Hónap végéig lehet jelentkezni az E.ON fenntarthatósági pályázatára

Március 31-ig lehet pályázni fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezésekkel az E.ON Energy Globe verseny magyarországi fordulójára - közölték a szervezők az MTI-vel.

Hónap végéig lehet jelentkezni az E.ON fenntarthatósági pályázatára

A verseny kiírói magánszemélyektől, szervezetektől, vállalatoktól,  önkormányzatoktól várják a környezeti, energetikai problémákra megoldást nyújtó, a fenntarthatóságot, a hatékony energiafelhasználást, a környezet- és energiatudatos szemléletformálást, a zöldenergia felhasználását segítő megoldásokat, pályázatokat.
   
Az 1999-ben indított Energy Globe Award versenyt 177 országban rendezik meg, a nemzeti fordulók győztesei pedig egy nemzetközi döntőben mérettethetik meg magukat.
    

A nevezéseket a magyar fordulóban az www.energy-globe.hu oldalon várják.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2019-ben?

A pályázatokat energetika, klímaváltozás és innováció terén elismert szakértők bírálják el. A nemzetközi zsűri által kiválasztott döntős pályázatok közül pedig a közönség online szavazással választhatja ki idén is, hogy ki legyen az egyes kategóriák győztese.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A start-upokat, fiatal vállalkozókat, egyetemi csapatokat célzó "Ötlet" kategória nyertese akár egy németországi, 10 ezer eurós támogatással járó üzletfejlesztési programba is bekerülhet.
    

A magyar forduló nyerteseit idén ősszel, ünnepélyes díjátadón hirdetik ki, a verseny fődíja, egy elektromos Nissan LEAF autó egyéves, ingyenes használata - írták.

Hozzászólások

Túl gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt

Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt, szaporodnak a halálzónák - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése, amely a témában az eddigi legátfogóbb kutatás eredménye.
2019. 12. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöld út a repülőtérhez: együtt a fenntartható légikikötők felé

Mit lehet tenni a repülőtér megközelítéséből adódó szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért? Milyen alternatív, fenntarthatóbb módokon lehet eljutni egy repülőtérre? Hogyan csökkenthető egy utas vagy egy repülőtéri dolgozó ökológiai lábnyoma? Ezekre a komplex megoldást igénylő kérdésekre kereste a választ a Budapest Airport közlekedésfejlesztési szakemberek segítségével egy európai uniós projekt, a LAirA keretében, amelynek nemzetközi zárókonferenciáját december 5-én tartották az 1. Terminálon.
2019. 12. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezren tüntetnek Madridban

Azonnali klímavédelmi intézkedéseket követelve több ezer ember vonult utcára péntek este Madridban, ahol ezekben a napokban tartják az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. ülését (COP25).
2019. 12. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áttörés az atomenergetikában - gyorsneutronos reaktor épül Szibériában

A Szibériai Vegyi Kombinát (A Roszatomhoz tartozó TVEL üzemanyaggyártó vállalat leányvállalata) a BRESZT-OD-300-as ólomhűtésű gyorsneutronos atomreaktor létesítését célzó építési és szerelési feladatok elvégzésére vonatkozó szerződést írt alá a Titan-2 Konszern orosz mérnöki vállalattal. A projekt keretében az új típusú gyorsneutronos blokk a nyugat-szibériai Tomszk megyében található Szeverszk városa mellett valósul meg. A Titan-2 konszern a reaktorépület, a turbinagépház és a kapcsolódó infrastrukturális létesítmények megvalósítására szerződött. A munkálatok befejezése 2026-ra várható, a szerződés teljes összege 26,3 milliárd rubelt tesz ki.
2019. 12. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2050-re Európa klímasemlegessé válhat

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.
2019. 12. 06. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az SZTE a legzöldebb magyar felsőoktatási intézmény

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon, a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 74. helyen végzett - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
2019. 12. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdán megdőlt a magyarországi áramfogyasztási rekord

Új történelmi rekordot ért el Magyarország téli villamosenergia-fogyasztása szerdán a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint.
2019. 12. 05. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Energiagazdálkodás: klímavédelem, költségek és választási lehetőségek

Az ipari szereplők és a lakosság egyaránt keresi a megoldásokat az éghajlatváltozásra és karbonsemlegesség elérésére. A vállalkozások egyre inkább előrehaladnak az ésszerű erőforrás-gazdálkodás kialakítása és a tiszta energiaforrások használata terén, a lakossági fogyasztók azonban nehezen mozdulnak: őket továbbra is hátráltatja a témakör komplexitása és költségvonzata – derül ki a Deloitte Resources 2019 tanulmányból.
2019. 12. 04. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz évre szóló szerződést írt alá a kőolajtranzitról Ukrajna és Oroszország

Meghosszabbította az ukrán Ukrtransznafta és az orosz Transznyefty az orosz kőolaj Ukrajnán keresztüli tranzitjáról Európába szóló szerződést a jövő év január elsejétől tíz évre.
2019. 12. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb védelmet a méheknek!

Elégtelennek találta az Európai Parlament szakbizottsága kedden elfogadott állásfoglalásában a beporzó rovarok védelméről szóló európai bizottsági javaslatot.
2019. 12. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átszervezi energia-kiskereskedelmi tevékenységét az MVM Csoport

Az egységes ügyfélkiszolgálás érdekében átszervezi villamosenergia- és földgáz-kiskereskedelmi tevékenységét az MVM Csoport, a tervek szerint 2020. áprilisától az MVM Partner Zrt.-ből az NKM Energia Zrt.-be kerülnek át a versenypiaci kiskereskedelmi üzletágak - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2019. 12. 03. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Roszatom érdekeltséget szerzett az egyik legnagyobb orosz logisztikai vállalatcsoportban

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern kisebbségi részesedést szerzett a Delo logisztikai vállalatcsoportban; az ehhez szükséges jogi folyamat a végéhez közeledik.
2019. 12. 03. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB támogatja az ázsiai csendes-óceáni térség tisztaenergia-projektjét

A tiszta hidrogén Ausztráliában történő biztonságos és hatékony előállítását, valamint a hidrogén Japánba történő szállítását célul tűző HESC-projekt világszerte az első kezdeményezések közzé tartozik, amelynek keretében kereskedelmi technológiát kívánnak kidolgozni a hidrogén cseppfolyósításához és szállításához. A projekt keretében a barnaszén-gázosítást, a hidrogéngáz cseppfolyósítását, tárolását, valamint a cseppfolyós gáz olyan speciális tartályhajóba való töltését kívánják vizsgálni, amely azt az ázsiai csendes-óceániai térségben szállítaná.
2019. 12. 03. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a Gazprom európai földgázexportja - egy ábrán

A Gazprom európai földgázexportja (2012-2018) (Mrd. m3)
2019. 12. 02. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Üzembe helyezték a Kínába orosz gázt szállító Szibéria Ereje csővezetéket

Üzembe helyezték hétfőn a Kínába orosz gázt szállító, a jakutföldi csajandai gázmezőről Blagovescsenszken át Kínába vezető, Szibéria Ereje elnevezésű gázvezeték 2200 kilométeres szakaszát.
2019. 12. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szijjártó Péter a Gazprom elnökével tárgyalt

Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Gazprom elnökét - közölte a tárca az MTI-vel.
2019. 12. 02. 11:43
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ENSZ-főtitkár szerint a klímaváltozás már egy globális válság

A klímaváltozás már nem hosszú távú probléma, hanem olyan globális válság, amely komolyan fenyegeti az emberiséget - mondta António Guterres ENSZ-főtitkár madridi sajtótájékoztatóján a nemzetközi szervezet Éghajlat-változási Keretegyezményének jövő héten kezdődő 25. ülése (COP25) alkalmából.
2019. 12. 02. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok a rezsicsökkentéssel

A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 11. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lép fel a klímaváltozással szemben Magyarország

A klímaváltozással szemben cselekvéssel lehet fellépni, Magyarország az elmúlt években uniós szinten is példaértékű intézkedéseket tett, és a kitűzött célok felé eredményesen, következetesen halad - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken.
2019. 11. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennek meg Mihaszna? – Slammel a túlfogyasztás ellen

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében közel 700-an érdeklődtek a Mihaszna?-esemény iránt Facebookon, amit a Corvinus Egyetem Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatói szerveztek. A rendezvényen Kemény Zsófi író, Becze Szilvia a Bartók rádió műsorvezetője, Hujber Szabolcs dalszövegíró és Baranyai Barna slammer zsűrizte az előadásokat, melynek témája a fogyasztói társadalom kritikus megközelítése, és a tudatos vásárlás népszerűsítése volt.
2019. 11. 29. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: