Ideiglenes állami támogatások vállalatok számára

Ideiglenesen elérhető állami támogatási lehetőségekre vonatkozó keretszabályozást tett közzé az Európai Bizottság a koronavírus-járvány által okozott gazdasági változásokra reagálva. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a tagállamok támogatást nyújtsanak a COVID-19 járvány miatt nehézségekkel küzdő KKV-k és nagyvállalatok számára. A Deloitte szakértői foglalták össze a vissza nem térítendő támogatás, adóintézkedések, garanciatámogatás és kamattámogatás részleteit.

Ideiglenes állami támogatások vállalatok számára

Az ideiglenes támogatási lehetőségek részletszabályainak kidolgozása a tagállam feladata, a keretszabály azonban rögzíti, hogy ezek az ideiglenes támogatások a meglévő támogatásoktól függetlenül, azok kiegészítéseként vehetők igénybe. A keretszabály alapján kidolgozott nemzeti támogatási intézkedéseket az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia, a jelen gazdasági helyzet miatt azonban rugalmas, gyors (akár 48 órán belüli) átfutás várható.
 
„Támogatások előreláthatólag 2020. december 31-ig nyújthatók, a járványhelyzet alakulásától függően. Eddig az időpontig kell megkötni a támogatott hitel- ás garanciaszerződéseket, illetve odaítélni a vissza nem térítendő támogatást vagy adóelőnyt olyan vállalkozások számára, melyek 2019. év végén nem minősültek nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, de nehézségeik támadtak a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt” - mondta dr. Márkus Csaba, a Deloitte partnere.

Vissza nem térítendő támogatás, visszafizetendő előleg vagy adóintézkedés

Vissza nem térítendő támogatás, visszafizetendő előleg vagy adóintézkedés formájában maximálisan 800 ezer eurónak megfelelő összegben nyújtható támogatás a vállalkozások számára, a kapcsolt vállalkozásokat is beleértve. A mezőgazdasági és a halászati szektorban a támogatás összegét maximum 100 ezer, ill. 120 ezer euróban határozták meg.
 
Az így kapott ideigenes támogatás az ún. csekély összegű (de minimis jogcímen nyújtott) támogatásokat nem érinti, azok mellett nyújtható. A 800 ezer euró keretösszeget az igénybe vett de minimis támogatás (amely főszabály szerint 3 pénzügyi év alatt max. 200 ezer eurónak megfelelő összeg) nem csökkenti, és a jövőbeli de minimis támogatások lehetséges összegét sem érinti.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Banki hitelekhez közvetlenül nyújtott garanciadíj-támogatás

A tagállamok a vállalatok számára csökkentett díjú garanciát nyújthatnak a 2020. december 31-ig megkötött beruházási vagy forgóeszközhitelekhez kapcsolódóan. A díjat a vállalkozás mérete és a garancia időtartama alapján állapítják meg.
 
A kedvezményes díj maximum 6 évre szólhat és az állami garancia mértéke akár a tőketartozás 90%-a is lehet. Amennyiben az állam az elsődleges veszteségviselő, a garancia mértéke maximum 35% lehet. Az így biztosított hitelösszeg nem haladhatja meg a vállalkozás kétévi bérköltségét vagy a 2019-es árbevétel negyedét. Indokolt esetben, likviditási terv alapján, ennél magasabb összegű hitel is biztosítható likviditási célokra, nagyvállalatok esetén akár 12 hónapon keresztül.

Banki hitelekhez közvetlenül nyújtott kamattámogatás

A tagállamok kamattámogatást nyújthatnak a 2020. december 31-ig megkötött beruházási vagy forgóeszközhitelekhez, a vállalkozás mérete és hitelfutamidő alapján meghatározott, alacsony kamatszinteken. A kamattámogatás ez esetben is legfeljebb hat évre szólhat és a kamattámogatással érintett hitelösszeg nem haladhatja meg a vállalkozás kétévi bérköltségét, vagy a 2019-es árbevétel negyedét. Indokolt esetben likviditási célokból magasabb összegű hitelösszeg is támogatható.
 
A vállalkozás azonos hitel vonatkozásában vagy kamattámogatást, vagy garanciadíj-támogatást vehet igénybe, a kettő nem kombinálható.
 
Bankokon keresztül nyújtott garanciadíj- és kamattámogatás
A keretszabály lehetővé teszi, hogy fentebb részletezett garanciadíj- és kamattámogatások különböző bankokon, pénzügyi intézményeken keresztül jussanak el a kedvezményezett vállalkozásokhoz. Ebben az esetben biztosítani kell, hogy a támogatást a bank továbbadja a végső kedvezményezett vállalkozásnak és nem szolgálhatja a bank életképességének megőrzését vagy fizetőképességének fenntartását.

Rövid lejáratú export-hitel biztosítás

A keretszabály külön pontban foglalkozik a járvány rövid lejáratú exporthitel-biztosításokra gyakorolt hatásaival. Bár az Európai Bizottság álláspontja szerint piacképes kockázatokra nem nyújtható állami támogatás, a Keretszabály rögzíti, hogy a vírus okozta válsághelyzet előidézheti, hogy bizonyos kockázatok átmenetileg nem lesznek piacképesek egyes tagállamokban. Ennek megfelelően a tagállam bizonyíthatja, hogy bizonyos kockázatok átmenetileg nem piacképesek, így akár ezen kockázatokra is nyújtható állami támogatás.
 
A fenti támogatási lehetőségek leginkább a vírusjárvány miatt hirtelen nehéz helyzetbe került, operációját felfüggeszteni vagy csökkenteni kényszerült vállalkozásoknak nyújthatnak segítséget. A támogatások segíthetnek ideiglenes likviditási problémák kezelésében, operáció fenntartásában vagy későbbi beindításában, pl. munkaerő megtartása vagy bérköltségek finanszírozása céljából. Mivel az ideiglenes támogatások az eddig elérhető támogatási lehetőségektől függetlenül alkalmazhatók és nem érintik az adott tagállamban már rendelkezésre álló állami támogatási eszközöket, így akár az azokkal való együttes igénybevétel és kombináció is lehetséges.

Mennyi adójóváírást tudnék igénybe venni éves szinten? Nézd meg ITT!

Mikortól elérhetők az ideiglenes támogatások?

„Elsősorban a hazai jogalkotástól függ, hogy Magyarországon pontosan mely támogatási lehetőségek, milyen részletszabályokkal válhatnak elérhetővé az egyes vállalkozások számára. Mivel a keretszabályozás március 19-én jelent meg, az esetleges hazai támogatási intézkedések kidolgozása későbbre várható” - tette hozzá dr. Márkus Csaba.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: