Gyengén teljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 699,29 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 35 817,88 ponton zárt kedden.

Gyengén teljesített a magyar részvénypiac

A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője kiemelte, hogy fél éves zárás van a tőzsdéken, ilyenkor kicsit megugrik a forgalom. A magyar tőzsde kifejezetten gyengén teljesített a vezető üzletkötő szerint, különösen az OTP, amely 11 020 forinton zárt, de volt 11 ezer forint alatt is az árfolyama. Hozzátette, hogy a vezető papírok közül esett a Mol és a Richter is.
   
A forint, amely a múlt heti MNB kamatdöntés óta folyamatosan gyengül, kedden az euróhoz képest már 357 forint felett is járt, délután azonban jött egy korrekció, és újra elkezdett kicsit erősödni, a BÉT zárásakor 354,50 körül jegyezték az euróval szemben - mondta.
   
A nemzetközi piacokról szólva kifejtette: Európában vegyes volt a hangulat, a német DAX index a BÉT zárásakor kicsi pluszban volt, de nem volt erőteljes sem a vételi, sem az eladói oldal, inkább iránykeresést volt látható. A tengerentúlon a Dow Jones index 0,3 százalékos, az S&P 500 0,70 százalékos, a Nasdaq 1,14 százalékos pluszban volt a magyar piac zárásakor. Ázsiában inkább jó volt a hangulat, ami részben annak köszönhető, hogy Kínában a várt stagnálás helyett enyhén javultak a júniusi beszerzésimenedzser-indexek, az adatok arra utalnak, hogy a kínai gazdaság magára talál. A japán gazdaságról azonban ez nem mondható el - tette hozzá -, a májusi adatok alapján az ipari termelés 25,9 százalékkal maradt el a tavalyitól. Ezzel együtt Ázsiában inkább emelkedés volt látható, a Nikkei 1,3 százalékkal, a kínai, hongkongki tőzsdeindexek pedig 0,5-1 százalék közötti pluszban voltak.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A vezető üzletkötő kiemelte továbbá, hogy az Egyesült Államokban a Conference Board nonprofit gazdasági kutatóintézet fogyasztói bizalmi indexe jobb lett a várt 91,5 pontnál, 98,1 pontra ugrott az előző havi 85,9 pontról. A tengerentúlon azt várják, mit fog mondani Jerome Powell, a Fed elnöke és a pénzügyminiszter, akik beszélni fognak az amerikai képviselőházban. Megjegyezte, Jerome Powell hétfőn azt mondta, most nem néz ki túl jól az amerikai gazdaság, de később gyorsabban javulhat, és ha stimulusra lesz szükség, cselekedni fognak.
   
A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,43 százalékkal 1858 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 440 forinttal, 3,84 százalékkal 11 020 forintra esett, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 382 forintot ért, forgalma 251,7 millió forint volt.
   
A Richter-papírok 110 forinttal, 1,66 százalékkal 6520 forintra gyengültek, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.
   
A BUMIX 3461,98 ponton zárt kedden, ez 45,91 pontos, 1,34 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Milyen hatással van a madárinfluenza-járvány a magyar baromfihús-ellátásra?

A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI érdeklődésére.
2020. 07. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megindult a kilábalás az iparban

Ahogy a kiskereskedelemben, úgy az iparban is megindult a kilábalás májusban, ezzel egyértelművé vált, hogy a válság mélypontját az áprilisi hónap jelentette az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
2020. 07. 08. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe áremelkedés várható a lakásfelújítási piacon

Enyhébb áremelkedés várható a lakásfelújítási piacon idén a harmadik negyedévben a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast Nyrt. közös, reprezentatív felmérése szerint.
2020. 07. 08. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szintű menhelyre gyűjtenek a szurkolók

Évente több tonna adományt kap külföldi magyaroktól is a világszinten egyedülálló – és egyik legismertebb – hazai állatvédő csoport, a Szurkolók az Állatokért. A kapott felajánlást – jellemzően állateledeleket és anyagi támogatást – a hazai fociklubok kemény magjából verbuválódott, radikális állatvédő csapat továbbadományozza. E mellett a szervezet rövidtávú célja egy európai szintű menhely létrehozása, amelynek érdekében most spanyolországi állatvédőkkel is felvették a kapcsolatot.
2020. 07. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymillió forint támogatást kaphatnak a vidéki idegenvezetők

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.
2020. 07. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekbe a nyaralókba menekülnének a vevők az esetleges második hullám elől

Erős a kereslet a nyaralók iránt, a Balatonon, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. A Veszprém megyében lévő eladó nyaralók iránt júniusban 47 százalékkal többen érdeklődtek, mint egy évvel korábban. Sok balatoni településen nőttek az árak, a siófoki átlagos négyzetméterár a járvány előtti szinthez, azaz februárhoz képest 4 százalékkal 629 ezer forintra nőtt. Balatonmáriafürdőn 17 százalékos drágulás következett be, ez 280 ezer forintos árat jelent, ami a balatoni szinthez képest alacsonynak mondható. A Velencei-tó két sztártelepülésén ellentétesen mentek a négyzetméterárak, Gárdonyban 4 százalékkal csökkentek, Velencén viszont 11 százalékkal nőttek az elmúlt 4 hónapban. Egyre nagyobb az érdeklődés a Tisza-tónál lévő nyaralók iránt, ami nem csoda, mert viszonylag olcsón megszerezhetőek. Az abádszalóki nyaralók négyzetméterára júniusban 149 ezer forint volt, ami egyébként 4 százalékos áremelkedésnek felel meg februárhoz képest.
2020. 07. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A nehézségek miatt felgyorsulhat a mezőgazdaság modernizációja

A járvány miatti bizonytalanságok, valamint a tavaszi aszály és a fagykárok után nehéz éve lehet az agráriumnak, a kialakult fejlesztési kényszer azonban felgyorsíthatja a mezőgazdaság modernizációját – hangzott el az OTP Agrár sajtóreggelijén. A beruházásokhoz szükséges forrást a különböző támogatott konstrukciók révén most igen kedvező feltételekkel igényelhetik a vállalkozások. A lehetőségek közötti eligazodást a hitelintézet szakértelme segíti, amelynek kínálatában már megtalálható a legújabb OTP-AVHGA Krízis Hitel is.
2020. 07. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkeztek a Volánbuszhoz az új autóbuszok

Megérkezett a Volánbuszhoz az a 15 új, Volvo 8900 típusú autóbusz, amelyek megvásárlásáról januárban kötött megállapodást a társaság a Volvo Hungária Kft.-vel - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
2020. 07. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint árfolyama

Gyengült kedden a főbb devizákkal szemben a forint a bankközi devizapiacon.
2020. 07. 07. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést az európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 741,71 pontos, 2,03 százalékos csökkenéssel, 35 747,71 ponton zárt kedden.
2020. 07. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdték a napot az amerikai piacok

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A romló amerikai-kínai kapcsolatok miatt erősödő piaci aggodalmak véget vetettek az öt napja tartó lendületes emelkedésnek.
2020. 07. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliusban elindulnak a menetrend szerinti távolsági buszok a horvát tengerpartra

Júliustól ismét átszállás nélkül lehet utazni Magyarországról a horvát tengerpartra menetrend szerinti távolsági busszal. A FlixBus idén 11 nyaralóhelyre kínál közvetlen összeköttetést.
2020. 07. 07. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz menet lesz a magyar iparnak a kilábalás a korona-mélypontból

Megkezdte a visszakapaszkodást a magyar ipar, de még mindig nagyon gyengék a számok. Júniusban is javulás várható, de a járvány miatti hátrány ledolgozása hosszabb folyamat lesz.
2020. 07. 07. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a technológia jelenthet megoldást a munkaerőhiányra a vendéglátásban

Évről évre egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány a vendéglátásban világszerte, amit a koronavírus-járvány csak felerősít Magyarországon is. Miközben a magyar gasztronómia folyamatosan fejlődik, jó felszolgálót nehéz, jó szakácsot még nehezebb találni napjainkban. Pataky Péter kreatív séf arról beszélt, a világjárvány miatt kialakult bizonytalanság a magas szinten elkészített, úgynevezett sous vide termékekkel könnyen kiküszöbölhető, hiszen a kényszerkényelmi kínálattal nemcsak munkaidőt lehet megtakarítani, de úgy növelhető a hatékonyság, hogy tökéletesen adagolható és tervezhető. Éppen ezért a sous vide termékek már lakossági használatban is nagy népszerűségnek örvendenek.
2020. 07. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamis és rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést talált a NAV

Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai az M1-es autópályán két kamionban - tájékoztatta a NAV megyei igazgatósága kedden az MTI-t.
2020. 07. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína sem mentette meg a BMW értékesítéseit

A BMW csoport a második negyedévben 25,3%-kal kevesebb autót értékesített globálisan, mint a tavalyi évben.
2020. 07. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A spekulánsok nem optimisták az EUR-val kapcsolatban

Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) adatai alapján a hedge fundok és a nagy spekulánsok pozícionáltsága alapján már kevésbé optimisták az euró és a jen árfolyamával szemben, míg a fonttal szembeni pesszimizmusuk tovább erősödött.
2020. 07. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

29 milliós bírság a CIB-nek és a Raiffeisennek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 29 millió forint bírságot szabott ki a CIB és a Raiffeisen Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt.
2020. 07. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kapcsolt vállalkozásokat bünteti a NAV

Jelentősen megnövekedett a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekhez kapcsolódó adóhatósági marasztalások száma. Az adóhatóság által közzétett adatok szerint négyből három vállalkozás számíthat elmarasztalásra.
2020. 07. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: