Ha unod a karibi hajóutat és a thaiföldi tengerpartot - ne ijedj meg, van megoldás!

Honnan jött az ötlet, hogy magyar turistákat vigyél magaddal olyan helyekre, ahol a madár se jár?

Magamból indultam ki. Ha az ember sokáig utazik, egy idõ után megunja a mindenki által elérhetõ turistalátványosságokat. Rómát látni élmény, de hegyet mászni a Dolomitokban sokkal nagyobb kaland. Azt át kell élni. Így van ez Latin-Amerikával is. A perui Machu Picchuról már mindenki hallott, sokan el is jutottak oda. De a Qoyllur Rit'ire már csak egymillióból egy turista jut el, pedig sokkal látványosabb, mint az inka romváros.

Mi az a Qoyllur Rit'i?

A perui andoki népek legszentebb fesztiválja 5000 méter magasan az Ausangate-hegy árnyékában. Ebbe a magasságba már kevés turista merészkedik, pedig hatalmas élmény látni, ahogy több ezer népviseletbe öltözött indián együtt imádkozik a hegy szelleméhez.

Mikor kezdõdött az extrém kalandok iránti szenvedély?

2005-ben, mikor életem egyik legkeményebb õserdei gyalogtúrája után megérkeztem El Miradorba, a maják egykor volt legnagyobb városába. Több mint 120 kilométert kutyagoltam néhány cimborával derékig érõ vízben Guatemala esõerdõinek mélyén, hogy lássam, hol éltek kétezer évvel ezelõtt a maják. A táv és a körülmények extrémnek tûnhetnek, pedig nem azok, ott ez a normális. Ha az ember akklimatizálódik a közeghez, könnyen megérzi az ilyesfajta kalandok ízét.

Mióta viszel magaddal turistákat ilyen utazásokra?

2007 óta. Akkor helyezkedtem el egy túraszervezõ cégnél, majd 2009 óta saját vállalkozás, a Mirador Adventures keretében szervezem az utazásokat Közép- és Dél-Amerikába.

Kizárólag extrém túrákat szervezel vagy akadnak lájtosabb, könnyebben teljesíthetõ utazások is a repertoárotokon?

Extrém latin-amerikai túrákból megélni nehéz. Éveken át reméltem, hogy sikerül a magyar utazó közönséget ebbe az irányba terelni, de rá kellett jöjjek, hogy ez nem fog menni. Öt évvel ezelõtt kezdtünk könnyedebb, mindenki számára emészthetõ túrákat is hirdetni. Így nálunk is benne van a programban a Machu Picchu, a Costa Rica-i nemzeti parkok valamint a mexikói és guatemalai maja romvárosok is. Annak, akinek van ingerenciája ahhoz, hogy maga mögött hagyja Európa, DK-Ázsia és a Karib-szigetek egzotikus strandjait, tudunk alternatívát nyújtani, legyen szó körutazásról, hegymászásról, dzsungeltúráról vagy csendes elvonulásról az indiánok közé.

Ami megütötte a szememet a honlapotokat böngészve, hogy számtalan túrát hirdettek Kolumbiába és Venezuelába is. Nem veszélyesek?

Egyáltalán nem. Illetve Venezuela a kialakult politikai helyzet miatt kicsit, de már most van egy teljesen betelt túránk év végére a tepuikhoz. Természetjárás lesz, ahol nem számít a politikai helyzet. Kolumbia pedig Latin-Amerika legbiztonságosabb országa, sokkal kevesebb veszély leselkedik a turistára, mint mondjuk a turisták által preferált Peruban.

Ezt nehéz elhinnem...

Pedig így van. Az elmúlt tíz évben Kolumbia rengeteg pénz ölt a biztonságra, kifüstölték a gerillákat, a turistákat pedig még a tolvajok sem zaklatják. Mindenki nagyon segítõkész, az ország tiszta és modern. Ha meg kéne jelölnöm egy országot, ahol szívesen élnék Latin-Amerikában, az Kolumbia lenne.

És mi van a droggal? Úgy olvastam, ha a veled utazók azt szeretnék, ellátogathatnak veled egy kokaingyárba. Ez igaz?

Igaz. A kokain, ha nem is annyira, mint az 1980-as években, de máig a kolumbiai mindennapok része. Már messze nem õk a legnagyobb termelõi, de azért ott vannak az élmezõnyben. A helyiek utálják, hogy a droggal azonosítják az országukat, de a sztereotípiákat nehéz kiölni az emberekbõl. Néhányan felismerték az ebben rejlõ lehetõséget, és próbálnak a turizmus felé nyitni. Illegálisnak illegális, de érdekes látni, miként készül a világot annyira megosztó kábítószer.

Van egy blogod, amiben olvastam arról, hogy az egyik alkalommal majdnem lefejeztek az indiánok.

Ecuadorban, Amazóniában történt egy eldugott shuar faluban. Arrafelé nem szeretik az idegeneket, de az egyik falu törzsfõjével régebbrõl jó viszonyt ápoltunk a párommal, Erikával. Amíg csak mi voltunk ott, nem is volt gond, de mikor megjelentünk egy csapattal, azt nem vették jó néven. Végül megegyeztünk, hogy nem végzünk ki senkit, és hagyunk náluk egy kis pénzt, amibõl majd ki tudják fizetni a falu villanyszámláját, amit éppen akkor készült bekötni az ecuadori áramszolgáltató a faluba.

Melyik a kedvenc országod és túrád?

A kedvenc országom - gondolom már kiderült - Kolumbia. Mindenkinek erõsen ajánlom, aki szeretné átélni milyen egy olyan országban utazni, ami épp csak most tanulja a turizmust, de már most simán európai színvonalat képvisel. A legszebb hely, ahol valaha is voltam, az a venezuelai tepuik. Ezek a három milliárd éves táblahegyek valami egészen elképesztõ látványt nyújtanak. Nem csak az Angel-vízeséshez és a Roraimához visszük el a velünk utazókat, de eldugott pemón falvakba is az Akopán és a Churí lábánál. Ez utóbbi két tepuihoz például rajtunk kívül senki nem szervez túrát a világon.

Pontosan kik utaznak veletek? Hány évesek és mit keresnek az útjaitokban?

Változó. Ezek az utak minimálbérbõl nehezen elérhetõk, ezért megszûri a velünk utazó közönséget. Én azt mondom, ha van felesleges egy millió forintod, akkor már jó vagy szinte bármelyik túránkon. Ebben benne vannak a repülõjegyek, a szállások díja, belépõk, útiköltségek és az étkezések is. Magyarországon ennyi pénzt nem sokan szánnak utazásra, bár jó eséllyel sokkal többen megtehetnék, mint ahányan valójában megteszik. Jellemzõen közép- és felsõvezetõk, fiatal, még nem családos értelmiségiek és vállalkozók tartanak velünk, akik már ráuntak a klasszikus úticélokra és több csillagos szállodákra. Amit az ember elkölt kényelemre, azt élményre is költhetné.

Melyik túráitok mennek leginkább, és melyeket nehéz eladni?

Perut és Costa Ricát nem nehéz rádumálni az emberekre, mert azokról elég sokat hallani, mindenkinek van olyan ismerõse, aki már volt a kettõ közül valamelyik országban. Mivel Guatemala túrákat több mint tíz éve szervezünk, azt sem nehéz eladni. Kolumbia szerencsére tör fel, de a Guyanákat, Bolíviát vagy Hondurast nem sokan választják vakációjuk eltöltésére. Amúgy nagyon változó, hogy egy évben milyen túrák mennek el. Szerencsére van egy 30-40 fõs törzsutas közönségünk, akiknek ha ajánlunk valamit, rábólintanak, mert tudják, velünk jó kezekben lesznek ott is. Amire fel kell készülni, az az, hogy ország és ország között hatalmas különbségek lehetnek. Bolíviában a tömegközlekedés egy rémálom, míg Guatemalában a szállásfoglalás komplikált, mert hiába adod le a rendelést, majdnem biztos, hogy mást kapsz. Ezek csak elsõre tûnnek nehezen elviselhetõ körülményeknek, az ember hamar hozzászokik, hogy Latin-Amerikában minden máshogy történik, mint ahogy azt elterveztük. Aztán persze ebbõl születnek a legnagyobb kalandok, amiket az ember odahaza szívesen mesél.

Hányan vagytok a cégnél? A honlapotokon láttam, hogy több túravezetõvel dolgoztok.

Vagyunk egy páran, de megélhetést nem sokaknak biztosít a Mirador. Ez azonban nem számít. Ha pénzért csinálnánk a dolgot, mi is 20-30 fõs perui, kubai és mexikói körutakat csinálnánk, 4-5 csillagos szállodákban való elhelyezéssel. Nekünk ez a fajta utazási forma nem szimpatikus. Többé azoknak sem, akik már utaztak velünk. Szerencsére kevesen vannak, akik miután megízlelték, milyen a kiscsoportos kalandozás Latin-Amerikában, elmennének nagybuszos utazásra valamelyik híres irodával. A srácok, akikkel együtt dolgozunk hasonlóan gondolkodnak. Mindannyian éveket töltöttünk a kontinensen hátizsákos turistaként, mielõtt vezetõ vált volna belõlünk.

A Mirador nem magyar cég, ha jól tudom.

Jól tudod. Sokáig Hondurasban voltunk bejelentve, de 2017-tõl Kolumbiába tettük át a székhelyünket, mert az az ország tûnik a legbiztonságosabbnak belpolitikailag és gazdaságilag.

Miért nem Magyarországon vagytok bejelentve?

Viccelsz?! Magyarországon egy magunkfajta kalandtúra cég nem tudna legálisan mûködni. Állandó harcban lennénk az adóhivatallal, mert a legtöbb latin-amerikai országban nem ismerik a számla fogalmát, így valószínûleg havi rendszerességgel fizetnénk a bírságot. Azok a magyar kalandtúra cégek, akik hirdetnek utakat ebbe a térségbe, leszerzõdnek helyi operátorokkal, akik kiállítanak valami számlaféleséget egy könnyen leszervezhetõ útvonalról, és kiajánlják a tömegterméküket. Félreértés ne essék, a magyar utazási morál miatt mi is kénytelenek vagyunk klasszikus utakat hirdetni, de mikor a shuaroknak fizetnünk kellett azért, hogy ne vágják le a fejünket, arról nem kaptunk számlát. Éppen ezért mi nem mûködünk együtt helyi operátorokkal, mert sok olyan desztinációnk van, ahová õk sem merészkednének el.

Expedíciókat is szerveztek?

3-4 évente beesik egy felkérés, hogy szervezzünk hosszabb, a tudomány számára is érdekes utazásokat, amikbõl könyv vagy dokumentumfilm készülhet. 2012-ben szervezõi voltunk egy egy hónapos expedíciónak a hondurasi Moszkító-parton, most pedig körvonalazódik egy venezuelai tepui túra eddig nem mászott táblahegyekre, valamint egy andoki átkelés Peruban. Ezek az utak hosszú tervezést igényelnek, és a résztvevõk sem lehetnek akárkik, mert komoly utazói és túrázói múlttal kell hozzá rendelkezni.

Meddig lehet ezt csinálni?

Remélem, még vagy száz évig...

A kalandok itt kezdődnek: a Mirador Adventures hivatalos oldala