Így alakult a BÉT forgalma ezen a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 40 588,18 ponton zárt pénteken, 1,39 százalékkal, 571,39 ponttal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.

Így alakult a BÉT forgalma ezen a héten

A részvénypiac heti forgalma 39,21 milliárd forint volt a múlt heti 39,41 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
   
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében közölte: hétfőn és kedden kedvező hangulatban zajlott a kereskedés a BÉT-en, azonban kedden napon belül már negatív fordulat indult, és a csökkenés folytatódott a hét további részében. A magyar piacon az esés pénteken állt meg, amikor a BUX végül 0,29 százalékos pluszban zárt.  
   
A vezető részvényekről megjegyezték, pénteken forgott utoljára a Mol osztalékszelvénnyel. Felidézték, hogy az áprilisi 11-én tartott közgyűlésen a részvényesek 107,3 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Részvényenként 142,44 forint osztalékot fizettek, ami 4,4 százalékos osztalékhozamnak felel meg.
   
Az OTP pénteken tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására. Az Apollo amerikai befektetési alap is benyújtott egy ajánlatot. Mindkét ajánlat 400 millió euró körüli, azonban az Apolló ajánlata a magasabb. A döntés várhatóan hétfőn érkezik.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A nemzetközi befektetői hangulatot továbbra is a kereskedelmi háború fejleményei befolyásolják leginkább. A befektetők most elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jövő hét szerdai kamatdöntő ülésére figyelnek, ugyanis a kamatpályáról érkezhetnek üzenetek a jegybankárok részéről.
    

A héten a Magyar Telekom ára 1,09 százalékkal emelkedett, pénteken 417 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta az 1,2 milliárd forintot.
   
A Mol árfolyama 0,49 százalékkal gyengült a héten, pénteken 3270 forinton zárt, heti forgalma több mint 8,9 milliárd forint volt.
   
A Richter árfolyama 0,69 százalékkal csökkent a héten, a hét utolsó kereskedési napján 5065 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 4,6 milliárd forintot.
   
A héten az OTP-részvények ára 3,04 százalékkal visszaesett, pénteken 12 100 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 19,2 milliárd forintot tett ki.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4242,24 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 10,09 ponttal, 0,24 százalékkal magasabban.

Hozzászólások

Orvosi rendelőket avattak Csepelen

Közel 190 millió forintos beruházás nyomán megújult pszichiátriai gondozót és orvosi rendelőket avattak pénteken Csepelen.
2019. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős pénteki zárás a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,80 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 41 707,26 ponton zárt pénteken.
2019. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millióval több jut a nyugdíjas évekre, mint tavaly

Több mint 300 millió forinttal több adó-visszatérítés érkezett a pénztártagok számlájára az OTP Nyugdíjpénztárnál, ez 12%-os emelkedés a tavalyi összeghez képest. Ez a növekedés többek közt annak a bíztató eredménynek köszönhető, hogy évről-évre nemcsak a pénztári számlájukra egyénileg befizetők száma növekszik, de a számlákra beérkezett összegek is. Azoknak, akik eddig hezitáltak, most eljött a cselekvés ideje: július végéig különösen jó alkalom kínálkozik a hosszútávú öngondoskodás megkezdésére.
2019. 07. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti lakhatás a diákok szemszögéből: kollégium, albérlet vagy saját lakás?

Jövő héten kiderülnek a felvételi ponthatárok, amely után a fővárosba felvételt nyert vidéki fiatalok egy komoly döntési helyzetbe kerülnek a lakhatásuk szempontjából: kollégium, albérlet vagy saját lakás? Milyen előnyökkel és hátrányokkal érdemes számolni és melyik mennyibe kerül jelenleg? A Duna House szakértői összegyűjtötték a legfontosabb számokat és szempontokat.
2019. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is a felhők felett jár a Microsoft

1 milliárd dollárral a várt feletti 33,7 milliárd dolláros árbevételt ért el a Microsoft a gazdasági negyedik negyedévben, ami június 30-án ért véget.
2019. 07. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 milliós bírságot szabtak ki a TV2-re

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelen korhatár-besorolás miatt 2,8 millió forintos bírságot szabott ki a TV2 Bezár a bazár! című vetélkedőjének egyik adása miatt - tájékoztatta a pénteken az MTI-t a testület, amely a rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntéseiről is beszámolt.
2019. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Gyerekakadémia ifjú robotprogramozói előkelő helyet szereztek a WRO országos döntőjén

A Gyerekakadémia újbudai csapata, miután sikerrel kvalifikálta magát a World Robot Olympiad országos döntőjére, 21 csapat közül a 4. helyet szerezte meg a juniorok között, regular kategóriában. A bajnokság a szép eredmény mellett remek versenytapasztalatot is hozott a diákok számára, amellyel még nagyobb sikereket érhetnek el a jövőben.
2019. 07. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel nyitottak a tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén jobb lehet a termés Zala megyében

Kedvezőbb termésátlagokra számítanak Zala megyében az idén, a termésbecslések szerint őszi búzából, árpából és tritikáléból is több terem, mint tavaly - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2019. 07. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordösszegű útdíjat fizettek az autósok

Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trendforduló a fővárosi újlakás-piacon

Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén, az első félévben kevesebb, mint 3000 új lakás talált gazdára a fővárosban, ami többéves mélypontot jelent. Bár a pillanatnyi visszaesés még kiegyenlítődhet a következő évben, az már biztosnak látszik, hogy a fővárosi újlakás-piacon véget ért az elmúlt évek dinamikus növekedése.
2019. 07. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: nagyobb volt a füstje, mint a lángja?

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.
2019. 07. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lefelé lóg ki a Morgan Stanley a sorból

A vagyonkezelési és befektetési üzletágak jó teljesítményének köszönhetően felülmúlta a várakozásokat a Morgan Stanley a második negyedévben, a kereskedési bevételek azonban a vártnál is gyengébbek lettek.
2019. 07. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge volt a mai teljesítmény az európai piacokon

Gyengén kezdték és néhány kivételtől eltekintve veszteséggel is fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2019. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a részvények a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,57 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 41 282,46 ponton zárt csütörtökön.
2019. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van: 76 százalék gondolja úgy, hogy a közlekedési lámpák jelzéseit a legtöbbször figyelembe veszik az autósok, míg 64 van meggyőződve arról, hogy a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben.
2019. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezúttal megártott az áremelés a Netflixnek

A vártnak megfelelő 4,92 milliárd dolláros árbevételen 0,60 dolláros tisztított EPS-t ért el a Netflix a második negyedévben, ami felülmúlta a 0,56 dolláros konszenzust.
2019. 07. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjött az IBM jelentése is, lássuk!

A vártnak megfelelő 19,2 milliárd dolláros árbevételen (-4% év/év, negyedik negyedéve csökken) 3,17 dolláros egy részvényre jutó EPS-t ért el az IBM a második negyedévben, ami felülmúlta a 3,07 dolláros konszenzust.
2019. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedési aggodalmak az SAP felhőjével kapcsolatban

Az SAP ma reggeli jelentésével elindult az európai gyorsjelentési szezon is.
2019. 07. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olyan, mintha megismétlődne a Szomszédok az ingatlanpiacon

Új jelenség ütötte fel a fejét az ingatlanpiacon az utóbbi hónapokban: egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, néha olyan érzése van, mintha a Szomszédok című sorozat kelt volna életre.
2019. 07. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: