Globális vállalással, önkéntes szolgálat elindításával és pénzadománnyal segíti a Pfizer a járvány elleni küzdelmet

A világ egyik vezető gyógyszeripari vállalataként a Pfizer is elkötelezetten támogatja a COVID-19 fertőzés elleni harcot. A világméretű járvány kezelésének segítésére a gyógyszeripari cég elindította új, COVID-19 Egészségügyi Szolgálat Programját, mely az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező kollégáknak ad lehetőséget, hogy országukban önkéntesként segítsék az egészségügyi ellátás fenntartását. A vállalat globális vezetése ezen túl egy öt pontból álló vállalást is közzétett, mellyel világszerte segítik a kutatókat, hogy gyorsabban állhassanak elő kezelési javaslatokkal és oltóanyagokkal.

Globális vállalással, önkéntes szolgálat elindításával és pénzadománnyal segíti a Pfizer a járvány elleni küzdelmet

Az egészségügyi rendszerek világszinten túlterheltek az új típusú koronavírus okozta megbetegedések miatt, minden, a járvány által érintett országban szükség van összefogásra, segítségre.

„A Pfizer orvosi csapatában sok olyan hivatásos egészségügyi szakember – orvos, ápoló, gyógyszerész – dolgozik, akik szakmai kötelességüknek érzik, hogy önkéntesként részt vegyenek a betegellátásban, ezáltal pedig a járvány elleni küzdelemben. Az ő támogatásukra alakult meg globális szinten az az Egészségügyi Szolgálat Program, amelyhez a Pfizer Magyarország is csatlakozott. Nagyon büszkék vagyunk kollégáinkra és természetesen mindenben támogatjuk őket önkéntes munkavégzésük alatt is. Az önkéntes szolgálat során természetesen munkatársaink ugyanúgy a Pfizer aktív állományában maradnak és megkapják teljes fizetésüket” – mondta Vereckei Péter, a Pfizer Magyarország ügyvezetője.

A globális Egészségügyi Szolgálat Program lehetőséget teremt a kollégák számára, hogy részt vegyenek a COVID-19-cel fertőzött betegek diagnózisában, kezelésében és a kapcsolódó népegészségügyi ellátásban. A szolgálati idő akár 13 hét is lehet, de ez az időszak meg is hosszabbítható.

„A Pfizer Magyarország nemcsak az önkéntes szolgálattal segít. Egyelőre összesen közel 30 millió forintos pénzadománnyal segítjük több egészségügyi intézmény munkáját, és a jövőben is odafigyelünk azokra az intézményekre, melyek a frontvonalban küzdenek meg a vírusfertőzéssel és biztosítják a betegek ellátását” – tette hozzá Vereckei Péter.

A Pfizer hisz abban, hogy a COVID-19 járvány kezelésének legjobb módja a teljes gyógyszeripari tudás és erőforrások egyesítése, így lehet minél gyorsabban gyógymódokat és oltóanyagot fejleszteni. A vállalat globális vezetése ezért közzétette öt pontból álló vállalását, mellyel világszerte segítik a kutatókat, hogy gyorsabban állhassanak elő kezelési javaslatokkal és oltóanyagokkal az emberiség védelme érdekében, valamint felkészíti az iparágat a jövőbeni globális egészségügyi kihívások hatékonyabb kezelésére.

Eszközök és tudás megosztása

Mivel nagyon keveset tudunk jelenleg erről a vírusról, sokan dolgoznak, sejtszintű és szerológiai vizsgálatokon, víruselemzésen, transzlációs modelleken, hogy lehetséges kezelési módokat és oltóanyagot teszteljenek. A Pfizernél vállaljuk, hogy az általunk fejlesztett eszközöket nyílt forrású platformon elérhetővé tesszük a széleskörű tudós közösség számára, megosztjuk valós idejű adatainkat és tapasztalatainkat más vállalatokkal, hogy felgyorsítsuk a kezelések és oltóanyagok fejlesztésének folyamatát.

Szakemberek felsorakoztatása

Az emberi tudás a legértékesebb erőforrásunk. Vezető virológusainkból, biológusainkból, kémikusainkból, orvosainkból, epidemiológusainkból, gyógyszerészeinkből, oltási és egyéb vezető szakembereinkből létrehoztunk egy úgynevezett SWAT csapatot, egy különleges egységet, akik kizárólag a COVID-19 okozta világméretű járvány kezelésén dolgoznak. A csapat minden energiája, tudása és elkötelezettsége egy célt szolgál, hogy felgyorsítsuk a kezelések és oltóanyagok felfedezésének és fejlesztésének folyamatát.

Gyógyszerfejlesztési tapasztalatok megosztása

Több kisebb biotechnológiai vállalat vizsgál összetevőket és létező kezeléseket a COVID-19 fertőzést okozó vírussal szemben, de közülük sokan nem rendelkeznek tapasztalattal a fejlesztés későbbi fázisait illetően vagy az összetett hatósági rendszerben való eligazodás terén. A Pfizer felajánlja, hogy megosztja klinikai vizsgálati és hatósági tapasztalatait, hogy a legígéretesebb fejlesztések előre léphessenek.

Gyártókapacitások felajánlása

Amint egy kezelés vagy oltóanyag megkapja a szükséges engedélyeket, azonnal nagy mennyiségben kell elérhetővé tenni és eljuttatni a világ minden részére, hogy a járvány terjedését megállítsuk. Vállalatunk a világ egyik legjelentősebb vakcina és gyógyszergyártójaként vállalja, hogy szabad gyártói kapacitásával, és szükség esetén akár saját gyártásának átütemezésével segíti, hogy a kifejlesztett ételmentő kezelések minél előbb eljuthassanak a betegekhez.

Jövőbeni gyors reagálás fejlesztése

Végül, hogy a jövőbeni egészségügyi kihívásokra megfelelő és időbeni választ adhassunk, a Pfizer felvette a kapcsolatot több amerikai egészségügyi hatósággal (Nemzeti Egészségügyi Intézet – NIH, Nemzeti Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézete - NIAID, Megelőzési és Kezelési Központok – CDC), hogy egy iparágak közötti, tudósokból, orvosokból és technikus szakemberekből álló gyors reagálású csapat felállítását kezdeményezze. Ez a csapat egy jövőbeni világjárvány esetén azonnal készen állna a munkára.
 
A vállalat nemrég fejezte be néhány antivirális alkotóelemének előzetes értékelését. Ezek az összetevők korábbi fejlesztések eredményei és a tapasztalatok szerint a sejtkultúrákban gátolták a COVID-19 fertőzést okozó koronavírusokhoz hasonló koronavírusok osztódását. A Pfizer külsős partner bevonásával, gyorsított eljárásban vizsgálja ezeket az összetevőket, és várhatóan március végére láthatóak lesznek a vizsgálat eredményei. A vizsgálatokat követően elképzelhető, hogy a vállalat tovább tud lépni a fejlesztéssel. Akkor először a toxikológiai vizsgálatokat kell elvégezni, aztán jöhetnek a klinikai vizsgálatok fázisai. Ha minden vizsgálat eredményes, akkor a vállalat reméli, hogy 2020 végére az ellátásban is elérhetővé válik a kezelés.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás: