Globális vészhelyzetre figyelmeztet az ENSZ

Világszerte vészhelyzet alakult ki az klímaváltozás miatt, és a kormányok eddigi, elégtelen vállalásai miatt az elviselhetőnél kétszer nagyobb mértékben, 3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az évszázad végéig az iparosodás előtti korszakhoz képest - figyelmeztetett Patricia Espinosa, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) főtitkára hétfőn a németországi Bonnban az egyezmény 25. éves ülésének (COP 25) előkészítésére összehívott tanácskozás kezdetén.

Globális vészhelyzetre figyelmeztet az ENSZ

Az éghajlatváltozás megfékezése a mostani és a következő nemzedékek első számú feladata, "életünk csatája" - mondta a volt mexikói külügyminiszter a mintegy háromezer diplomata és szakember részvételvével június 27-ig tartó konferenciát megnyitó sajtótájékoztatón.
   
Kiemelte, hogy már 1 Celsius-fokkal emelkedett a globális átlaghőmérséklet, és a jelenlegi vállalások mellett ez az emelkedés nem áll meg a párizsi klímavédelmi egyezményben rögzített 1,5 Celsius-fokos szintnél, hanem eléri a 3 Celsius-fokot, ami végzetes következményekkel fenyegeti az emberiséget.
   
A tengerek vízszintjének az eddig vártnál is nagyobb mértékű emelkedése, még több szélsőséges időjárási jelenség, hőséghullám, aszály, vihar és árvíz, és a földért, a vízért, az élet fenntartásához szükséges alapvető erőforrásokért folytatott pusztító, elkeseredett harc vár a bolygó népeire, ha 3 Celsius-fokos lesz a felmelegedés - mondta Patricia Espinoza.
   
"Legfőbb ideje, hogy mindenkinek felnyíljon a szeme" - húzta alá, hozzátéve: "nem tudunk tovább várni, és nemcsak a kormányokra, hanem mindenkire szükség van a világ átalakításához, hogy elérjük a párizsi egyezmény 1,5 Celsius-fokos célját".
   
Az UNFCCC vezetője méltatta a fiatalok körében bontakozó nemzetközi klímavédelmi, környezetvédelmi mozgalmakat. Mint mondta, "ha a gyermeked odaáll eléd és azt mondja, hogy tűz ütött ki a konyhában, mindent megtennél a lángok eloltásáért", most pedig "a fiatalok mondják nekünk, hogy lángokban áll a bolygó, az otthonunk, és ezért cselekednünk kell a klímavédelemért".
   
Az UNFCCC titkárságának bonni székhelyén rendezett tanácskozás középpontjában a december 2-án a chilei fővárosban, Santiago de Chilében tartandó COP 25 áll, amelyen a 2015-ös párizsi klímaegyezmény végrehajtásának azon részleteiről tárgyalnak majd, amelyekről nem sikerült megegyezni a lengyelországi Katowicében tavaly rendezett COP 24-en.
   
A bonni előkészítő tanácskozáson és a decemberi chilei klímakonferencián egyaránt az éghajlatváltozást fokozó gázok kibocsátásához fűzödő jogok nemzetközi kereskedelme lehet a legfőbb téma.
   
A párizsi egyezményben azt a célt tűzték ki, hogy a globális felmelegedést lehetőség szerint az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokon belül, vagy legalább 2 Celsius-fok alatt kell tartani.  Az egyezményt  az ENSZ 193 tagállama közül 185 ratifikálta. Nem csatlakozott hozzá Oroszország, Donald Trump amerikai elnök pedig 2017-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: