Hatályba lépett az európai uniós szerzői jogi irányelv vitatott módosítása

Hatályba lépett csütörtökön az európai uniós szerzői jogi irányelv vitatott módosítása, a tagállamoknak így két évük lesz arra, hogy átültessék a nemzeti jogba az új előírásokat.

Hatályba lépett az európai uniós szerzői jogi irányelv vitatott módosítása

Günther Oettinger, az Európai Bizottság német tagja, a módosítás kezdeményezője üdvözölte a reformot. Az elfogadást követő tiltakozásokról pedig azt mondta, hogy ezek várhatóak voltak, szerinte azonban az idő igazolni fogja, hogy tisztességes és kiegyensúlyozott jogszabály született.
   
Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-ra. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnek majd a szerzői jogi szabályozásnak alávetett tartalmak körén.
  
A frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek az internetes platformokon illegális, szerzői jogi védelem alá eső tartalmak. Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak.
   
A korábbi tervezetek leginkább vitatott pontját a valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmak törlésére vonatkozó előírások jelentették. Noha e végleges egyezségben már nincs szó kötelező előzetes szűrésről, sok bíráló szerint a platformok valószínűleg így is algoritmusokat fognak bevezetni, hogy megfeleljenek az új szabályoknak.
   
Mint a tájékoztatásban írták, idézés, kritika, recenzió, karikatúra vagy paródia készítésének céljából ezután is - sőt az eddiginél nagyobb védelem mellett - fel lehet tölteni védett tartalmakat, így a GIF-ek és mémek továbbra is a világhálón maradnak és megoszthatók lesznek.

Hozzászólások

Oroszország folytatja a haditechnika karbantartását Venezuelában

Oroszország folytatja a haditechnika karbantartását Venezuelában, ennek a programnak a keretében szállt le orosz katonai gép a dél-amerikai országban - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ hírügynökségnek.
2019. 06. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elemzők ma is esésre számítanak a tőzsdéken

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden.
2019. 06. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 a legaktívabb évek egyike volt a kockázati tőke piacon

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legújabb jelentése szerint: Tavaly Magyarországon 191 tranzakcióban összesen 346 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetést hajtottak végre Magyarországon. 29 kiszállás történt 2018-ban, a legtöbb esetben management általi kivásárlás által. 2018-ban összesen 337 millió euró értékben gyűjtöttek a magyarországi alapok friss forrást a jövőbeli befektetéseik finanszírozására.
2019. 06. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Boris Johnson szerint elsődleges feladat lesz a külföldi EU-állampolgárok jogainak védelme

Boris Johnson szerint a majdani új brit kormány elsődleges fontosságú feladata lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak törvényi védelme.
2019. 06. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődközeli helyzetben van a szlovén Adria Airways

Csődközeli helyzetbe jutott a szlovén Adria Airways légi társaság, amelyet 2016-ban vásárolt meg a német magántulajdonban lévő 4K Invest befektetési alap a szlovén államtól - közölte a helyi sajtó hétfőn.
2019. 06. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon magas a légszennyezettség Szlovákiában

Évente több mint 4000 ember hal meg idő előtt a szlovákiai megyeszékhelyek légszennyezettsége miatt - állítják a fenntartható fejlődés szlovákiai kutatóközpontjának (CEPTA) szakértői, akik a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatainak elemzése alapján tanulmányozták a helyzetet.
2019. 06. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz turisták veszélyben vannak Georgiában?

Az orosz turistákat nem eleméleti, hanem fizikai veszély fenyegeti Georgiában - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.
2019. 06. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új stratégiát dolgoz ki a Lufthansa-csoport az Eurowings és a Brussels Airlines fejlesztésére

Új stratégia szerint folytatja az Eurowings diszkont légitársaság, valamint a Brussels Airlines fejlesztését a tulajdonos Lufthansa-csoport, amely emellett újabb kiadácsökkentést jelentett be minden légitársaságánál.
2019. 06. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós jogot sértett Lengyelország

Nem állt összhangban a közösségi joggal az új lengyel legfelsőbb bírósági törvény, a kényszernyugdíjazásról szóló rendelkezés sérti a bírák elmozdíthatatlanságának és az igazságszolgáltatás függetlenségének elvét - mondta ki hétfőn az Európai Bíróság.
2019. 06. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra jön a kánikula Nyugat-Európába!

Érkezik a hőség Nyugat-Európa fölé, lesz ahol 40 Celsius-fok fölé melegszik a levegő - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán, az ECMWF (Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központja) modellje alapján.
2019. 06. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin meghosszabbította az orosz élelmiszer-embargót

Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő év végig meghosszabbította az Oroszországot szankciókkal sújtó országokra, egyebek között az Európai Unió tagállamaira vonatkozó élelmiszer-behozatali embargót hétfőn aláírt rendeletében.
2019. 06. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt veszteségben zártak a tőzsdék

Mérsékelt veszteségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, a befektetők az Irán és az Egyesült Államok közötti feszültségekre figyeltek, az új szankciók bejelentésére várva, miközben az autógyártó szektort visszavetette a Daimler által kiadott profitfigyelmeztetés.
2019. 06. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil jövőképpel bír a hazai nagyvállalati szektor

Óvatos optimizmus és stabilitás jellemzi a hazai nagyvállalatok idei évi kilátásait – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek egyéves várakozásait jelző mutató mindössze 1 ponttal csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. A cégek elsősorban saját helyzetükkel bizakodók, hiszen a beruházási szándék és az árbevétel-növekedés várt mértéke is emelkedett, miközben a makrogazdasági környezetet kissé negatívan látják.
2019. 06. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB szerint nincs bizonyíték a kelet-nyugati kettős élelmiszer-minőségre

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében, az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló csomagolású áruk előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot - írta hétfői jelentésében az Európai Bizottság.
2019. 06. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős hőhullámra figyelmeztet a német meteorológiai szolgálat

Rendkívül erős és tartós hőhullámra figyelmeztet a német szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD), hétfői előrejelzése szerint akár a több mint 70 éve felállított melegrekord is megdőlhet a következő napokban.
2019. 06. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mai fiatalok nyugdíjasként is influencerkednének

Jó egészség, a rokoni kapcsolatok ápolása és példaképként élni az ifjúság számára – ezek a mai húszas éveik elején járó fiatalok legfőbb vágyai saját nyugdíjas éveikre. Az OTP Nyugdíjpénztár friss, reprezentatív kutatása szerint, míg a hagyományosan Z generációként számon tartott korosztály 61 százaléka aktív éveit követően anyagi függetlenségben tervez élni, addig majd 80 százalék nem tesz félre a nyugdíjas éveire. Több mint harmaduk azzal sincs tisztában, hogy mire valók a nyugdíj célú öngondoskodási formák. Az OTP Nyugdíjpénztár szeretné felhívni a fiatalok figyelmét is arra, hogy apró lépésekkel elérhető a vágyott boldog nyugdíjaskor.
2019. 06. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áradások okoztak károkat Romániában

Romániában országszerte 72 településen - köztük több székelyföldi térségben - okoztak károkat az intenzív esőzések nyomán keletkezett áradások. Az utóbbi 24 órában több mint száz lakost lakoltattak ki elővigyázatosságból, csaknem ötvenet pedig már menteni kellett a házaikat elöntő víz miatt - közölte hétfőn a román katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
2019. 06. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliustól csökken a „szochó”, de nem tudni, ki jár jól vele

Már július 1-jétől csökken a szociális hozzájárulási adó, ám az évközi csökkentés fontos kérdéseket vethet fel a cafeteria juttatások esetében – hívta fel a figyelmet a MAZARS új elemzése. A két százalékpontos adócsökkentéssel a munkaadók mindenképp jól járnak, ám elképzelhető olyan eset is, hogy a munkavállalók is többet vihetnek haza. Ez azonban nagyban függ az adott cég szabályzataitól, és a munkavállalóval történő megegyezéstől.
2019. 06. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Nincs bizonyíték orosz beavatkozásra az EU-népszavazásba

Semmi nem utal arra, hogy Oroszország például a Facebook közösségi médiaportál felhasználásával megpróbálta volna befolyásolni a brit EU-tagságról három éve tartott népszavazást - mondta hétfőn Sir Nick Clegg volt brit miniszterelnök-helyettes.
2019. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdhetik a hétfőt az európai tőzsdék

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai tőzsdék nyitásakor a pénteki vegyes, többnyire veszteséges zárás után.
2019. 06. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: