Hetek helyett órák alatt fejleszt önvezető megoldásokat a Continental és az NVIDIA számítógép klasztere

Az autóipar jelenleg átalakuláson megy keresztül, aminek velejárója, hogy a fejlesztési ciklusok egyre rövidebbé válnak. Az innovatív technológiák még hatékonyabb és gyorsabb kialakítása érdekében a Continental egy mesterséges intelligencia fejlesztéseket támogató saját számítógépes klaszter (egyfajta szuperszámítógép) létrehozásába fektetett be, amely az InfiniBand hálózati technológia használatával épült NVIDIA DGX rendszeren alapul. A számítógépes klaszter 2020 eleje óta a Németországban, Frankfurt am Mainban lévő adatközpontból működik, és világszerte számítási teljesítményt, valamint tárolási kapacitást kínál a cég fejlesztői számára. A mesterséges intelligencia segítségével kollégáink továbbfejlesztik a korszerű vezetéstámogató rendszereket, okosabbá és biztonságosabbá teszik a mobilitást, valamint felgyorsítják az önvezetéshez szükséges rendszerek fejlesztését.

Hetek helyett órák alatt fejleszt önvezető megoldásokat a Continental és az NVIDIA számítógép klasztere

A Continental budapesti mesterséges intelligencia fejlesztő központjának csapata is részt vett a közös fejlesztésben, hiszen a jövőben a hazai szakemberek a szuperszámítógép alkalmazásával növelni tudják versenyképességüket.

„Összességében azt becsüljük, hogy a neurális háló tanításához szükséges időt hetekről órákra lehet csökkenteni” – mondja Lóránd Balázs, a Continental budapesti mesterséges intelligencia fejlesztő központjának vezetője, aki a mesterséges intelligencia-alapú innovációk infrastruktúrájának fejlesztésén is dolgozik magyarországi munkatársaival. „A fejlesztő csapatunk létszáma és tapasztalata egyaránt növekedett az elmúlt évek során. A szuperszámítógép segítségével pedig most még jobban tudjuk skálázni a számítási teljesítményt igényeinknek megfelelően, és kiaknázhatjuk a fejlesztőinkben rejlő teljes potenciált”- tette hozzá Lóránd Balázs.
 
„A szuperszámítógép egy befektetés a jövőnkbe” - mondja Christian Schumacher, a Continental fejlett vezetéstámogató rendszerek (ADAS) üzletágának programmenedzsment rendszerekért felelős igazgatója. „A csúcstechnológiás rendszer csökkenti a neurális hálózatok tanításához szükséges időt, mivel legalább 14-szer több kísérlet egyidejű futtatását teszi lehetővé.”

Az NVIDIA-val való együttműködés garantálja a magas minőséget

„Amikor partnert keresünk, két dologra figyelünk kiemelten, a minőségre és a gyorsaságra” – mondja Schumacher. „A projektet ambiciózus időtervvel indítottuk el, és kevesebb, mint egy év alatt meg is valósítottuk. Intenzív tervezési és tesztelési periódus után a Continental az NVIDIA-t választotta, amely a világ leggyorsabb szuperszámítógépei közül többet is üzemeltet.”

„Az NVIDIA DGX rendszerek költséghatékony és könnyedén telepíthető megoldást nyújtanak mesterséges intelligenciát alkalmazó számításokra olyan innovátorok számára, mint amilyen a Continental is” – mondja Manuvir Das, az NVIDIA nagyvállalati informatikai részlegének igazgatója. „Az InfiniBand hálózati technológia használatával épült NVIDIA DGX POD a klaszterrel a Continental a holnap legintelligensebb járműveit, valamint az azok tervezéséhez használt IT infrastruktúrát hozza létre.”

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

IT mestermű az MI-alapú megoldásokhoz

A Continental szuperszámítógépét több mint ötven NVIDIA DGX szerver felhasználásával építették, amelyek NVIDIA Mellanox InfiniBand hálózatot használnak a klaszteren belüli kommunikációra. Ezt a rendszert a szuperszámítógépek hivatalosan is elérhető TOP500-as listáján az autóipar legnagyobb rendszerei között tartják számon. Kialakítása során hibrid megközelítést választottak annak érdekében, hogy szükség esetén felhőalapú megoldásokkal bővíthessék a számítási és a tárolási kapacitást. „A szuperszámítógép az informatikai infrastruktúra tervezésének remekműve” – mondja Schumacher. „A csapat minden részletet pontosan megtervezett annak érdekében, hogy a rendszer a ma elérhető maximális teljesítményt és funkcionalitást, később pedig a további bővítések skálázhatóságát is biztosítsa.”

A fejlett vezetéstámogató rendszerek mesterséges intelligencia alapú algoritmusokat használnak arra, hogy döntéseket hozzanak meg, támogassák a sofőrt, és végső soron, hogy önállóan működhessenek. A nyers adatokat környezeti szenzorok, például radarok és kamerák szolgáltatják. Ezeket valós időben dolgozzák fel intelligens rendszerek, hogy egy átlátható modellt hozzanak létre a jármű környezetéről, és kidolgozzanak egy stratégiát az azzal való interakcióról. Végül a járművet vezérelni is kell ahhoz, hogy a terveknek megfelelően viselkedjen. Azonban mivel a rendszerek egyre bonyolultabbá válnak, a hagyományos szoftverfejlesztési módszerek elérték a saját felső határaikat, amelynek következtében a gépi tanulás és a szimulációk központi fontosságúvá váltak a megoldások kidolgozásában.

Legfőbb alkalmazási módok: gépi tanulás, szimuláció és virtuális adatok generálása

A gépi tanulás esetében mesterséges neurális hálózatok valósítják meg, hogy a gép tapasztalatok alapján tanuljon, és új információkat kössön össze a meglévő ismeretekkel, sok szempontból hasonlóan ahhoz, ahogyan az emberi agyban is zajlik a tanulási folyamat. Azonban amíg egy gyermek képes felismerni egy autót, miután pár tucat különféle típusú autót mutattak neki, több ezer órás tanításra, és milliónyi képre, azaz óriási mennyiségű adatra van szükség egy neurális háló tanításához, amely később a sofőrt fogja segíteni, vagy akár önállóan vezérli a járművet. Az NVIDIA DGX POD alapú rendszer nem csak az ezen komplex folyamat kialakításához szükséges időt csökkenti le, hanem az új technológiák piacra dobásához vezető folyamatot is lerövidíti.

Jelenleg a neurális hálók tanításához felhasznált adatok főként a Continental tesztjármű-flottájából származnak. Ezek a járművek 15 ezer tesztkilométert tesznek meg naponta, miközben körülbelül 100 terabájtnyi adatot gyűjtenek, ami 50 ezer órányi filmnek felelne meg. A rögzített adatokat már fel lehet használni új rendszerek tanításához ismételt lejátszással, azaz a valódi tesztvezetések szimulációjával. A szuperszámítógép segítségével az adatokat már szintetikusan is lehet generálni. Ez egy nagy számítási teljesítményt igénylő felhasználási eset, amely lehetővé teszi a rendszerek számára, hogy egy szimulált környezetben tett virtuális utazásból „tanulhassanak”.

Ez számos előnnyel szolgálhat a fejlesztési folyamat során. Először is, hosszútávon szükségtelenné teheti a fizikai flotta által generált adatok rögzítését, tárolását, és keresését, mivel a tanuláshoz használandó szcenáriókat a rendszer saját maga azonnal létrehozhatja. Másodszor, növeli a fejlesztés sebességét, mivel a virtuális járművek annyi tesztkilométert tudnak megtenni néhány óra alatt, amennyire egy valódi autó csak több hét alatt lenne képes. Harmadszor pedig az adatok szintetikus generálása lehetővé teszi a rendszerek számára a változó és kiszámíthatatlan forgalmi szituációk feldolgozását, és az azokra való reagálást. Végső soron, mindez lehetővé teszi a járművek számára, hogy biztonságosan vezessenek változékony körülmények között, illetve, hogy megbízhatóan ki tudják számítani a gyalogosok mozgását, ezáltal is elősegítve az egyre magasabb szintű autonómia megvalósítását.
 
A skálázhatóság volt az NVIDIA DGX POD alapú megoldás mögött rejlő koncepció egyik legfőbb mozgatórugója. A technológián keresztül a gépek gyorsabban, jobban és átfogóbb módon tanulhatnak, mint bármely ember által vezérelt módszer segítségével, és így a potenciális teljesítmény exponenciálisan növelhető.
 
A szuperszámítógép egy frankfurti adatközpontban található, amelyet a felhőszolgáltatókhoz való közelsége, valamint a még ennél is fontosabb mesterséges intelligencia alapú fejlesztésekhez szükséges infrastruktúra kialakítására és üzemeltetésére alkalmas környezet miatt választottak. Így a hűtési rendszerekkel, a hálózati kapcsolatokkal, valamint az energiaellátással kapcsolatos speciális kívánalmak mind teljesíthetők. Az adatközpont tanúsítottan zöld energiát használ a számítógépek áramellátására. Mindemellett a GPU klaszterek kialakításuknak köszönhetően sokkal energiahatékonyabbak a CPU-klasztereknél.

Hozzászólások

Évente 60 millió tonnával csökkentheti a felhőre való átállás a szén-dioxid-kibocsátást

Az Accenture kutatása szerint a nyilvános felhőbe való áttérés jelentős szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést eredményezne. Ennek mértéke globális szinten közel 60 millió tonna évente, az összes informatikával kapcsolatos kibocsátás 5,9%-a, amely egyenértékű azzal, mintha 22 millióval kevesebb autó lenne forgalomban.
2020. 10. 01. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bíróság elé került az Audi igazgatótanácsának volt elnökét

Elkezdődött szerdán Münchenben a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyártó társaság igazgatótanácsa volt elnökének büntetőpere, amelyet a csoport dízelbotrányával összefüggésben csalás vádjával indult.
2020. 10. 01. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen csoport idén is nyereségre számít

A Volkswagen csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el - közölte a német autógyártó csoport szerdán.
2020. 09. 30. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős eredményjavulást ért el a Opus Global

Az Opus Global 2020. első fél évében konszolidált szinten 2,945 milliárd forint teljes átfogó eredményt ért el a tavalyi év ugyanezen időszakának proforma 1,288 milliárdos veszteségével szemben, ez 4,233 milliárd forint eredményjavulást jelent - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 09. 30. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

IoT megoldásokkal a hatékonyabb, zöldebb mezőgazdaságért

A fogyasztói trendek alapján egyértelmű, hogy a vásárlók egyre tudatosabban fordulnak a friss, egészséges, tartósítószermentes és környezetkímélő élelmiszerek felé. A 2020-as IoT Live Show-n szakmai különdíjak is kiosztásra kerültek, köztük a Deloitte Üzleti Díj, amit a termelés hatékonyságát növelő precíziós technológiával foglakozó AgroSense vehetett át.
2020. 09. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 7 milliárd forintos árbevétellel zárta az első félévet az OTT-ONE Nyrt.

Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, közel 7 milliárd forintot ért el az idei első félévben az OTT-ONE Nyrt., amely közel 5,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának értékét – áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsdén közzétett üzleti jelentésben. A társaság a félév során eredményesen alkalmazkodott a megváltozott piaci körülményekhez, továbbá nagymértékű profiltisztítást hajtott végre, amely elősegíti a társaság core tevékenységeinek előtérbe helyezését és a hosszú távon eredményes működés biztosítását.
2020. 09. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen lesz az autóvezetés jövője?

Bár folyamatosan nő az igény a zöld flották iránt, a hagyományos gépjárműveknek továbbra is biztos helyük van az alternatív meghajtás mellett a Mercarius Flottakezelő szerint. Az autótulajdonlási szokások átalakulása miatt a tartós bérlet, valamit az autómegosztó szolgáltatások is egyre népszerűbbé válnak – mondta Rónai-Horst László ügyvezető igazgató a Business Days konferencián a jövő mobilitásáról, az autóipari trendekről és a flottakezelési szektorban lezajló változásokról tartott előadásában.
2020. 09. 30. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új logisztikai központot épít a Marso Kft.

Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2020. 09. 30. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkásszállásokat épít a Master Good Kft.

Munkásszállókat épít dolgozóinak a baromfifeldolgozással foglalkozó, kisvárdai székhelyű Master Good Kft., az 584 millió forint értékű beruházás támogatói okiratát kedden adták át a cég képviselőinek Nyíregyházán.
2020. 09. 29. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját gyártóüzemet indít Magyarországon a Lenovo

A Lenovo bejelentette, hogy 2021 tavaszán saját gyártóüzemet indít Magyarországon. Az üllői üzemben a márka termékportfóliójából elsősorban az asztali számítógépekre, grafikus munkaállomásokra és adatközponti termékek gyártására helyezik majd a hangsúlyt. A Lenovo beruházása jelentős gazdasági potenciált jelent a hazai magán és állami szektor számára egyaránt, megnövekedett termelési kapacitással, még több együttműködési lehetőséggel a helyi beszállítók számára és lokálisan új munkahelyek teremtésével.
2020. 09. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közösen fejleszthetnek vasúti vezetéstámogató rendszereket a BME kutatói és a Knorr-Bremse mérnökei

Közös kutatási és ösztöndíjprogramok elindításában állapodott meg a Knorr-Bremse Budapest és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. A világ vezető vasúti fékrendszerfejlesztője és -gyártója 25 millió forintos támogatási keretet biztosít a karnak, amelynek hallgatói és kutatói a jövőben részt vesznek a nemzetközi nagyvállalat kutatás-fejlesztési projektjeiben. A vállalat a biztonságkritikus beágyazott rendszerek, valamint a fejlett vasúti vezetéstámogató rendszerek fejlesztésében számít leginkább az egyetem hallgatóinak és kutatóinak közreműködésére.
2020. 09. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújította együttműködését a GVH és a MEKH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megújította együttműködési megállapodását, a két hatóság a jövőben is szorosan együttműködik az energia- és közműpiacok megbízható, átlátható működése érdekében - közölte a két hivatal közös közleményben kedden az MTI-vel.
2020. 09. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga-Hering Zsuzsanna irányítja a Telenor újonnan alakult, digitális csatornákért felelős igazgatóságát

A koronavírus járvány alatt az ügyfelek teljeskörű digitális kiszolgálása különösen nagy hangsúlyt kapott számos iparágban. A felgyorsult piaci trendeket kiszolgáló szerepkör a Telenornál a digitális csatornák és online értékesítési területének igazgatósággá alakulását jelentette, melyet Varga-Hering Zsuzsanna irányít a jövőben. Zsuzsanna 2016 szeptemberében csatlakozott a Telenorhoz a terület osztályvezetőjeként, korábban nemzetközi és hazai kreatív kommunikációs ügynökségeknél szerzett tapasztalatot.
2020. 09. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére

A világ legnagyobb IT-vállalkozása, a Google 10 millió Eurót (~3,6 milliárd forint) ajánlott fel olyan, kifejezetten európai technológiai ötletek, fejlesztések finanszírozására, amelyek segítenek zöldebb pályára állítani a kontinenst. Mivel az Uniónak már régóta működik azonos küldetésű szervezete EIT Climate-KIC néven, kézenfekvő volt a két nagy szervezet együttműködése az Impact Challenge elnevezésű projekt során. A keretre első körben november 6-ig lehet pályázni.
2020. 09. 29. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibertámadás érte az amerikai kórházakat

Kibertámadás érte az Egyesült Államok több mint 400 kórházának számítógépes rendszerét - jelentette helyi idő szerint hétfőn este az NBC televízió.
2020. 09. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jönnek az Újratervezés programra épülő informatikai alapképzések

Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő- vagy üzemeltetőképzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu oldalon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 09. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen 15 milliárd eurós beruházást jelentett be kínai partnereivel az elektromos autók piacán

A Volkswagen német autógyártó csaknem 15 milliárd eurós beruházást fog végrehajtani az elkövetkező négy évben kínai partnereivel az elektromos autók piacán - derül ki a vállalat kínai ágazatának hétfőn kiadott közleményéből.
2020. 09. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson

Új üzemcsarnokot adtak át hétfőn a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél.
2020. 09. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumibitumen-gyárat épít a Mol

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimagasló szintet ért el a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és közösségi kiadásokhoz történő hozzájárulása 2019-ben

A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, EBITDA mutatója pedig 35,5 milliárd forintra növekedett. A nemzeti szerencsejáték-szervező 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A számsorsjáték szegmens közel 10%-os növekedése kiemelkedő jelentőségű a stagnáló európai piaccal összehasonlításban, és jóval meghaladja az előző évek növekedési ütemét is. A vállalat 2020-as évi várható árbevétele a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is elérheti a tavalyi évet.
2020. 09. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: