Így teljesített a héten a magyar részvénypiac

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 36 360,44 ponton zárt pénteken, 919,38 ponttal, 2,47 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 61,5 milliárd forint volt az előző heti 78,34 milliárd forintos adásvétel után.

Így teljesített a héten a magyar részvénypiac

A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött elemzésében kifejti: hullámzó teljesítményt nyújtott a héten a magyar tőzsde. A hét első felében tapasztalt pozitív nemzetközi befektetői hangulat negatívba fordult a hét második felében a koronavírus-járvány gyorsulása, a Nemzetközi Valutaalap frissített idei évre várt gazdasági visszaeséséről szóló prognózisa, valamint Trump importvámokkal való fenyegetései miatt. Kiemelték: meglepetést okozott a Magyar Nemzeti Bank kedden, 15 bázispontos kamatvágásról határozott a Monetáris Tanács. Az alapkamat szintje 0,9 százalékról 0,75 százalékra csökkent. Az alapkamat az elmúlt években jelentőségét veszítette, viszont az egyhetes betéti tendereken az alapkamaton fogadta be az ajánlatokat a jegybank, nagy valószínűséggel a továbbiakban is így lesz, tehát a kereskedelmi bankok a korábbinál alacsonyabb kamatot fognak kapni a betétekért. Azt írták, hogy mérsékelten likviditást szorít ki a jegybank a keddi döntésével. A megjelent közlemény szerint a lefelé mutató inflációs kilátásokkal, illetve a gazdasági növekedés ösztönzése miatt döntöttek a kamatvágás mellett. A kamatvágást követően a forint jelentősen gyengült mind az euróval, mind a dollárral szemben. Az euró-forint árfolyama a 355 forintos szint közelébe ért péntekre, míg a dollár-forint árfolyama átlépte a 315 forintos szintet.
   
Péntek reggeli bejelentése szerint újabb kamatvágást fog javasolni Virág Barnabás, az MNB frissen kinevezett alelnöke: a Kossuth Rádióban elhangzottak szerint a következő, július 21-én esedékes kamatdöntő ülésen újabb 15 bázispontos kamatcsökkentést fog javasolni. Az Equilor szerint ez ellentmond a jegybank hivatalos keddi kommunikációjának, melyben hangsúlyozták, hogy csak egyszeri, jelzésértékű lépésről van szó, és nem kamatcsökkentési ciklus kezdetéről. Virág Barnabás ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a júliusi lehet az utolsó kamatvágás, megfelelő távolságot fognak tartani a 0 százaléktól. A határidős kamatláb-megállapodások alapján további kamatvágásokat áraznak a piaci szereplők - írták.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A CIB Bank elemzői szintén kiemelték, hogy a kamatvágás után gyengülésnek indult a forint: heti szinten összesen több mint 2,5 százalékkal értékelődött le az euróval szemben. A június közepén már a 350-es szint alatt stabilizálódni látszó árfolyam csütörtökön elérte a 355-ös szintet és az elemzés zárása idején is ezen szint közelében ingadozott. A forint teljesítménye a régiós mezőnyhöz képest is romlott. Az elmozdulás megerősíti azt a korábbi várakozást, miszerint rövid távon tartós és nagymértékű további felértékelődés nem várható, a keresztárfolyam 345-355 között ingadozhat a CIB Bank szerint. Ugyanakkor ennél érdemben gyengébb árfolyamot vagy tartós leértékelődési trendet sem valószínűsítenek: év végére a 340-350-es sávban ingadozhat az árfolyam.
   
Az Equilor az elemzésében felidézte, hogy csütörtökön 396,59 forintos átlagáron vásárolt sajátrészvényeket a Magyar Telekom. A részvény-visszavásárlási aukción 5,2 milliárd forint értékben fogadtak el ajánlatot, ez volt a maximális keret.
   
A vállalati hírek között kiemelték, hogy kiváló akvizíciós lehetőségeket lát az Opus: a vállalat újonnan kinevezett vezérigazgatója, Dzsubák Attila szerint az eddigi eredmények azt mutatják, hogy jó irányba halad a cég, ezért korai lenne még változtatásokról beszélni. A diverzifikált cégstruktúrának köszönhetően a járvány csak kismértékben befolyásolta a cég működését. Az Opus célkeresztjében több társaság is van, elsősorban az energetikai és turisztikai ágazatokban, de idővel nem kizárt, hogy belép a cég az atomenergia és környezetvédelem területére is - idézte fel az Equilor elemzésében.
   
A héten az OTP-részvények ára 1,27 százalékkal csökkent, pénteken 11 300 forinton zárt a papír, heti forgalma megközelítette a 42 milliárd forintot.
   
A Richter 5,12 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6575 forinton zárt, heti forgalma több mint 8,5 milliárd forint volt.
   
A Mol árfolyama 1,83 százalékkal csökkent a héten, pénteken 1879 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 8,5 milliárd forint volt.
    

A Magyar Telekom ára a héten alig változott, 0,65 százalékkal ért kevesebbet, pénteki záróára 390 forint volt, heti forgalma több mint 908 millió forintot tett ki.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3432,73 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 137,12 ponttal, 3,84 százalékkal alacsonyabban.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: