Gyenge, mint a harmat - idén csak álom marad a 300 forintos euró

Sok esetben beszélhetünk a V4-ek közötti gazdasági összhangról, azonban a monetáris politika tekintetében érzékelhetőek az ellentétek. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a központi bankok monetáris politikája és a kamatok a két legfontosabb tényező, amely befolyásolja majd az árfolyam alakulását, akkor úgy néz ki, hogy a forintnak van idén a legkisebb potenciálja arra, hogy megerősödjön az euróval szemben.

Gyenge, mint a harmat - idén csak álom marad a 300 forintos euró

A közép-európai régió gazdasági helyzete (azaz a Visegrádi Országok - Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) az utóbbi években, sok tekintetben nagyon hasonlóan alakult. Ezekben az országokban - az euró övezethez képest - jelentősen magasabb a GDP növekedés és a munkanélküliségi ráta csökkenése, valamint az utóbbi években a bérnövekedésre gyakorolt gyorsuló nyomás figyelhető meg. Fontos megjegyezni, hogy az igen pozitív gazdasági fejlődésnek folytatódnia kellene idén is, azaz 2018-ban. A magyar gazdaság 4%-os növekedése tekinthető reálisnak.

Bár a közép-európai régió gazdasági fejlődése sok tekintetben nagyon hasonló, továbbra is megfigyelhetjük az egyes központi bankoknál a monetáris politikában való eltérő megközelítését. A Cseh Nemzeti Bank például elkezdte a monetáris politika normalizálását a kamatok emelésével, de további emelésekre is lehet számítani ebben az évben. Ezzel ellentétben a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) feltűnően másként jár el, az elmúlt évben úgynevezett nem szokványos eszközökkel tovább lazította a monetáris politikát. A Lengyel Központi Bank megközelítése valahol a cseh és a magyar politika között van, a lengyelek ugyanis 2018 végén kívánják emelni a kamatokat.

Az EUR/HUF árfolyam alakulása

Kattints a grafikonra, hogy friss árfolyamot láss!

 

„Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a központi bankok monetáris politikája és a kamatok a két legfontosabb tényező, amely befolyásolja az árfolyam alakulását, akkor az összes közép-európai valuta közül a forintnak van idén a legkisebb potenciálja arra, hogy megerősödjön az euróval szemben.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője. Ez abban az esetben változna, ha az MNB az év során elkezdené a pénzpiacok felkészítését a gyorsabb kamatemelésre. Szinte bizonyosra vehető, hogy az MNB legalább az áprilisi parlamenti választásokig kitart a változatlan politika mellett, és ha el is kezd beszélni egy esetleges kamatemelésről, akkor is csak az idei év utolsó negyedévében. A magyar gazdaság azonban már sok tekintetben túlhevült állapotban van, amely a következő hónapokban egyre inkább nyomást gyakorolhat az inflációra, így a fogyasztói infláció növekedésére is. (A 3%-os fogyasztói infláció ugyanis még mindig az MNB célja).

„A fogyasztói infláció hirtelen megugrásának Magyarországon az első félévben ugyanakkor nem túl nagy a valószínűsége.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője. Mindent összevetve tehát az év első felében átlagosan 310 HUF/EUR körüli árfolyammal számolhatunk, a 300 HUF/EUR érték felé a forint csak év vége felé indul majd el.

Hozzászólások

Gyengült kicsit a forint

Gyengült kissé a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2018. 02. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kora reggel gyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.
2018. 02. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök kora estére a főbb devizákkal szemben reggelhez képest a nemzetközi devizapiacon.
2018. 02. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
2018. 02. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a forint árfolyama a turbulenciában

Az elmúlt hetekben enyhén gyengült a forint árfolyama az euróval szemben. Az EURHUF jegyzések körülbelül két forintot emelkedtek a január végi kereskedési ötletünk megfogalmazása óta. Az emelkedés java február elején, a tőkepiaci turbulencia során következett be.
2018. 02. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Kissé gyengült a forint szerda estére a bankközi devizapiacon.
2018. 02. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a forint ma reggel

Keveset változott és vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött, míg a dollárhoz képest gyengült.
2018. 02. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Estére gyengült a forint

Gyengült a forint a bankközi devizapiacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedden kora este a reggeli szintekhez képest.
2018. 02. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig változott a forint

Alig változott, a főbb devizákkal szemben vegyesen alakult a forintárfolyam keddre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
2018. 02. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

A forint erősödött a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő kora estére a reggeli értékekhez képest.
2018. 02. 19. 20:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a kriptodevizák árfolyama

Emelkedett a kriptodevizák árfolyama hétfőn, négy hete először a hét végén újra 11 ezer dollár fölé került a világ legismertebb digitális devizájának, a bitcoinnak a jegyzése.
2018. 02. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen változott a forit

A dollárral szemben kissé gyengült, az euró és a svájci frank ellenében enyhén erősödött a forint hétfő reggelre a bankközi devizapiacon.
2018. 02. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tetőfokára hág a fogyasztói bizalom - heti devizapiaci jelentés

-A fogyasztói árindex januárban 2,1%-kal növekedett az előző év ugyan ezen időszakához képest. -Az építőipar teljesítménye decemberben 35%-kal jobban teljesített az előző év azonos időszakához képest. -A folyó fizetési mérleg a negyedik negyedévben 884,7 millió euró többlettel zárt. -A bruttó hazai termék 2017 negyedik negyedéves becsült növekedése 1,3% volt (negyedéves összehasonlításban), és az előző év azonos időszakához képest 4,4%-kal emelkedett.
2018. 02. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2018. 02. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a dollárral?

David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.
2018. 02. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
2018. 02. 16. 09:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött, míg a svájci frankhoz képest gyengült.
2018. 02. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi kereskedelemben.
2018. 02. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi történt estére a forinttal?

Alig változtak a forintárfolyamok a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi devizapiacon.
2018. 02. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen változott a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
2018. 02. 14. 09:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás