Idén messzebbre és hosszabb időre utazik a magyar

Tavaly óta átlagosan 10 százalékkal emelkedtek az utasbiztosítások díjai: egy évvel ezelőtt az utazásonkénti átlagdíj 13 300 forint volt, azonban ez idén már átlagosan 14 500 forint körül mozog, derül ki az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből. A látványos díjemelkedést elsősorban az utazási szokások megváltozása okozza, ugyanis idén jellemzően a hosszabb, Európán kívüli utazások váltak népszerűbbé honfitársaink körében, szemben a korábban jellemző pár napos európai utazásokkal.

Idén messzebbre és hosszabb időre utazik a magyar

 

Magyarországon 2016-ban egy Európán kívüli nyaralás időtartamára átlagosan 11 000 - 15 000 forint közötti díjakon kötötték az utasbiztosítási szerződéseket, idén azonban ez a középérték akár 16 500 forint is lehet. Az áremelkedés egyfelől az utazások időtartamának növekedésében, másfelől a célországok változásában keresendő, hiszen a legnépszerűbb úti célok idén az Egyesült Államok, a Maldív-szigetek és Thaiföld. Ugyanakkor az Európán belüli nyaralások időtartamára kötött biztosítások átlagdíja nem változott jelentősen tavalyhoz képest, idén is 5 000 és 8 500 forint közötti összeget kell érte kifizetni.
 
Az utazási szokások átrendeződésével kiszélesedett a biztosítási paletta is; a három klasszikus kockázati elem (baleset, beteg, poggyász) újabb elemekkel egészült ki: megjelent például Európán belül a sofőrszolgáltatás, valamint a defektes gumiabroncsok cseréje, javítása és az ebből eredő költségek térítése. Emellett megújultak az egyes díjcsomagok is, az útlemondási biztosításnak köszönhetően egy esetleges betegség miatt a befizetett díjak akár 80%-át is visszafizetheti a biztosító, ezenkívül változtak a műszaki cikkekre vonatkozó extra tárgyankénti limit-, valamint a bankkártya pótlására vonatkozó feltételek is.
 
„Gondoskodóbbak a magyar turisták, azonban még mindig nem eléggé: habár adataink szerint az Európán kívüli nyaralásoknál az elmúlt öt évben két és félszeresére, 30 százalékról több mint 70 százalékra nőtt a nyaralásuk idejére utasbiztosítást kötő utazók száma, azonban az európai utazásoknál ez a szám még mindig csak 40 százalékra tehető. Ugyan az átlagos kárkifizetés nem jelentős, az előző évihez hasonlóan 40-70 ezer forint között mozog, azonban vannak kirívó esetek is, egy-egy komolyabb külföldi kezelés ára százezrekre, de akár milliókra is rúghat” - mondta Kőrösi Zoltán, a Keszthelyi Holding tulajdonában álló AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. ügyvezető igazgatója és a Keszthelyi Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese.
 
Ma már rendkívül sok biztosítási módozat érhető el a piacon, az egynapos biztosításoktól kezdve az úgynevezett európai bérletekig, amelyek akár 180 napos, egyhuzamban történő kinttartózkodásra is érvényesek.
 
Kőrösi hozzátette, hogy a biztosítások kötésekor nem csak a célország, a közlekedési eszköz típusa vagy a vagyontárgyak jellege, hanem az utazás célja is nagyban meghatározza a biztosítások díját: nem mindegy, hogy városlátogatással vagy extrém sporttal töltjük utazásunk nagy részét. A szakember ezenkívül javasolja, hogy előzetesen ne csak online hasonlítsuk össze az ajánlatokat, hanem kérjük ki szakemberek – alkuszok, többes ügynökök – véleményét is, hiszen az utasbiztosítások díjai és szolgáltatásai jelentősen eltérhetnek egymástól.

Magyarországon 2016-ban egy Európán kívüli nyaralás időtartamára átlagosan 11 000 - 15 000 forint közötti díjakon kötötték az utasbiztosítási szerződéseket, idén azonban ez a középérték akár 16 500 forint is lehet. Az áremelkedés egyfelől az utazások időtartamának növekedésében, másfelől a célországok változásában keresendő, hiszen a legnépszerűbb úti célok idén az Egyesült Államok, a Maldív-szigetek és Thaiföld. Ugyanakkor az Európán belüli nyaralások időtartamára kötött biztosítások átlagdíja nem változott jelentősen tavalyhoz képest, idén is 5 000 és 8 500 forint közötti összeget kell érte kifizetni. 

Az utazási szokások átrendeződésével kiszélesedett a biztosítási paletta is; a három klasszikus kockázati elem (baleset, beteg, poggyász) újabb elemekkel egészült ki: megjelent például Európán belül a sofőrszolgáltatás, valamint a defektes gumiabroncsok cseréje, javítása és az ebből eredő költségek térítése. Emellett megújultak az egyes díjcsomagok is, az útlemondási biztosításnak köszönhetően egy esetleges betegség miatt a befizetett díjak akár 80%-át is visszafizetheti a biztosító, ezenkívül változtak a műszaki cikkekre vonatkozó extra tárgyankénti limit-, valamint a bankkártya pótlására vonatkozó feltételek is. 

„Gondoskodóbbak a magyar turisták, azonban még mindig nem eléggé: habár adataink szerint az Európán kívüli nyaralásoknál az elmúlt öt évben két és félszeresére, 30 százalékról több mint 70 százalékra nőtt a nyaralásuk idejére utasbiztosítást kötő utazók száma, azonban az európai utazásoknál ez a szám még mindig csak 40 százalékra tehető. Ugyan az átlagos kárkifizetés nem jelentős, az előző évihez hasonlóan 40-70 ezer forint között mozog, azonban vannak kirívó esetek is, egy-egy komolyabb külföldi kezelés ára százezrekre, de akár milliókra is rúghat” - mondta Kőrösi Zoltán, a Keszthelyi Holding tulajdonában álló AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. ügyvezető igazgatója és a Keszthelyi Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ma már rendkívül sok biztosítási módozat érhető el a piacon, az egynapos biztosításoktól kezdve az úgynevezett európai bérletekig, amelyek akár 180 napos, egyhuzamban történő kinttartózkodásra is érvényesek. 

Kőrösi hozzátette, hogy a biztosítások kötésekor nem csak a célország, a közlekedési eszköz típusa vagy a vagyontárgyak jellege, hanem az utazás célja is nagyban meghatározza a biztosítások díját: nem mindegy, hogy városlátogatással vagy extrém sporttal töltjük utazásunk nagy részét. A szakember ezenkívül javasolja, hogy előzetesen ne csak online hasonlítsuk össze az ajánlatokat, hanem kérjük ki szakemberek – alkuszok, többes ügynökök – véleményét is, hiszen az utasbiztosítások díjai és szolgáltatásai jelentősen eltérhetnek egymástól.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Rekordalacsony kamatmértéket hirdetett ki a Diákhitel Központ új vezérigazgatója

Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent, jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója. A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0%-os kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között.
2019. 06. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon a munkaadók kevesebb munkabért fizetnek, mint amennyit a termelékenység alapján adhatnának

A magyarországi munkaadók kevesebb munkabért fizetnek, mint amennyit a termelékenység alapján adhatnának - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán Budapesten, a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvényén.
2019. 06. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos startup verseny indul

Országos versenyt hirdet az információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó startupok (ikt-startupok) nemzetközi piacra lépését elősegítő Input program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
2019. 06. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriában a 4iG

Prémium kategóriába kerültek a mai nappal a 4iG Nyrt. törzsrészvényei a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A legmagasabb osztályba csak a legszigorúbb kritériumoknak és szabályoknak megfelelő tőzsdei cégek részvényei kerülhetnek. Az átsorolást a vállalat kezdeményezte, a szintlépés feltételeit a vizsgálati időszakban teljesítette a társaság. Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója és Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója ünnepélyes ceremónia keretében indították meg a június 19-i tőzsdei kereskedést.
2019. 06. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassan javul az ingatlanok energiahatékonysága, de a vevők többsége a korszerű lakásokra van kiéhezve

Sok a korszerűtlen ingatlan a kiadott energiatanúsítványok alapján: a lakások közel 80 százaléka energetikailag átlagos vagy gyenge besorolású. Ugyanakkor a korszerű lakások aránya az elmúlt 3 évben 20-ról 23 százalékra nőtt. Az ingatlan.com tapasztalatai szerint a vevők több mint 60 százaléka a korszerű és energiahatékony ingatlanokat keresi.A jövőben tovább növekedhet az energiahatékony lakások száma és aránya a piacon megjelenő új lakások, a korszerűsítések miatt.
2019. 06. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így alakulhat a mai kereskedés

A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, így mérsékelt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2019. 06. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az új támogatás segíti a szakképzett munkaerő megtartását az agráriumban

Az Agrárminisztérium (AM) új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, az ágazat szereplői támogatási kérelmeiket június 24. és július 5. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz. A pályázatban a munkaerőköltségekhez igényelhetnek egyszeri, alkalmazottanként legfeljebb 200 ezer forint támogatást - közölte az AM kedden az MTI-vel.
2019. 06. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődtek az idei Erzsébet-táborok

Elkezdődtek az Erzsébet-táborok, idén nyáron mintegy harmincezer gyermek nyaralhat Zánkán - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
2019. 06. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A sok eső miatt nőnek a növényvédelmi kiadások

A gyümölcsösökben néhány ezer hektáron okozott károkat a hétvégi vihar, a jelentősebb zöldségtermesztő körzetekben azonban szerencsére kisebb mértékben pusztított, a Dunától keletre azonban a nagy mennyiségű eső miatt intenzívebb növényvédelemre, így magasabb költségekre számíthatnak a termesztők - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.
2019. 06. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulás a magyar bankok osztályzataiban

Magyar bankok egyes osztályzatait javította kedden a Moody's Investors Service.
2019. 06. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulhat a pályakezdő tanárok helyzete

A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,6 milliárd forint támogatás jut az idei diákmunka programra

A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben - mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pörög az építőipar, de jelentősen visszaeshet a teljesítmény

A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet - ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit kedden Budapesten.
2019. 06. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdától prémium kategóriásak a 4iG részvényei

A 4iG Nyrt. részvényei június 19-től prémium kategóriás részvényeknek minősülnek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának határozata alapján - tette közzé a társaság kedden, a tőzsde honlapján.
2019. 06. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aprózódó földterületek, növekvő árak

2018-ban 13%-kal több tranzakció keretében 2%-kal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9%-os drágulás alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld ára 2018-ra összességében már átlagosan két és félszeresére emelkedett – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.
2019. 06. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,92 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 922,41 ponton zárt kedden, ami a Richter közel 4 százalékos emelkedésének köszönhető, a többi vezető papír gyengült.
2019. 06. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tőzsdei bevezetés, mint reális exit alternatíva

A május végén megrendezett Venture Capital Summit, a kockázati tőkét középpontba állító szakmai csúcskonferencia keretében felmerült a tőkepiaci bevezetés, mint az exit egyre népszerűbb, reális alternatívája. A témát Tóth József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tőkeprogramjának, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapnak a tranzakciós igazgatója mutatta be. Bejegyzésünkben ezt a kérdéskört vizsgáljuk meg részletesebben, illetve körbejárjuk, mire kell felkészülnie egy vállalatnak, ha ezt a kilépési
2019. 06. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bevált a jóslat! Nem meglepő a MÁP Plusz sikere

Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a jegyzés első hetében 529 milliárd forint értékben váltottak ki az érintett magánszemélyek az új, lépcsős kamatozású konstrukciójából, a Magyar Állampapír (MÁP) Plusz kötvényből. A jegyzési érték minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon.
2019. 06. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínai piaci szereplőknek mutatkozott be a Budapesti Értéktőzsde Sanghajban

Múlt héten rendezték meg a kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében az első Hungary Investor Day-t Sanghajban. Az elsősorban kínai befektetési alapkezelőket és szolgáltatókat megszólító konferencián előadást tartott Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is. A találkozó célja a kínai-magyar gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése, amelynek kiemelt területét adják a tőkepiacok.
2019. 06. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Balatonfüred a legdrágább vízparti település

A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk, derül ki a Duna House közleményéből. Egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.
2019. 06. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: