Idén gyengébb termés várható

Megkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok miatt a közepesnél gyengébb termés várható, a nyári aratású szántóföldi növényekből mintegy 7 millió tonnát takaríthatnak be több mint 1,6 millió hektárról - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Idén gyengébb termés várható

Feldman Zsolt az aratási koordinációs bizottság ülését követően hangsúlyozta, hogy ez óvatos becslés, pontosabb kép az aratás előrehaladottabb állapotában várható.
   
Az őszi árpa betakarítása jelenleg 30 százalékon áll, emellett megkezdődött az őszi búza betakarítása, a repcéé pedig a hétvégén indul. A terméshozamok a korábbi évek átlagánál 6-15 százalékkal lehetnek alacsonyabbak, ami jelentős veszteséget jelent - mondta.
   
Mintegy 900 ezer hektárról takarítanak be őszi búzát az idén a gazdálkodók, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) előzetes termésbecslése alapján hektáronként 4,3-4,4 tonnás átlaggal számolnak. A legkedvezőtlenebb helyzet a repcénél van, amelynek vetésterülete 311 ezer hektár, terméshozamai pedig akár még az előzetesen becsülteknél is alacsonyabbak lehetnek, hektáronként 2-2,1 tonna körül alakulhatnak - tette hozzá.
   
Feldman Zsolt kitért arra is, hogy az idén több nehézség is tapasztalható volt a szántóföldi növénytermesztésben: a gazdálkodók 300 ezer hektárra jelentettek be aszálykárt, emellett az elmúlt időszak intenzív csapadékos időjárása miatt mintegy 10 ezer hektáron a belvíz is megjelent.

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó? ITT megnézheted!
   
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke visszatekintése szerint 2019 őszén sose látott optimális időjárás volt a szántóföldi munkák elvégzésére, nagyon jó ütemben és minőségben tudták elvégezni az őszi munkákat. Ez tükröződött is a decemberi felmérésben, amikor 70 százalék felett voltak a jó minőségű vetések az országban, ez vonatkozott a kalászosokra és a repcére is.
   
Ugyanakkor a tél nem kedvezett a vetéseknek, nem volt hosszú ideig hótakaró és hideg időjárás, emiatt márciusban a szokotnál két héttel korábban kezdődtek a tavaszi munkák. Ezek jó ütemben indultak el, azonban nem lehetett számítani a március közepétől kezdődő tízhetes csapadékmentes időszakra. A későn érkezett csapadék nem tudott sokat segíteni a károsult növények állapotán, legkevésbé a repcén, amelynek jellemzően hektáronkénti közel 3 tonnás termésátlaga az idén jóval alacsonyabb lesz - fejtette ki.

Hozzászólások

Csökkent az agrár kkv-k hatékonysága

Az aszályos időjárás és a termelési költségek növekedése miatt csökkent az agrár kkv-k hatékonysága, romlottak várakozásaik, a gazdák ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a beruházások mellett - derül ki a Budapest Bank Agrárgazdasági index elnevezésű felméréséből.
2020. 08. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

Idén koronavírus-helyzet nyomán hibrid üzemmódban zajlik majd a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) Nagykanizsán: nyolc ország diákjai személyesen, további hat csapat pedig az interneten keresztül kapcsolódik be az augusztus 23. és 29. között zajló programozás versenybe. A CEOI nemzetközi szinten is nagyon rangos megmérettetésnek számít: az ezen jó eredményt elérő diákok általában a további nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményt érnek el.
2020. 08. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legvonzóbb munkahelyek- hova vágynak a magyar pályakezdő fiatalok? Kutatási eredmények 2020

Melyik munkahely mozgatja meg legjobban a fiatalok fantáziáját? Hova vágyik leginkább egy mérnök és melyik cégekről álmodoznak a bölcsészek? A Zyntern.com 2020-as kutatásából ez is kiderül!
2020. 08. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is stagnálás várható az ingatlanpiacon

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon, a szegmenst érintő hatások kioltják egymást, ezért még stagnálás várható - közölte a GDN Ingatlanhálózat pénteken az MTI-vel.
2020. 08. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Június volt a legjobb hónap az építőiparban

Idén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan hatott a koronavírus-járvány a munkahelyi étkezésre?

A koronavírus-járvány kitörése, és a home office széles körű bevezetése jelentős hatással volt a hazai munkavállalók étkezési szokásaira is – derül ki a Profession.hu nyári reprezentatív felmérésének eredményeiből. Jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról viszi magával az ebédet, ugyanis egyrészt az étkezési lehetőségek jelentősen szűkültek a munkahelyek környékén, másrészt mert ezt a megoldást tartják a dolgozók a legbiztonságosabbnak a járvány szempontjából.
2020. 08. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A második hullám aligha küldené padlóra az ingatlanpiacot

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a szegmenst érintő hatások összessége kioltja egymást, ezért a következő időszakban még stagnálás várható. Amennyiben hazánkat is eléri ősszel a járvány második hulláma, annak kevésbé érzékelhető hatásai lehetnek, ugyanis ebben az időszakban tendenciaszerűen egyébként is egy minimális megtorpanás szokott érzékelhető lenni az ágazatban.
2020. 08. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a cégvezetők várakozásai júliusban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról, ami azt mutatja, hogy a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javultak júliusban a cégvezetők várakozásai - közölte az MKIK GVI az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zala megyében termett a legtöbb búza

Az aszályos idő ellenére Zala megyében kiemelkedően magas volt a búza termésátlaga - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2020. 08. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A katások harmadát érintheti a szigorodó szabályozás

Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. A K&H szakértői szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.
2020. 08. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell Magyarországon adózni? Digitális nomádok és szlovák lakcímkártyások a fókuszban

„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segít tisztázni a félreértéseket.
2020. 08. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülírta a diákok nyári terveit a koronavírus-járvány

Az idei nyárra eredetileg tervezett külföldi nyaralások és belföldi fesztiválok helyett elsősorban barátaikkal találkoznak vagy otthon ütik el az időt a hazai egyetemisták és főiskolások – derül ki az Erste Bank felméréséből. A döntő többség maga akarta finanszírozni a nyári szabadidő eltöltését, a koronavírus-válság miatt azonban végül munkát is csak kevesebben tudtak vállalni. A jövő nyári tervek megvalósítását az Erste most egy kedvező diákszámla konstrukcióval segíti.
2020. 08. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.
2020. 08. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esősre fordul az időjárás

Csapadékosra fordul a következő napokban az időjárás. Pénteken és szombaton országszerte, vasárnap szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Nagy lehűlésre azonban nem kell készülni, többfelé továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2020. 08. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Összeköti szolgáltatásait az Apple

Kedvezményes áron nyújtaná bizonyos szolgáltatásait az Apple, amennyiben az iPhone-tulajdonosok több szolgáltatásra is előfizetnének.
2020. 08. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Iránykeresés zajlott a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,46 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 36 756,82 ponton zárt csütörtökön.
2020. 08. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

250 új munkahelyet hoz létre Magyarországon az Aldi

Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon - közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2020. 08. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vonul ki a gyártás Kínából

Már 30%-ra növelte Kínán kívüli gyártókapacitásait az Apple legnagyobb beszállítója, a Hon Hai Precision Industry, más nevén a Foxconn.
2020. 08. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zajlik a Ganz-gyár reorganizációja – A felszámolás alá került cég dolgozói megkapták az elmaradt béreket

Kifizette a korábban elmaradt béreket a CG Electric Systems Hungary Zrt. 415 dolgozója számára a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. A Ganz Villamossági Művek jogutódja, Nagykáta térségének egyik legjelentősebb munkaadója júliusban került felszámolás alá, amit követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget, és egy potenciális befektető is megjelent. A társaság célja a gyártás mielőbbi újraindítása és a munkahelyek megőrzése.
2020. 08. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az idei műszaki felvételik nagy vesztese a magyar gazdaság jövője lehet

Rossz trend folytatását mutatják, és az egész magyar gazdaság számára elszomorítóak az idei műszaki felsőoktatási felvételik eredményei. Egyértelműen látszik, hogy 2020-ban drasztikusan kevesen és nagyon hiányos tudással jelentkeztek továbbtanulási szándékkal a műszaki képzésekre. Az intézmények pedig erre válaszul – kevés kivételtől eltekintve – alacsonyabb ponthatárokat meghúzva engedték be a jelentkezőket a szakjaikra. Akadt olyan hely, ahol már 300 pont alatt be lehetett jutni mérnökképzésre. Ez a helyzet nem vet jó fényt a műszaki területek jövőjére. A most bejutottak közt várható lemorzsolódások után évről – évre kevesebb műszaki, mérnök szakember lép a hazai munkaerőpiacra, ami hosszú távon a gazdaság teljesítményét is visszavetheti. A magas szintű tudásátadás közös érdek, mert a jelenlegi és a jövőbeni beruházások szempontjából az ország egyik legnagyobb vonzerejét a befektetőknek a kvalifikált, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező mérnök értelmiség garantálja.
2020. 08. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: