Hová tart a recruitment szakma, ha már 1 milliót is fizetnek egyetlen jó jelöltért?

Hazánkban - ahogy az a KSH legutóbbi elemzései mutatják - emelkednek a bérek. Ez szinte minden szektorban megfigyelhető, úgy a termelésben, ahogy a szellemi pozíciók esetében is. Ez összességében most pozitív hatással kecsegtet, hiszen az emberek, családok átlagbére növekszik, ami serkenti a fogyasztást. Az előrejelzések szerint a keresetek továbbra is növekedni fognak, de már lassabb ütemben. Viszont vajon hosszú távon is pozitív trendeket indít be ez a folyamat? Hogyan hat mindez a recruitment szakmára és a fejvadászok sikerdíjaira? Pataki Gézával, a Talentuno szakértőjével jártuk körül a témát.

Hová tart a recruitment szakma, ha már 1 milliót is fizetnek egyetlen jó jelöltért?

“A bérspirálnak köszönhetően a bérek egyre növekszenek. A folyamat hosszútávú hatása azonban eléggé ellentmondásos. Ez a bérnövekedés nem tartható fenn a végtelenségig. A másik oldalon pedig a befektetői klímának sem tesz jót, hogy az átlagbérek egyre magasabbra kúsznak. A növekedés üteme lassul, ezt már most is láthatjuk. Éppen ennek köszönhetően éltünk meg az utóbbi években egy valóságos robbanást a recruitment szektorban is” – kezdi Pataki, a Talentuno HR tech startup szakértője.

Növekszik a bér, növekszenek a közvetítői díjak

A munkaerőhiány tetőfokára hág, a közvetítői - fejvadász, recruiter, sourcer - díjak elszabadultak. De pontosan miért? Egy átlagos recruitment agency a kiközvetített jelölt éves jövedelmének 15-25%-ában határozza meg a sikerdíjat. Ez persze területfüggő, de kinyílt az olló, a sikerdíj a jelölt éves jövedelmének 10-30%-a is lehet, például felsővezetők esetében.


Mivel az ügynökségen belül a dedikált recruiterek bére nők, ez is beépül az árazásba. De persze nem csak a bérezés áll a háttérben.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

 
„Agency szinten is annyira nehéz jelöltet találni, hogy a ráfordított idő, hirdetési költség és persze a humán erőforrások is mind-mind növekednek, összeadódnak és drágítják a szolgáltatást. Másrészt pedig új eszközök felé érdemes kacsintgatni, hiszen egy pár évvel ez előtt egy álláshirdetés elég volt ahhoz, hogy CV-k tömkelege érkezzen be, ez ma már nem igaz. Ebből következik, hogy egy ideális jelölt megtalálásába még több energiaforrást kell allokálnia a munkáltaónak. Az egy jelölt megtalálására fordított idő ma már akár 50-60 nap is lehet. Tehát nem csak a bér, de az idő is fontos dimenzió a történetben. Persze mindig vannak úttörők, akik a gyorsabb, hatékonyabb és tech-orientált megoldásokra fókuszálnak, és mernek szakítani a becsontosodott trendekkel.”


A piacon az egyik legszembetűnőbb hiány a mai napig az IT szektorra jellemző. 10.000-eket lehetne elhelyezni a piacon. A toplistán ott vannak még a mérnöki területek, a pénzügyi terület, de egyre nagyobb a hiány a fehérgalléros munkavállalók összességét tekintve is. Emellett persze a termelésben dolgozók helyzete is egyre nehezebb. Itt azonban nem is a sourcing hanem az engagement a legnagyobb kihívás.

A recruitment szektor legégetőbb kihívásai

„A szabad, elérhető jelölteket, akik nem feltétlenül látszanak a piacon, mert passzív álláskeresők, nagyon nehéz felkutatni. Sokszor a cégek egymástól csábítják el a tehetséges munkaerőt. Ez szintén a közvetítői díjat emeli. Tegyük fel, hogy van egy alkalmas jelölt, de ő egy adott pozícióban ül, adott bérrel. Ha őt megkeresi valaki, hogy tud számára egy kiváló lehetőséget, akkor a jelenlegi keresete fölé kell ígérni. Hiszen a váltás kockázatát ő vállalja és már a saját bérébe is beépíti, ezen a ponton megint csak drágul a folyamat.”


Arról nem is beszélve, hogy minél komplexebb egy pozíció, annál nehezebb jelöltet állítani. Ma már eljutottunk oda a piacon, hogy vannak betöltendő állások, amiket még egy profi tanácsadó cég sem vállal el, az irreális munkáltatói elvárásoknak köszönhetően, vagy az iszonyat magas költségek miatt, amibe a folyamat menedzselése kerülne az ügynökségnek.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!


A Talentuno HR tech startup magyar fejlesztés – a cég crowdsourcing alapokra helyezte a recruitment folyamatokat. A platformba bárki ingyen regisztrálhat felhasználóként- azaz MatchMaker-ként - hogy saját kapcsolati hálójának segítve ajánljon új állásokat legesélyesebb ismerőseinek, sikeres “közvetítés” esetén pedig bezsebelje a jutalékokat. 

 
A trend nálunk is érvényesül, található ugyanis nem egy olyan nyitott pozíció a rendszerünkben melyek után több százezer forintos jutalékot kereshetnek a felhasználók.   Sőt, vannak állások melyekért 1 millió forint jutalék ütheti a MatchMaker markát.”  - tette hozzá Pataki.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: