Ha minden jól megy, őszre több tízmillió oltóanyagot gyárt Nagy-Britannia

Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani - mondta vasárnap a brit kormány egyik tagja.

Ha minden jól megy, őszre több tízmillió oltóanyagot gyárt Nagy-Britannia

Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta vasárnap este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy az előző 24 órában 170-en haltak meg Nagy-Britanniában a Covid-19 betegségben. Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy csaknem két hónappal ezelőtt érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések.
    
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken általában kevesebb halálozási adatot dolgoznak fel, és az összesítésből most kimaradt halálesetek a következő napokban megemelhetik a számokat.
   
Az utóbbi 24 órában feljegyzett 170 haláleset azonban a korábbi hétvégékkel együtt is az eddigi legalacsonyabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában a március 23-án elrendelt korlátozó intézkedések érvénybe lépése óta.
   
Múlt vasárnap 268 halálesetet jelentettek a hatóságok az előző 24 óráról.  A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én regisztrálták.
   
Nagy-Britanniában eddig 34 636 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak. Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport megállapodott az egyetem által kidolgozott, tesztelés alatt álló koronavírus-oltóanyag globális forgalmazásáról és gyártásáról arra az esetre, ha a vakcina beválik.
   
Alok Sharma hozzátette: ha az oltóanyag sikeresnek bizonyul, az AstraZeneca már szeptemberre 30 millió egységnyit gyártana belőle, és a jelenlegi megállapodás összesen 100 millió adag gyártására szól.
    

Sharma hangsúlyozta: ha az oltóanyag hatékony, akkor először a brit lakosság számára válik hozzáférhetővé, de a 100 millió adag gyártására szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok is a lehető legalacsonyabb költséggel hozzájussanak.
   
Az oltóanyag tesztelése április 23-án kezdődött Angliában, 1100 önkéntes felnőtt részvételével. Az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik koronavírus-vakcina kifejlesztésén.
   
Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ennek a vakcinának a tesztelése októberben kezdődhet. Alok Sharma hangsúlyozta: a brit kormány eddig negyedmilliárd font (százmilliárd forint) finanszírozást nyújtott az oltóanyag kifejlesztésének támogatására.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: