a foglalkoztatottság és munkanélküliség június-augusztusi adatai, valamint a január-júliusi kereseti adatok, megjelenik a kormányzati szektor második negyedévre vonatkozó egyenlege és a júliusi külkereskedelmi termékforgalom második becslése is.
2020. 09. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat

Átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat. A magyarországi nemzetiségek kultúrájáért folytatott tevékenységek szakmai elismerésében 13 személy, illetve szervezet részesült.
2020. 09. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Magyarország és Ausztria kereskedelmi forgalma - ábrán mutatjuk!

Magyarország és Ausztria kereskedelmi forgalma (2001-2019); behozatal; kivitel; milliárd forint
2020. 09. 27. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus megválik a CIG-ben lévő részesedésétől

Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 09. 27. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kockázatitőke-befektetés korona idején: lezajlott a 2020-as VC Summit konferencia

Megtartották a 7. Venture Capital Summit-et, Magyarország őszi kockázatitőke-csúcskonferenciáját. Üzletfejlesztési szakértők, pénzügyi szakemberek és befektetésialap-kezelők előadásait hallhattuk kockázatitőke-befektetésről, a smart money és a kapcsolati brókerek szerepéről, a nemzetközi piacon elérhető lehetőségekről, és arról, hogy milyen hatást gyakorol a tőkebefektetésre az állami szerepvállalás.
2020. 09. 27. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BOM Alapítvány 17,8 millió forintos támogatást nyújt az élsportolóknak

A BOM Alapítvány idén 17,8 millió forintos támogatást nyújt húsz élsportolónak.
2020. 09. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél milliárd forintból újult meg a Dayka-villa Budapesten

Több mint másfél milliárd forintból megújult az OK Oktatási és Innovációs Központnak otthont adó, szecessziós stílusú Dayka-villa Budapesten.
2020. 09. 27. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A fertőzés új mechanizmusát fedezték fel a kutatók

A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására - tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.
2020. 09. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki nem találta el ezt az 5 számot a lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 26. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyképes ágazattá fejlesztené az erdőgazdálkodást az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
2020. 09. 26. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon csaknem 30 ezer önkéntes tűzoltó tevékenykedik

Napjainkban Magyarországon csaknem 30 ezren tevékenykednek nem hivatásos, önkéntes tűzoltóként - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban, abból az alkalomból, hogy 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség.
2020. 09. 26. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilról pozitívra javította Magyarország adósosztályzati kilátását a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország Baa3 szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service. A cég egyben megerősítette a szuverén besorolást.
2020. 09. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészültek a magyar gyártású legeztetőgépek

Napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vácon.
2020. 09. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Halláskárosodás - Minden ötödik család érintett, mégsem teszünk eleget ellene

Hazánkban közel egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018-as évi becslése szerint 2050-re 900 millió fölé nőhet a halláskárosultak száma a világon. Várható, hogy 30 éven belül majdnem minden tizedik ember halláskárosodott lesz, ami komoly lelki terhet ró a családokra és jelentős kiadásokkal terheli meg az egészségügyi rendszert. A Fül-orr-gége Központ a Hallássérültek Világnapjára készülve vizsgálta meg a magyar lakosság halláskárosodással kapcsolatos ismereteit.
2020. 09. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszerezte a SZIT minősítést a SunDell

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) nyilvántartásba vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt.-t - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: