Hét orosz televíziós csatorna került tiltólistára Lettországban

Lettországban betiltották a külföldre sugárzó RT orosz állami televízió hét csatornáját összhangban az Európai Unió által elrendelt szankciókkal - jelentette be a LETA balti hírügynökség a lett médiahatóságra (NEPLP) hivatkozva.

Hét orosz televíziós csatorna került tiltólistára Lettországban

A NEPLP kedden közölte, hogy az RT, az RT HD, az RT Arabic, az RT Spanish, az RT Documentary HD, az RT Documentary és az RT TV műsorszórását függesztették fel, mert az Európai Unió szankciókat rendelt el Dmitrij Kiszeljovval, az RT vezérigazgatójával szemben, aki központi szerepet játszott a Krím félsziget 2014-ben történt elcsatolását övező orosz propagandában.
   
A lett médiahatóság egyben sürgette az uniós tagországokat, hogy kövessék példáját. Az RT, amely korábban Russia Today néven volt ismert, egy orosz állami televíziós hálózat, amely a többi között angol, spanyol és arab nyelven terjeszt Kreml-barát tartalmakat.
   
Az NEPLP szerint az RT műsoraiban Lettországot bukott államként mutatja be. A médiahatóság Kiszeljovot a Kreml vezető propagandistájának nevezte, és közölte, hogy a tiltás addig marad érvényben, míg Kiszeljov az uniós szankciós listán szerepel.
   
Tavaly novemberben kilenc orosz televíziós csatornát tiltottak be Lettországban, mert az egyik tulajdonosuk, Jurij Kovalcsuk Kremlhez közel álló milliárdos bankár szintén felkerült a Krím orosz bekebelezése miatti szankciós lajstromra.

Hozzászólások

Közel 3 százalékra nőtt a román éves inflációs ráta

Júliusban 2,8 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában az előző hónapban mért 2,6 százalékhoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2020. 08. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Cseh Energetikai Művek adózott nyeresége

Éves összehasonlításban 9 százalékkal 14,7 milliárd koronára (198,45 milliárd forint) emelkedett a Cseh Energetikai Művek (CEZ) adózott nyeresége az első fél évben - közölte Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője kedden Prágában sajtótájékoztatón.
2020. 08. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma Hollandiában

Az illetékes holland egészségügyi hatóság keddi jelentése szerint az elmúlt hét folyamán 4036-tal emelkedett a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, ami az azt megelőző hét adataihoz képest 56 százalékos növekedést jelent. Belgiumban tovább lassult a járvány terjedésének üteme. Luxemburg a fertőzésszám jelentős csökkenéséről számolt be kedden.
2020. 08. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Jelentős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, miután az újabb masszív amerikai gazdaságösztönző csomagterv elfogadásába vetett remények háttérbe szorították az amerikai-kínai feszültségek kiéleződése miatti aggodalmakat.
2020. 08. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkahelyvédelmi bértámogatást vezettek be Romániában

Románia is munkahelyvédelmi bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottaikat.
2020. 08. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH-felmérés: jól teljesítenek a hazai hírközlési hálózatok a felhasználók szerint

Összességében a fogyasztók elégedettek a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly év végi piackutatása szerint: általában négyötödös osztályzatot adtak az internet sebességére, a folyamatos, hibamentes működésre, a tévék csatornaválasztékára, a mobilinternet adatforgalmi korlátjára, a havidíj összegére vagy az összbenyomásra. A legkritikusabbak a budapestiek voltak.
2020. 08. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A faktoring piac 2019-ben Európában nőtt a legerőteljesebben

A világ faktoring piaci változásai 2019-ben is igazolták a faktoring gazdasági folyamatokhoz igazodó rugalmas működését, sőt, sok országban várakozáson felüli növekedést értek el. Ez a megállapítás különösen helytálló Európában, ahogy az a nemrég megjelent „World Factoring Yearbook 2020” című kiadványban áll. A 2020 Faktoring Évkönyvben szereplő 39 ország 64 százaléka faktoring piacának növekedéséről számolt be. A növekedés a legjelentősebb színtere Európa, Ázsia és Dél-Amerika volt. Európában például az évkönyvben szerepeltetett 20 ország 70 százaléka számolt be faktoring forgalmának növekedéséről.
2020. 08. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 08. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna zöld zónába sorolta Magyarországot

Ukrajna egy hét vörös zónás besorolás után ismét zöld zónába tette Magyarországot - derült ki hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium hivatalos honlapján közzétett táblázatból.
2020. 08. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három orosz diplomatát utasított ki Szlovákia

Kiutasított három orosz diplomatát Szlovákia - jelentette a szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi külügyminisztérium megerősítésére hivatkozva hétfőn.
2020. 08. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában stabilizálódott a fertőzések üteme, de egyre több a súlyos eset

Romániában 1200 körül stabilizálódott az elmúlt napokban diagnosztizált új koronavírus-fertőzések száma, a súlyos eseteké azonban tovább emelkedett: hétfőn már 476 válságos állapotban lévő fertőzöttet ápoltak intenzív terápián.
2020. 08. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, miután a Sentix német gazdaságkutató intézet augusztusban már a negyedik egymást követő hónapban számolt be arról, hogy javult a befektetői hangulat az euróövezetben.
2020. 08. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra fellendülhet a német elektrotechnikai és villamosgép-ipar

A belföldi kereslet növekedése már a fellendülés jeleit vetíti előre a német elektrotechnikai és villamosgép-iparban az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI legfrissebb felmérése alapján.
2020. 08. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Pozitív kezdésre, a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon fél százalék körüli indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdék hétfői nyitásakor.
2020. 08. 10. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tippeljen, melyik a legbiztonságosabb tó Európában!

A Balaton Európa legbiztonságosabb tava - mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
2020. 08. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csillapodik a járvány Ukrajnában

Továbbra sem lassul számottevően az új típusú koronavírus terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem 1200 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már megközelítette a 81 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 08. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadságra megy az olasz parlament

Több mint három hét szabadságra szünetelteti munkáját a római parlament péntektől, annak ellenére, hogy szenátorok és képviselők korábban azt ígérték, hogy a járványhelyzet miatt idén nyáron nem szakítják meg munkájukat.
2020. 08. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában meghaladta a 60 ezret a fertőzöttek száma

Romániában újabb 1350 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában, ezzel szombaton meghaladta a 60 ezret a járvány kezdete óta eddig beazonosított fertőzöttek száma.
2020. 08. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő héten bejegyzik az első orosz vakcinát

Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik - jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén.
2020. 08. 08. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a napi megbetegedések száma Csehországban

Csehországban pénteken 323 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami április eleje óta a legmagasabb szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt kimutatásból.
2020. 08. 08. 15:15
Megosztás:
Hozzászólások: