Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között

Négy magyar tudományos technológiai vállalkozás is rangos nemzetközi elismerésben részesült, hiszen világszinten több, mint 5000 jelentkező közül bekerültek a „deep tech pioneer”-ek közé a Hello Tomorrow Global Challenge programja keretében. A minősítésnek köszönhetően a Biopesticide, az ITMedicine, a Lupfe és a Jfermi bemutatkozhatnak a világ legfontosabb deep tech seregszemléjén a párizsi Hello Tomorrow Global Summit rendezvényen, jövő márciusban.

Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között

A deep tech vagy más néven tudományos technológiai szegmens egyre nagyobb szerepet kap világszerte, hiszen olyan innovatív startupokról van szó, melyek intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységükkel érdemi válaszokat adhatnak korunk legégetőbb társadalmi, ipari és környezeti kihívásaira. A terület jelentőségét jól mutatja, hogy 2014 óta éves szinten átlagban több mint 20%-kal nő a deep tech startupokba áramló magánbefektetések volumene, melynek összértéke tavaly már megközelítette a 18 milliárd dollárt (5.454 milliárd forintot)[1].


A Hello Tomorrow párizsi központú nemzetközi szervezet, melynek célja, hogy világszinten felkutassa a legígéretesebb tudományos technológiai projekteket. A szervezet Global Challenge versenyére idén világszinten 128 országból 5.176 startup jelentkezett, köztük több magyar vállalkozás is, melyek közül négy bejutott a program elődöntőjébe. Így 2020. március 12-13. között részt vehetnek a Hello Tomorrow Global Summit rendezvényen, Párizsban. Az eseményen a magyar vállalkozások mintegy 1.100 nagyvállalati vezető, közel 1.000 kutató és tudományos innovátor, 250 vezető befektető, illetve 150 nemzetközi újságíró előtt mutatkozhatnak be, továbbá lehetőséget kapnak arra is, hogy kategóriáik legjobbjai közé válasszák őket.

Élelmiszeripar, egészségipar, biotechnológia, elektromos repülőgépek

Az elődöntőbe jutott hazai startupok között megtalálható a biológiai mezőgazdasági kártevőírtó megoldásokat fejlesztő Biopesticide; az ITMedicine, mely egyedülálló nőgyógyászati fiziológiai diagnosztikai orvostechnikai eszközt fejleszt, amely képes mérni a magzati EEG és EKG hullámformákat terhesség és szülés során. A Lupfe csapata olyan új generátor-rendszert fejlesztett, amely ultrakönnyű megoldást képes biztosítani az elektromos repülőgépeket – többek között repülő taxikat - fejlesztő cégek számára, míg a Jfermi a biotechnológiai kutatás-fejlesztést forradalmasítaná saját fejlesztésű mini bioreaktorukkal, mely megfizethetősége miatt szakiskolák, felsőoktatási intézmények oktatólaborjainak is kiváló megoldást jelent.

Nagy lehetőségek előtt a hazai tudományos technológiai startupok

A hazai tudományos technológiai szegmens számára kiváló lehetőséget jelent, hogy tavaly óta már hazánkban is közvetlen képviselettel rendelkezik a Hello Tomorrow non-profit szervezet, mely mind szaktanácsadásban, mind a kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere révén jelentős támogatást tud nyújtani a magyar projektek nemzetközi piacra lépésében. A Hello Tomorrow Hungary munkájának az eredményeként, 2018-ban kettő (AerinX és a TurbineAi), idén pedig már négy hazai csapat szerezhet ismertséget és mérettetheti meg magát a nemzetközi közegben. Elmondható, hogy az állami szerepvállalás is egyre jelentősebb a szegmensben, hiszen a négy vállalkozásból három a Hiventures befektetési programjának is résztvevője. A startupok jövő márciusban a Hello Tomorrow Hungary és Magyarország Párizsi Nagykövetségének együttműködése keretében a párizsi deep tech héten is részt vehetnek.


„Óriási siker, hogy jövőre négy magyar vállalkozás is részt vehet a párizsi Hello Tomorrow Globális Csúcstalálkozón. A tudományos technológiai projektek szerepe világszinten felértékelődik, hiszen egyre több olyan súlyos problémával kell szembenéznie az emberiségnek akár az orvostudomány, akár a klímavédelem és fenntarthatóság terén, melyekre innovatív deep tech vállalkozások is megoldást nyújthatnak. A Hello Tomorrow Hungary folyamatosan várja startupok jelentkezését programjába, továbbá nyitottak vagyunk az iparági és kormányzati szereplőkkel való szoros együttműködésre, hiszen ökoszisztémában gondolkodva véleményünk szerint széleskörű összefogásra van szükség a hazai tudományos technológiai projektek sikere érdekében” –
fogalmazott Dr. Csatári István, a Hello Tomorrow Hungary vezetője.

Világszerte az egyetemi innováció fűti a deep tech projekteket

A Hello Tomorrow a programba beválasztott 750 „deep tech pioneer” kapcsán készített egy elemzést, mely szerint az elitklubba került vállalkozások több mint harmada (37%) egyetemi innovációként indult. Érdekes tény továbbá, hogy az elődöntőbe jutó startupok több mint fele (54%) európai, 27%-a észak-amerikai, míg 14%-a Ázsiából származik. A vállalkozások székhelye szerinti leosztást tekintve kirajzolódik, hogy olyan innovációs központokból jutott a toplistára a legtöbb startup, mint Berlin, Boston, Lausanne, London, München, Párizs, San Francisco, Szingapúr, Toronto és Zürich.


A Hello Tomorrow Global Summit partnerei között olyan vezető nemzetközi nagyvállalatokat találunk, mint a BNP Paribas, a Boston Consulting Group, a L’Oréal, a Merck, vagy a Safran.

[1] Forrás: https://hello-tomorrow.org/report


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: