Idén még több lakás épülhet

A tavalyinál is több lakás épülhet idén, és erős lehet ebből a szempontból a jövő év is - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Idén még több lakás épülhet

Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal  több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építeni tervezett lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
   
A szakértő erre reagálva azt mondta: a kisebb településeken főként családi házak épültek saját használatra, míg a nagyvárosokban elsősorban értékesítési célból ruháztak be ingatlanokba.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!   

A kereslet és a kínálat egymást erősíti ezen a piacon - fűzte hozzá.
   
A szakértők arra számítanak, hogy idén akár 15-20 ezer új lakás is épülhet az országban.

Hozzászólások

Vérszemet kaphatnak az ingatlantulajdonosok Debrecenben

A BMW-gyár megépülése Debrecen érintett külvárosában illetve annak vonzáskörzetében is komoly emelkedést hozhat az ingatlan árakban. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az igények és árak növekedésére fel kell készülnie az ingatlanosoknak is.
2018. 09. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fővároshoz közelítenek a szentendrei ingatlanok átlagárai

Budapest északnyugati agglomerációja a főváros környékének legdrágább területe. Kiemelkedő települése Szentendre, amely művészeti központ lévén számos, erre fogékony lakót vonzott környezetébe, de a város hangulata és a mesébeillő környezet is számos ember szívét hódítja meg. Ennek megfelelően virágzik az ingatlanpiac, amely nem csak a tranzakciók számában, hanem az árak növekedésében is megmutatkozik.
2018. 09. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A jó ingatlanos egy tanácsadó

Az ingatlanpiac évek óta tartó fellendülésével párhuzamosan visszatért a hitelfelvételi kedv is. A legtöbben úgy vásárolnak lakást, hogy a vételár egy részét jelzáloghitelből fedezik. A hitelfelvevők még tudatosabban döntenek, körültekintőbbek lettek, igyekeznek jobban megismerni a hitelkondíciókat is. Abban azonban, hogy végül is milyen lakást vesznek, az anyagi korlátokon túl sok szubjektív tényező játszik döntő szerepet – no meg egy ingatlanos is, aki ha jól végzi a dolgát, akkor inkább tanácsadó, mint egyszerű közvetítő.
2018. 09. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hány havi nettóból jön ki egy közepes méretű használt vagy új lakás?

A legtöbbet Hajdú-Bihar megyében kell dolgozni egy debreceni 50 négyzetméteres lakásért: egy használtért 9,2 évnek megfelelő nettó átlagfizetést kell félretenni, egy ugyanakkora újért pedig 11 év és 9 hónapnyi átlagfizetést kell megspórolni. Budapesten 9 évnyi nettó fizetés kell egy használt lakáshoz, egy új pedig 11,5 évnyi fővárosi nettó átlagkeresetből jön ki. A lakáshitel-felvétellel akár több mint egy évtizedes spórolást lehet kiváltani, ami részben megmagyarázza a magas hitelfelvételi kedvet. Ráadásul most szuperolcsók a hitelkamatok is, viszont a legkedvezőbb és a legdrágább lakáshitelek között is milliós különbségek lehetnek, amire érdemes odafigyelni a lakásvásárlásnál.
2018. 09. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Feketeöves bankvezetőt igazolt az ingatlan.com

Az egyik legnagyobb hazai bank felsővezetője csatlakozott a piacvezető ingatlanhirdetési portál, az ingatlan.com pénzpiaci üzletágához. A több évtizedes bankszakmai múlttal rendelkező Radimeczky Géza a digitális pénzügyi megoldások fejlesztéséért lesz felelős. Mivel az ingatlan.com-on megfordul majdnem minden ingatlankereső, aki vásárolna vagy bérelne, ezért a társaság célja, hogy ők személyes közreműködés nélkül, az interneten tudjanak ehhez hitelt is felvenni.
2018. 09. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy ábrán az elmúlt 10 év ingatlanpiaci változásai

A globális pénzügyi válság kirobbanásával az egész gazdaságot begyűrűző változások indultak el. A hazai ingatlanpiaci főbb mutatók vizsgálatából egyértelműen kirajzolódik a recesszió és később a visszazárkózás, fellendülés szakasza is. A Duna House elemzése egyetlen ábrán foglalja össze az elmúlt 10 év változását.
2018. 09. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen volt a nyár az ingatlanpiacon

A Duna House Barométer augusztusi adati alapján a nyár utolsó hónapjára egyértelművé vált, hogy az ingatlanpiac jelentős mértékben egyenesített eddig megszokott szezonalitásnak görbéjén. A forgalom augusztusban is erősebb volt, mint azt az elmúlt két évben tapasztalhattuk, ráadásul a kereslet index is 80-as értékével erős érdeklődést jelent.
2018. 09. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért drágulnak az új lakások - kinek mennyibe kerül megépíteni egy négyzetmétert?

Évtizedes távlatban még mindig kevés az új lakás: 2013 és 2017 között 48 ezer lakás készült el, ez kevesebb mint a fele a 2008 és 2012 közötti mennyiségnek. Bár a kereslet adott az új lakások iránt, de nem minden térségben épül annyi új ingatlan, amennyire lenne vásárló. Öt év alatt 10 új lakásból 6 Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében épült. A lakásépítési költségek emelkednek: 2017-ben egy magánszemély 7 százalékkal drágábban tudott építkezni, mint egy évvel korábban, a vállalkozások pedig 3,5 százalékkal dolgoztak magasabb áron.
2018. 09. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét online ingatlanaukciót tart a CIB Csoport

Száznál is több ingatlan eredményes árverése után a CIB Csoport visszavett ingatlanok értékesítésével foglalkozó leányvállalata, a Recovery Zrt. immár hetedik alkalommal szervez online aukciót. Ezúttal közel ötven kereskedelmi és lakóingatlanra lehet licitálni a www.cibingatlanaukcio.hu oldalon.
2018. 09. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Immár Kecskemét a legdrágább megyeszékhelyünk

A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint fél év alatt átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások, mint 2017 év végén. Magyarországon egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron már 336 ezer forintba került.
2018. 09. 07. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél év alatt 15 százalékkal drágultak a lakások

Az első fél évben átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint Magyarországon, ahol egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron 336 ezer forintba került - közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiánycikké vált a jó minőségű lakás az ingatlanpiacon

Országos átlagban több mint 20 százalékkal drágábbak a magánszemélyek által eladásra hirdetett felújított, újszerű lakások a piacon, a rosszabb állapotban lévőknél. Budapesten a felújított lakások négyzetmétere szeptember elején 657 ezer forint volt, szemben a felújítandók 545 ezer forintos átlagával. A megyeszékhelyeken 9-53 százalékos az eltérés a felújított és a felújítandó lakások négyzetméterára között. Ugyanakkor Budapest mellett szinte minden megyeszékhelyen szűkült a felújított lakások piaca, ez pedig hozzájárult azok drágulásához.
2018. 09. 05. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 ezer tranzakció felett a hazai ingatlanpiac

A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 augusztusában, országosan 13 869 ingatlan adás-vétel bonyolódott.
2018. 09. 03. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnőtt a kereslet a nyaralók iránt

Országosan megduplázódott a kereslet a nyaralók iránt a két évvel ezelőttihez képest - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2018. 09. 02. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlandömping a dunakanyarban

A Dunakanyar települései mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is.
2018. 08. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jogosan fél a Fed az amerikai lakáspiactól?

Egy újabb gyengébb lakáspiaci adat érkezett az USA-ból, miután a használtlakás értékesítések júliusban 0,7%-os visszaesést mutattak hó/hó alapon a várt 0,3%-os emelkedéssel szemben.
2018. 08. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsra futott a nyaralók iránti kereslet júliusban – ezek a legolcsóbb balatoni nyaralók

Idén júliusban rekordot döntött az országos nyaralópiac: soha nem volt ekkora érdeklődés, éves szinten 30 százalékkal nőtt a kereslet, 2016 júliusához képes pedig közel 100 százalékkal emelkedett. A balatoni nyaralók iránti kereslet 20 százalékkal nőtt egy év alatt, a Velencei-tónál pedig 11 százalékos volt a bővülés. Az elmúlt három évben a nyaralók iránti kereslet júliusban tetőzött, de a tavaszi hónapok is erősek voltak. Az ingatlan.com elemzése szerint a Balaton déli partján a nyaralók átlagos négyzetméterára 363 ezer forint volt idén nyáron, az északi parton 315 ezer forintot tett ki. A legolcsóbb nyaralóként hirdetett ingatlanokat a Balatonnál 2,2-4,9 millió forintért kínálták az eladók.
2018. 08. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a debreceni lakáspiacon

A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára - közölte a Házbank.hu virtuális ingatlaniroda kedden az MTI-vel.
2018. 08. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassít a Duna House

A Duna House Cégcsoport 2018. második negyedévében szintén jelentősen meghaladta a megelőző év azonos időszakában elért teljesítményét és a menedzsment várakozásai szerint teljesít. A negyedév során folytatódott a 86 lakásos Reviczky Liget ingatlanfejlesztési projekt lakásainak átadása, valamint tovább erősödött a Cégcsoport ingatlan-, és hiteltevékenységeinek növekedése Magyarországon és Lengyelországon egyaránt. A Cégcsoport árbevétele 2018. második negyedévében 1,9 milliárd Ft-ot tett ki (+57% éves növekedés), 647 millió Ft-os EBITDA szintet (+128% éves növekedés) és 533 millió Ft-os adózott eredmény szintet érve el (+85% éves növekedés).
2018. 08. 27. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig a kis lakás a nyerő befektetés! - Tippek Budapest vezető ingatlanszakértőjétől

Ingatlanba fektetnél? Szeretnél valóban jól járni? Tippek, tanácsok Budapest vezető ingatlanszakértőjétől.
2018. 08. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás