Idén 25-30 százalékkal emelkedhet az építőipar termelési értéke

Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.

Idén 25-30 százalékkal emelkedhet az építőipar termelési értéke

Nagy Ádám hozzátette, az építőiparban 340 ezer ember dolgozik, a munkavállalókat az ágazatban tevékenykedő több mint 100 ezer vállalkozás foglalkoztatja, közülük 23 tekinthető nagyvállalatnak, a többi kis- és közepes vállalkozás (kkv). Az adatok a helyettes államtitkár szerint azt mutatják, hogy az ágazatban a vállalkozások átlagosan 3 embernél kevesebbet foglalkoztatnak.    

Kiemelte, hogy a kormány jelentős költségvetési forrásokat biztosít a kkv-k modernizálására, hatékonyságának növelésére, technológiai megújításra. Erre a célra 2018-ban 16 milliárd forintot, az idén 6+3 milliárd forintot fordítottak, jövőre pedig újabb 6 milliárd forintot fognak.
   
Nagy Ádám közölte, a költségvetési forrásokkal - az idei plusz 3 milliárd forintos keretet kivéve, amelyből a tervezőirodák szoftver-fejlesztéséhez is hozzájárultak - kivitelező cégek eszközbeszerzését, technológiai fejlesztését, képzésekben való részvételét és beruházás-menedzsment fejlesztését támogatták.
   
Tájékoztatása szerint tavaly 322 pályázat érkezett be, amelyek közül 169-et bíráltak el pozitívan. Az idén a 6 milliárd forintos támogatási keretre 177 pályázat érkezett, közülük 66-ot támogattak, átlagosan 70 millió forinttal. A 3 milliárd forintos második pályázati keretből a kkv-k mellett már a mikrovállalkozások is részesülhettek. A lehetőséggel többen éltek is, hiszen a beküldött 232 pályázatból 61 kkv és 31 mikrovállalkozás kapott támogatást. Az elmúlt két évben közel 400 építőipari projekt részesült költségvetési támogatásban.    

A helyettes államtitkár jelezte: az idén bejelentett építésgazdasági stratégia az ágazat hatékonyságának növelése érdekében a kkv-k támogatása mellett nagy hangsúlyt helyez az építőipari cégek által használható szoftverek elterjesztésére is. Erre szolgál például a modern építésgazdasági platform kialakítása, amely a tervek szerint vagy még az idén, vagy jövő év elején kezdi meg a működését.    

Nagy Ádám szólt az építőiparra 2020-ban váró kihívásokról. Ezek között említette, hogy képzésekkel biztosítani kell a megfelelő munkaerőt, valamint a szabályszerűen működő cégek versenyképessége érdekében vissza kell szorítani a feketegazdaságot.    

Az ÉVOSZ a pénteki rendezvényen ünnepelte 30 éves fennállását. Ehhez kapcsolódóan Nagy Ádám megjegyezte: a rendszerváltás óta eltelt időszakban nem volt két olyan egymást követő év, hogy az építőipar termelési értéke 10 százalékkal tudott volna emelkedni. Az elmúlt két évben viszont a bővülés üteme meghaladta a 20 százalékot, és ez a harmadik év is ilyen lesz - mondta a helyettes államtitkár.    

Koji László, az ÉVOSZ elnöke értékelése szerint 2019-ben jó évet zárt az építőipar: az ágazat termelési értéke az idén eléri a 4000 milliárd forintot, teljesítménye pedig 25-28 százalékkal bővülhet 2018-hoz képest.    

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az építőipari cégek jelzése szerint az általuk kibocsátott számlák értékének átlagosan a 20 százaléka nincs határidőre kifizetve. Az ÉVOSZ-tagok pedig úgy látják, hogy az általuk kibocsátott számlák értékének 5 százalékát nem is fogják kifizetni. A 4000 milliárd forintos termelési érték alapján az 5 százalék 200 milliárd forintnak felel meg - érzékeltette a problémát a szakszövetség elnöke.    

Koji László szerint a jövő év teljesítményére hatással lesz, hogy az ágazat megrendelés-állománya 10 százalékkal csökkent, ezen belül a mélyépítés területén 22 százalékos a visszaesés. Úgy vélte, 2020 az állami szerepvállalás éve lesz a gazdaság élénkítésében, a lakossági bizalom erősítésében és a megrendelések területén is.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: