Így lehet bankolni a kijárási korlátozások alatt

Továbbra is minden bankban folyik a munka a március 28-tól elrendelet kijárási korlátozások ideje alatt és minden bank elérhető, de amit csak lehet, érdemes elektronikus csatornákon bonyolítani. 

Így lehet bankolni a kijárási korlátozások alatt

Fontosabb tudnivalók:

- A legtöbben ma már a netbankokon, mobilbankokon keresztül tudnak bankolni és a járványhelyzetben ezeket érdemes használni.

- Az elmúlt években a magyar bankoknál vezetett számlák egyre nagyobb része vált elérhetővé elektronikusan, elsősorban interneten keresztül. Az arányuk 2010-ben még alig több mint 60 százalék volt, 2015-ben meghaladta a 73 százalékot, mára pedig átlépte a 80 százalékos szintet.

- Aki nem szeretne élni a fizetési moratórium adta lehetőséggel, erről a legtöbb banknál elektronikus úton nyilatkozhat.

60-ról 80-ra

A legtöbb bankszámla ma már elérhető elektronikus úton, az elmúlt években jelentősen növekedett az ilyen számlák aránya.  Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője azt mondta, manapság a magyar bankok összesen több mint 10 millió - céges és magánszemélyekhez köthető - számlát vezetnek, ezekből 10-ből 8 pedig elérhető az interneten vagy szoftveres megoldáson keresztül.  Az elektronikusan elérhető számlák részesedése a teljes állományhoz képest 80 százalék feletti. Az arány 2015 végén még alig több mint 73 százalékos volt, 2010 végén pedig valamivel 60 százalék felett járt.

Bankkártya, fiókok, internet

Nem kell aggódniuk azoknak, akiknek folyamatban van a hiteligénylésük és még nem történt meg a folyósítás. Ezeket a folyamatokat is kezelik a bankok. Fontos az is, hogy a március közepén életbe lépett egyik adósvédelmi intézkedés, a fizetési moratórium, szinte minden hiteles automatikusan megkapja. Akinek viszont a jövedelmi helyzete megengedi, és úgy dönt, továbbra is fizetné a hitelét, az elektronikus úton tehet nyilatkozatot erről a legtöbb banknál.  A mindennapi bankolásnak ma már a része a vásárlás és fizetés is, érdemes bankkártyával fizetni, amit csak lehet a készpénzhasználat helyett.

A banktermináloknál is változás lesz, eddig 5 ezer forint feletti vásárlásoknál kellett megadni a kódot, ám napokon belül változhat a helyzet, mert a járvány megfékezését célzó intézkedések egyikének köszönhetően 15 ezer forintra emelkedik az érintéses fizetések korlátja.  Érdemes tehát valamennyi elektronikus csatornát használni a bankoláshoz. Új banki szolgáltatás esetén pedig érdemes szintén az interneten keresztül tájékozódni a bankok kínálatáról. 

"Vannak bankfiókok, melyek nyitvatartása a szokásosnál rövidebb, illetve pár fiók már bezárásra is került. Ezek miatt is érdemes elektronikus csatornákat igénybe venni. A nyitva tartó fiókoknál viszont fokozott higiéniai előírások vannak, tehát ezekben is biztonságban vannak az ügyfelek." - tette hozzá a money.hu szakértője.

Hozzászólások

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magánszemélyt bírságolt 15 milió forintra az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot és 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki Set Group-részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat - tájékoztatta az MNB hétfőn az MTI-t.
2020. 10. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már a harmadik amerikai bank ment csődbe

Háromra nőtt az idén csődbe jutott amerikai bankok száma. Tavaly négy bank húzta le a rolót, tavalyelőtt egy sem.
2020. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: változik az online bankkártyás fizetés

Az OTP Bank november 2-án bevezeti az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ezt követően azoknál az ügyfeleknél, akik már megadták azonosítás céljából mobiltelefonszámukat a banknak, előfordulhat, hogy több lépésben kell megerősíteniük, hogy valóban ők az internetes vásárláshoz használt betéti- vagy hitelkártya birtokosai. Az OTP Bank arra kéri ügyfeleit, hogy akik még nem adták meg érvényes mobiltelefonszámukat a banki azonosításhoz, tegyék meg azt időben, mert az Európai Unió előírásainak megfelelően 2021. január 1-től már csak így tudnak európai kereskedőtől bankkártyával vásárolni az interneten.
2020. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

405 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósított az OTP

Az OTP Bank 405 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósított az állami támogatású konstrukció tavaly júliusi indulásától szeptember végéig - tájékoztatta a bank vasárnap az MTI-t.
2020. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átírta a fogyasztási szokásokat a pandémia második hulláma

A tavaszinál kisebb, de még mindig látványos hatással van a fogyasztásra a koronavírus-járvány második hulláma. Többet költünk magánegészségügyre és a gyógyszertárakban is az éves átlag duplájával nőtt szeptemberben a bankkártya-forgalom, ugyanakkor étteremre vagy szórakozásra ismét kevesebbet fordítunk – derül ki az Erste Kártyaköltési Felmérésből.
2020. 10. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a külföldi követelések állománya

Szeptemberben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) külföldi követeléseinek állománya augusztushoz képest 1133 milliárd forinttal 12 455 milliárd forintra emelkedett és 2415 milliárd forinttal haladta meg a tavaly év végi összeget - derül ki a jegybank szerdán közzétett statisztikai mérlegének előzetes adataiból.
2020. 10. 15. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járvány

Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós - összegezte a Magyar Nemzeti Bank (MBN) szerdán közzétett tanulmányában, amely a koronavírus-járvány elektronikus pénzforgalomra gyakorolt első félévi hatását elemzi.
2020. 10. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti az Erste Lakástakarék a lakástakarékok értékesítését

A pénzintézet nagyjából egy éve vezette be az új lakástakarék termékeit. Most leállnak az értékesítéssel - értesült a Bank360.hu.
2020. 10. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a banki véradók hete az OTP Bankban

Az OTP Bankban folytatódott szerdán a banki véradók hete, a rendezvénysorozatot a Magyar Bankszövetség a hazai bankokkal az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszttel együttműködve október 12-16. között szervezte.
2020. 10. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínai jegybank lassítani szeretné a jüan emelkedését

A kínai jegybank a hétvégen bejelentette, hogy a bankok ismét tartalékképzés nélkül köthetnek renminbi (jüan) forward ügyleteket.
2020. 10. 12. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A japán jegybank saját digitális pénzzel kísérletezne

Bár egyelőre nem tervezi digitális jegybankpénz kibocsátását Japán központi bankja, a 2021-es pénzügyi év elején elindítja a kísérleteket saját digitális pénzével.
2020. 10. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 éves tőzsdei jubileuma alkalmából csengetés az OTP Bank tiszteletére

Negyed évszázaddal ezelőtt vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsde parkettjére az OTP Bank Nyrt., amelyről a mai napon ünnepélyes, kereskedésindító csengetés formájában emlékeztek meg a tőzsdén. A társaságot, amely a 20. század közepétől az ország egyetlen lakossági bankjaként funkcionált, majd a privatizációt követően dinamikus növekedést produkálva lett egyre nagyobbá, immár a kelet-közép európai régió vezető banki szereplőjeként tartják számon. Egyúttal a hazai tőkepiac meghatározó, a BUX indexben legnagyobb súllyal jelen lévő kibocsátója, amelynek tőzsdei részvényárfolyama jelenleg a bevezetési árfolyam mintegy százszorosán forog. A rendezvény keretén belül egy különleges díjat is kiosztott a Tőzsde: dr. Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a hazai tőkepiac fejlesztéséért járó életműdíjban részesült.
2020. 10. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az MNB féléves nyeresége az árfolyamváltozásnak köszönhetően

Az első fél évben a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 217,2 milliárd forint nyeresége keletkezett, 164,5 milliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbit; ehhez a devizaárfolyam változásából származó nyereség 206,6 milliárd forint volt, amely egy éve 38,8 milliárd forint volt - áll az MNB gazdálkodásáról összeállított jegybanki jelentésben.
2020. 10. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte a megvásárolható állampapírok mennyiségét a monetáris tanács

A hosszú lejáratú hozamokra ható jegybanki programok hatékonyságának növelése érdekében a monetáris tanács 33 százalékról 50 százalékra emelte az egyes állampapír-sorozatok jegybank által megvásárolható mennyiségét - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden honlapján.
2020. 10. 07. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Első az átalakítás, utána jöhet a terjeszkedés a Deutsche Banknál

A Deutsche Bank vezérigazgatója a Bloomberg TV-nek adott interjút, melyben ismét kifejtette, hogy elsődleges feladatának a bank stratégiai átalakítását tekinti, ami 2022-ig is eltart.
2020. 10. 06. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az MNB új javaslata a biztosítók részére!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak az idén osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését, miután a vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállnak.
2020. 10. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó szabály megsértése miatt bírságolt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki egy természetes személyre a bennfentes kereskedelem tilalmának megsértése miatt, és 5 millió forintra bírságolta az OTT-ONE Nyrt.-t, mert a társaság jogsértő módon állította össze a bennfentesek jegyzékét - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2020. 10. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB szerint rendben van a hitelpiac

A jegybank szerint a hitelpiacon nincsenek rendszerszintű, makroprudenciális beavatkozást indokoló kockázatok, a bankok megfelelő stabil pufferekkel működnek a járványos időszakban is, a magyar bankrendszer finanszírozása stabil - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a legfrissebb Makroprudenciális jelentést bemutató online sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2020. 10. 03. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4 dolog, amit tudnod kell, ha kockázati tőkebefektetést szeretnél

A hagyományos hitelezés mellett egyre népszerűbbnek számít a kockázati tőkebefektetés a kis- és középvállalkozások körében, sokan azonban nincsenek pontosan tisztában az ezen finanszírozási forma igénybevételéhez szükséges tudnivalókkal. A K&H szakértői ezért összegyűjtötték azokat a legfontosabb pénzügyi fogalmakat, amelyek megmutatják a vállalkozás sikerességét és egyben alapját képezik a kockázati tőkebefektetők döntésének.
2020. 10. 03. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: